Kisfiam szeptemberben lett 3 éves, most kezdte az ovit. Születése óta apja is itthon van (nem dolgozott 2 évig, illetve most nagyrészt otthonról dolgozik), nagyon sok figyelmet kapott, valaki mindig vele foglalkozott, játszottunk vele egész nap. A problémám, hogy egyedül egyáltalán nem hajlandó játszani, még úgy se, hogy a közelében vagyok. Azt igényli, hogy 100%-osan részt vegyek a játékban. Kb. 2 éves korától kezdve próbáljuk önálló játékra "nevelni", de teljesen sikertelenül. Közben többször volt apja külföldön hetekre, valamint megszületett a kistestvér, aki most féléves. Azt reméltük, ezek a helyzetek, mikor egyedül vagyok 2 gyerekre, valamint a szoptatás, a picivel való törődés, amikor nem tudok vele játszani, automatikusan kialakítják, hogy egyedül elfoglalja magát. De a helyzet aggaszt, mert olyankor egyszerűen nem tud mit kezdeni magával, nyűglődik, és ha látja, hogy nem tudunk menni, követeli, hogy a tableten játszhasson (sajnos ez az egyedüli játék, amivel viszont akár egész nap egyedül eljátszana, ha hagynánk). Néha-néha 5-10 percre sikerült rávenni, hogy játsszon (de csak, mikor apja nincs itt), néha pedig olyan apró rosszalkodásokat csinál, amit amúgy soha (széttépkedi a wcpapírt, kinyomkodja a fogkrémet stb.), de ezeket is hagyom, csak valamit csináljon egyedül. 5-10 perc után viszont rögtön jön, hogy a géppel szeretne játszani. Persze a gépidőt igyekszünk korlátozni, de nem bírunk vele egész nap foglalkozni, így sokszor odaadjuk, csak hagyjon minket, hogy elvégezzük a napi tennivalókat. Az oviban délelőtt van csak, szereti, és ott jól elvan, fogalmam sincs, ki játszik vele, ha kérdezem, azt mondja, az óvónéni. Szerintem ahhoz még kicsi, hogy a gyerekekkel huzamosabb ideig együtt játsszon, ha van nála vendégségben hasonló korú gyerek, akkor azokkal is kb. 10 perceket játszik, de aztán minket nyaggat. Azt hittem, az ovi is segíteni fog, de már lassan két hónapja ovis, és nem változott itthon a helyzet semmit. Vendégeket csak úgy tudok hívni, hogy elvitetem a nagyszülőkkel, mert mellette nem lehet beszélgetni senkivel. Még ha el is kezd egyedül játszani, direkt üvöltözik, a leghangosabb autót tologatja, csak hogy aztán vele foglalkozzunk. Sajnos szinte mindennap odáig fajul a dolog, hogy valamelyikünk rákiabál, hogy menjen már egyedül játszani. Én nem akarom elkergetni, de egyszerűen kibírhatatlan, hogy bármit csinálunk, láb alatt van, rángat, nyavalyog folyamatosan, hogy menjünk játszani. Ha a nagymamáék itt vannak, egy percet nem tudunk beszélgetni, mert akkor őket rángatja el játszani, engem meg kizavar a szobájából, hogy játék közben se tudjanak velem beszélgetni. Mit tudnék tenni, hogy egyedül elfoglalja magát? Vigyem el egy pszichológushoz, tud valamit segíteni vagy majd az idővel változik ez? Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Anyuka!

Nehéz lehet a helyzete, amikor egyedül van mind a két gyermekkel. Kicsit azt érzem, hogy a kisfia megszokta az első két évében, hogy minden körülötte forog. Most megváltozott a helyzet, és ő ellenáll, én is ezt tenném.

Valahogy úgy van, hogy korábban sem alakult ki az a séma, hogy „picit maradj csendben, most apának és anyának meg kell beszélnie dolgokat!”, hanem ő volt mindig az első. Nem elképzelhetetlen, hogy ezt a mintát felülírják, de csak úgy működik, ha mindketten következetesen képviselik a pl. a beszélgetés új szabályait a kisfiúknál. Hogy szokja meg, vannak 5-10 percek, amikor neki csendben kell maradnia, tudnia kell kivárni, amíg ő jön. Ez biztosan hoz majd konfliktusos helyzeteket, de ha állandóan belekapaszkodhat a tabletbe, akkor nem fog semmi változni. A tablettel való játék, ha már 3 évesen megkapta, akkor nem lenne jó, hogy a konfliktuselkerülés eszköze lenne. Annak legyen a napban külön ideje, amikor játszhat, pl. akkor, ha anyát és apát nem zavarta. És ha már megy a családon belüli ilyen kommunikáció, akkor lehet kiterjeszteni a csoportos helyzetekre. Nem jó az óvodától várni azt, hogy változást hozzon, elképzelhető, hogy ott teljesen jól fog tudni működni, de otthon továbbra is ilyen lesz. Önöknek kell változtatniuk.

Nehéz egy levélben érzékeltetnem, hogy mi is vezetne ehhez a változáshoz. De nagyon fontos lenne, hogy kommunikálni tudják felé együtt a férjével, hogy milyen viselkedést várnak tőle. Kicsi lépésekben.

Ha úgy érzik, hogy segítségre van szükségük ebben, akkor keressenek családterápiás lehetőséget! Illetve tudom ajánlani az időnként különböző csatornákon felbukkanó Szuperdada c. műsort. Nagyon hasznos példákat láthat bennük.

Üdvözlettel: Majoros Andrea