Párkapcsolati, érzelmi problémámmal kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni. 26 éves nő vagyok, a párkapcsolatom már 10 éve tart. Szinte gyerekek voltunk még, mikor egymásba szerettünk, rengeteg hullámvölgyet vészeltünk már át együtt az évek során. A kapcsolatunk azonban az elmúlt években megváltozott, elhidegültünk egymástól, alig jár hozzánk, mindig csak én megyek hozzájuk, amit a családom is már nehezményez. Nem az a fajta nő vagyok, aki drága ajándékokra vágyik, de az összes, amit egy évben kapok tőle, az egy virágcsokor a születésnapomra, amiért ráadásul a húgát küldi a virágboltba. Nem akar velem közös programokra járni, szinte sehova sem járunk kettesben. Felmerült a házasság, család, külön háztartás kérdése is, de erről is mindig távlatokban beszél, nem igazán akar elszakadni otthonról.

Sajnos az utóbbi két év az édesanyja betegségéről szólt, amikor még inkább eltávolodtunk egymástól. Sokat segítettem a családnak, igyekeztem ott lenni a párom mellett a bajban, az édesanyja halálakor a gyászban, de mindeközben szörnyen magányos voltam, és még mindig annak érzem magam. A munkahelyemen nemrég találkoztam egy korombeli férfival, akivel sokat beszélgetünk. Félek, hogy közeledni fog, és én nem fogok tudni parancsolni az érzéseimnek és többet fogok érezni iránta. Most viszont nem szakíthatok a párommal, nem hagyhatom őt magára a fájdalmában, nem bírná ki, számít rám. Össze vagyok zavarodva, nem tudom, mitévő legyek, mit érezzek... Nagyon sok írást, cikket olvastam az önkifejezésről, hogy merjünk önmagunk lenni, használjunk ki minden percet az álmaink megvalósítására - viszont rengeteg olyan véleménnyel is találkoztam, hogy az elromlott párkapcsolatokat meg kell javítani, nem szabad félredobni.

Néha úgy érzem, annyi elvárás van velünk, fiatal nőkkel szemben, hogy az szinte teljesíthetetlen. Gyakran inkább elbújnék valahova és vissza sem jönnék, míg meg nem békélek, de nem lehet, menni kell a dolgunkra és közben mosolyogni a világra, mintha minden rendben lenne. Kérem, adjanak valamilyen tanácsot, útmutatást, mit tegyek, hogyan tegyem rendbe az életem, az érzelmeimet. Válaszukat élőre is köszönöm!

Kedves Elkeseredett Lány!

Nagy terhet cipel a vállán. A közös múltat, a párjáért, annak családjáért érzett felelősséget. Mégis, mintha érezné, hogy mi az Ön útja, de tart tőle. Mintha egy utolsó megerősítésre várna, mielőtt lép. Olvassa vissza a levelet, amit írt! Ha ezt a levelet egy barátnője írta volna Önnek, mit gondolna erről a kapcsolatról? Mit javasolna a barátnőjének? Nekem a levélből egy megkeseredett kapcsolat képe rajzolódik ki, ahol az Ön igényei nincsenek kielégítve. A párja iránt érzett bűntudat tartja Önöket össze? Egy két éve húzódó gyász mondatja Önnel, hogy nem lehet a párját elhagyni? A közös múlt húzza Önt? Vagy vannak még tartalékok a kapcsolatban, csak sok erőt kellene fektetni a dolgok helyretételébe? Vagy az új kapcsolattól fél? 

Ezeket a kérdéseket csak Ön tudja megválaszolni, de javaslom gondolja át, mielőtt lép. A döntés az Öné lesz, érdemes rá tudatosan készülni.

Üdvözlettel,

Kovács Réka