Ötödikes fiúunokám a felső tagozatba lépve egyre rosszabbul tanul. Ha megbeszéli vele pl. a történelem leckét az anyukája vagy nagypapája, és fél óra múlva visszakérdezi, a legtöbb kérdésre azt válaszolja: "nem emlékszem". Ha mégis tud válaszolni, akkor másnap az iskolában "nem jut eszébe", és rossz jegyet kap. Ha hangosan olvastatjuk, olvasás után össze tudja foglalni, mit olvasott, de később már csak töredékekre emlékszik. Különben nincs a viselkedésében zavar, a technika érdekli, gitározni tanul és triatlon edzésre jár hetente kétszer. Szerintünk nincs az átlagosnál jobban leterhelve.
Van egy 18 éves nővére, aki most fog érettségizni, jól tanul, és van egy ötéves öccse, aki állandóan játszani szeretne vele. Ö meg most már talán kiskamasz, inkább játszana, mint tanulna, de főleg a
mobiljával játszik, az öccse meg nézi. Általában kéthetente hétvégenként a család elutazik a vidéki nagyszülőkhöz, ahol a fiúk "kitombolhatják" magukat. Nem tudtunk olyan motivációt kitalálni, aminek hatására javulna a tanulási helyzet, büntetést meg nem szeretnénk bevetni.
Kérem segítségüket, mit lehetne tenni, hogy hajlandó legyen odafigyelni a tanulni valókra és meg is jegyezze. Előre is köszönöm.

Kedves Magda!

Sokáig nem jöttem rá, mi az, ami hiányzik ahhoz, hogy válaszolni tudjak a levelére. Sokadszor újraolvasva a sorait azt kezdtem érezni, hogy azt a valakit hiányolom, akiről pedig elvileg szó van!

Az ötödikes kisfiút! Kíváncsi lennék a nevére, arra, hogy is néz ki, milyen ételt szeret, melyik a kedvenc pólója - és elkezdett foglalkoztatni, hogy vajon ő mit kérdezne, mit mondana, miben kérne segítséget (ha egyáltalán), ha ő írna nekem? Hogy érzi vajon magát az iskolában - meg úgy általában? Mit jelent számára az, hogy: tanulni? Milyen viszonyban van szüleivel, tanáraival? Az ezekre a kérdésekre adott válasz árnyalhatja a képet arról, hogy "miben van" ez a gyerek, milyen az ő sajátos élménytere, aminek kontextusában a tanulmányok romlása megfigyelhető.

Általában elmondható, hogy a kiskamasz kor, amit a dinamikus (pszichoanalitikus) szóhasználattal "latenciának" - azaz lappangásnak - nevezünk, a belső lelki folyamatokat tekintve egyfajta "vihar előtti csend"; a felkészülés, a valamire való várakozás egyfelől nyugodt, sőt, a felszínen "túl nyugodt", másfelől belső feszültségekkel teli időszaka. A felhőtlen gyermekkor éppen elveszőben, a kamasz féktelensége, önérvényesítése, szomja a világra és önmagára még nem bontakozott ki. Most van itt az ideje a sok-sok "lustasággal", "semmittevéssel" töltött időnek - az utolsó időknek, amit még éppen a szülőkhöz kisgyerekként bújással, és már kicsit a haverokkal lógással lehet tölteni. Ambivalens időszak ez, amit nem könnyít meg az általános iskola felső tagozatába lépéssel járó minőségi és mennyiségi növekedés a tananyagban, az elvárásokban. A gyerekek természetesen sokszínű érdeklődése sokszor ilyenkor már specializálódik: egyvalamire "ráállnak", amely tárgyban szinte tudósokat megszégyenítő mélységben és mennyiségben képesek tájékozódni, más téren pedig... hát... egy teljes család is kevés (vagy épp az önállóság kifejlődését gátló mértékben túl sok?), hogy felkeltse a motivációt a tanulásra. Forgassák örömmel, haszonnal Vekerdy Tamás írásait minderről!

A középső testvér különleges helyzetéről is lehetne hosszan regélni - szerencsére ezt már több nagy elme megtette, bátran ajánlom pl. Alfred Adler, a kiváló Freud-tanítvány írásait. Nincs könnyű dolga ennek a kisfiúnak egy eminens nővérrel felette, és egy kisgyermekségében ennivaló öcsivel alatta...

Még egy kérdés, illetve perspektíva, ígérem, mostanra az utolsó: honnan romlik az a tanulmányi eredmény? Veszélyezteti-e a felsőbb osztályba lépést? Mennyire átható (minden tantárgynál vagy csak pár esetben jelentkező) a romlás? Milyenek a fiúcska intellektuális képességei (általában, és az iskolai követelményekhez viszonyítva). Erre egy gyermekpszichológus felmérése megnyugtató, iránymutató választ adhat.

Hadd zárjam melegebb hangvétellel a soraimat, kedves Nagymama: jó látni, hogy ilyen odafigyelő nagycsalád veszi szorosan körül ezt a gyermeket! Nem fog elveszni ennyi segítség között. De fontos hagyniuk, hogy ő akarjon tanulni, megtalálni ebben a saját módszerét, tempóját - saját buktatóit megszenvedve akár. Sok esetben a megkínlódott ötödik után könnyebben megy a hatodik osztály - kívánom, hogy ez az Ön unokája esetében is így legyen. Egy felhőtlen (azaz szigorúan tanulástól mentes) nyári vakáció jó előkészítése lesz!