Kisfiamat egyedül nevelem, 6 hónapos kora óta, apukája távozásától. Apukája elég ritkán látogatja, havi 1-2 alkalommal. Mire kellene figyelni az apa nélkül felnövő fiúgyermeknél, hogy emiatt nagyobb lelki sérülés, hiány ne érje, ne alakuljon ki nála emiatt?  2 éves múlott, néha mondja mások apukájára, hogy az az ő apukája, azaz ébredezik benne valahol az apahiány? Előre is köszönöm.

Kedves Anyuka!

Kisfiának nyiladozik az elméje, kezdi tudatosan leképezni és megfogalmazni a világ dolgait. Érdemes lenne már a kezdetektől nyílt kártyákkal játszani, és egy kétéves szintjén elmesélni, mi is a helyzet az ő saját apukájával. Nem biztos, hogy apahiánya van, de apaigénye biztos, vagy lesz, és ezt nemcsak a valós apai látogatásokkal lehet kielégíteni, hanem azzal is, ha megnézheti fotón, ha beszélgethetnek róla. A korai képek között talán lesz olyan is, ahol apa-fia együtt szerepelnek, lehet arról mesélni, hogyan teltek az akkor még harmonikus napok. Most még nyilván nem fogja érteni, de egy-két egyszerű mondattal el lehet azt is mesélni, hogy mivel Önök már nem szerelmesek egymásba, ezért most külön laknak, de apa alkalmanként (ha jól értem, most ez a reális gyakoriság) meglátogatja őt, hiszen ő mindig az apukája marad. Egy ilyen korú gyereknek ennyi bőven elég, egy részét inkább csak azért érdemes már most megfogalmazni, hogy később már ismerős mondatokkal ismételjék át újra meg újra.

Ami pedig az apaképet illeti: az apa nélkül felnövő fiúgyerekek sokszor a nagypapa, egy edző, tanár, vagy akár cserkészvezető személyében találnak olyan férfit, akit példaképként, apaképként beépíthetnek a személyiségükbe.

Üdvözlettel – Kiss Kinga