10 éves kisfiamnak kiskora óta problémái vannak! Azt hittem, csak hiszti és majd kinövi, de sajnos nem, és egyre rosszabb! Dühkitörései vannak, ez pedig azzal jár, hogy ordít, toporzékol, néha karmolja magát és már nekemjön! De ha otthagyom, hogy megnyugodjon, kiabál utánam, hogy menjek vissza! Sajnos elvált édesanya vagyok. Miután elváltam, lett egy új kapcsolatom és még egy gyermek született. Szerintem ezt is nehezen fogadta a kisfiam. De sajnos az a kapcsolat is tönkrement. Nagyon sok volt a változás az életünkben! Mindenképpen orvosi segítséget kérek, csak addig is hátha kapok itt választ, mitől lehet ez, és hogy mit fognak mondani, esetleg szükség lesz-e gyógyszeres kezelésekre?! Köszönöm előre is válaszát!

Kedves Mónika!

Hadd kezdjem válaszomat egy kis átfogalmazással: kisfia viselkedése régóta gondot, feltételezhetően szenvedést okoz Önnek - és neki. Ön korábban azt feltételezte, hogy ez csak a kisgyermekkor egy időszakában jellemzően előforduló dacos, ellenkező magatartás ("hiszti"), ami jó esetben idővel - illetve megfelelő szülői bánásmód hatására! - enyhül, negatív éle megszűnik, akaraterővé, megfelelően irányított határozottsággá érik. Ennek 10 éves korra valóban meg kellett volna már történnie - de, ahogy írja, az Önök élettörténetében több olyan esemény volt, ami ezt igencsak befolyásolta, megnehezítette. Gyermeke pici korában elvesztette (ha csak részben is) édesapját, akivel nem derül ki, milyen a kapcsolata, és azóta milyenné alakult, milyen lehetőségük volt azóta kapcsolattartásra - ez mind fontos adalék lehet a jelen tünetek megértése szempontjából. Azután kapott egy nevelőapukát, és hamarosan egy kistestvért is - így nemcsak "trónfosztott" lett anyukájával való kapcsolatában, de egyszersmind "kakukkfióka" is egy új családban! Majd akárhogy is alakult a kapcsolata nevelőapjával, őt is el kellett veszítenie, engednie. Mindezekkel kapcsolatban kiszolgáltatottságot, tehetetlenséget élhetett meg, hiszen az ilyen eseményekre a gyermekeknek többnyire édeskevés hatása tud lenni. Mit tehet hát? Ordít, toporzékol, hiszen dühös a világra, és sok fájdalma van: haragszik az édesanyjára, aki erről "tehet", az édesapjára, aki cserbenhagyta őt (?), a nevelőapjára, aki "betolakodott" az életükbe, majd "eltűnt" - de kistestvérét, az anyát "bitorló" konkurenciát itthagyta... karmolja magát, mert "büntetést érdemel" ezért a sok "rossz" érzésért és gondolatért.

Orvosi értelemben a megfelelő segítség gyermekpszichiátriai kivizsgálás lehet, amit - ellátási körzettől függően, Budapesten pl. a Heim Pál Gyermekkórházban, a Bethesda Gyermekkórházban vagy a Vadaskert Alapítványnál kezdeményezhet. A többféle szakemberből (többek között gyermekpszichiáter, pszichológus, gyógypedagógus) álló team alapos, hozzáértő vizsgálata, megfigyelése alapján értékeli a gyermek helyzetét, javaslatot tesz a kezelés további menetét illetően (szükséges-e gyógyszerbeállítás, milyen ellátásokat érdemes igénybe venni és ezt hol tehetik meg).

Arra bátorítom, hogy legyen türelmes és belátó önmagával és gyermekével szemben is - szánjon most időt és energiát arra, hogy a sok kimerítő változás után "rendet tegyen" az életükben, hogy megerősödött szeretetben, biztonságban, bizalommal indulhassanak tovább. Azt is fontos számba vennie, hogy Önnek ki a támasza, ki és hogyan tudja, tudná Önt segíteni (a sérelmek feldolgozásában, átértékelésében, a továbblépésben) - akár a magánéletben, akár mint hivatásos segítő szakember.

Üdvözlettel

Simon Sarolta