8 éves kislányunk mindig rossz alvó volt. A téli szünet után tanító nénije elment szülési szabadságra, evvel párhuzamosan egy nagyon hajtós tanfolyamot kellett végigjárnom. Kevesebb időt tudtam szakítani rá. Nehezen is viselte. Közben az új tanító nénit nem igazán fogadta el - nagyon erélyes és hangos. Az esti alvás úgy zajlott,hogy elaltattam a szobájában és elmentem a saját ágyamba.1-2 óra múlva már állt az ágy felett. Próbáltam visszavinni, éjjeli lámpát felkapcsolva hagyni, nem volt hajlandó egyedül maradni. Most már azon a szinten vagyunk, hogy egész éjjel a karomban alszik, és minden mozdulatomra megkérdezi, hogy hova megyek. Szeretném megkérdezni, hogyan tudnánk nyugalmas éjszakát biztosítani számára?

Kedves Édesanya!

Ahogy írja is: az alvással egyébként is hadilábon álló kislányának az utóbbi pár hónapban több nagy kihívással is szembe kellett néznie. Ezeket Ön (szerintem találóan) összefüggésbe hozza a fokozódó alvásproblémákkal – de vajon mi lehet még, amit nem vesz észre, mi(k) lehet(nek) a hiányzó mozaikdarabok? A tanító néni távozása és az Önnel töltött idő csökkenése: mindkettő veszteség, amelyek az elhagyatás, azzal együtt a sérülékenység, és megannyi elképzelt szörnyű veszély fenyegetését hordozzák – főként tudattalanul persze - a kisgyermek fejében. Az ebből kialakuló szorongás már elég ahhoz, hogy az elalvást, átalvást (ami szintén egyfajta elválási, azaz szeparációs élmény!) megnehezítse.

A megfelelő alváshigiénére vonatkozó javaslatokat, akár viselkedésterápiás irányelveket sokféle fórumon meg lehet találni, úgyhogy erre itt nem térek ki, de talán az ezekkel való próbálkozáson már túl is vannak. Vajon Önben mit mozgat meg ez a probléma, Ön mivel járul hozzá (akaratlanul) a fennmaradásához? Vajon mi az a háttérben meghúzódó szeparációs élmény (pl. múltbeli, feldolgozatlan veszteség, kapcsolati hiány...), ami mintha folyamatosan jelen lenne a gyermeke lelkében, és amit az aktuális történések „felhangosítanak”? Kell-e attól tartania ennek a kislánynak, hogy - akár szimbolikusan - a közeljövőben „elveszíti” Önt, vagy más fontos embert a családban?

Érdemes lehet egy gyermekpszichológust személyesen is megkeresni, segítségével egy elmélyültebb közös munka során választ kaphatnak ilyen és ehhez hasonló kérdésekre, amik elvezethetnek a megoldáshoz.

Üdvözlettel

Simon Sarolta