2 éve vagyok együtt párommal, boldog párkapcsolatban élünk, kiegészítjük egymást, közös nézeteink vannak. Azonban úgy érzem, nem sikerült leválnia édesanyjáról. Édesanyja egyedül nevelte őt és testvérét, azonban páromnak hamar fel kellett nőnie, neki kellett a ház urának lenni, mivel édesapja hol jelen volt életükben, hol nem. Anyósom nem dolgozik, mondhatni nagyjából 15 éves kora óta párom a családfenntartó. Nincs konfliktus köztem és anyósom között, viszont én valamilyen szinten haragszom magára a helyzetre, hogy egy “kisfiút” hogyan hozhatott ilyen helyzetbe. Sajnos a mai napig párom tartja el anyósomat és a kistestvérét. Tervezzük a közös jövőt, de úgy érzem, párom fontosabbnak tartja anyósomat, mint engem. Sok esetben az én véleményemet is meghallgatja, azonban mindig mindent meg kell beszélnie édesanyjával és legtöbb esetben aszerint is cselekszik, amit ő mond. Párom egy erős személyiség, mindenről megvan a maga véleménye, mégis úgy érzem, hogy édesanyja könnyen manipulálja. Ez sokszor zavaró tud
lenni, mikor megbeszélünk valamit, hazamegy, majd mire visszajön, megváltozik a véleménye. Úgy érzem, nem vagyok teljes jogú tagja a “csapatunknak”, hiszen az édesanyja sokkal fontosabb számára. Már beszéltünk róla, de csak azokat a válaszokat kaptam, hogy “Hiszen az édesanyám, hiszen a családom, most mit csináljak velük, egyedül képtelenek ellátni magukat, most hagyjam meghalni őket?” Stb. A történethez hozzátartozik, hogy anyósom édesanyja szintén a két fiával élt, melyből egyet már sajnos elveszített, a másik jelenleg is kórházban van. Szerintem ez, az anya felőli erős ragaszkodás megfojtja őket. Úgy látom, anyósom ezt a példát hozta otthonról és ő is a két fiával szeretné leélni az életét. Mit tudok tenni ebben a helyzetben?

Kedves Kérdező!

Nagyon pontosan látja a családi hagyományokat, melyek párja családjában „öröklődnek” egyik generációról a másikra. Sajnos nagyon nehéz megtörni ezeket a hagyományokat, hiszen sok generáció áll mögöttük.  Maguk a családtagok nem is hiszik el, hogy lehet máshogy élni, nincs erejük szembeszállni. Furcsa a helyzetük, mert párja Önnel is egy család, és édesanyjával és testvérével is egy család, bár – ha jól értem - nem laknak együtt. Párja mindenhol teljes ember szeretne lenni, és mindkét családja számít(hat) rá. Talán fontos lenne megállapodniuk abban, hogy melyik döntésnek hol a helye. Melyik kérdésben kik döntenek. A kettőjüket érintő kérdéseket ne beszélje meg az édesanyjával, az őket érintő kérdéseket pedig csak annyira beszélje meg Önnel, amennyire az Önt is érinti. A közös problémákról pedig együtt kellene beszélni, egy helyen és időben.

A család egy rendszer, mely alrendszerekből áll. Itt nehéz megállapítani, hogy ki kivel alkot egy rendszert, vagy az egész család egy csapat. Ön és a párja egy csapat? Párja, édesanyja és testvére egy csapat. Maguk mind egy család? Ezek az átláthatatlan viszonyok okozhatnak hasonló helyzetet. Ha ketten nem tudják átlátni ezt a helyzetet, akkor érdemes lenne párterápiás segítséget igénybe venni, mely segítene pl. a párjának abban, hogy továbbra is támogathassa és segíthesse anyját és testvérét, de Önnel alkosson egy szűkebb családot, hogy emiatt ne érezze úgy, hogy cserbenhagyta anyját és testvérét. Szakembert a MIPSZI oldalain is találhat.

üdvözlettel

bárdos kata