Négy és fél èves gyermekem, ha frusztráló helyzetbe kerül (nem sikerül valami, rászólunk valamiért, nem engedünk meg valamit) elkezd hisztizni, erősen karmolni a homlokát, ütni a fejét, azt mondja magára, "hülye vagyok", vagy úgy belerúg valamibe, hogy fàjjon, egyik nap ebéd közben villával próbálta picit megszúrni a fejét, úgy tűnik, mint aki direkt fájdalmat akar okozni magának. Itthon is és óvodában is előfordult már. (Ezeken az eseteken kívül szeretni való, okos, értelmes gyerek, társasági lény, vannak barátai.) Az óvodai pszichológus azt javasolta, hogy ilyenkor hagyjuk figyelmen kívül, ne reagáljunk sehogy. Nekem ez nagyon nehéz, úgy érzem, ha ott állok mellette és éppen teljes erővel karmolja a fejèt, akkor azt csak meg kéne állítanom, nem bambulni ki a fejemből... rászólnék, hogy stop, vagy nem szabad, és megállítanám a kezét. Már keresek helyi magán-gyermekpszichológust is, de addig abban kérném a tanácsot, hogyan reagáljak ilyen helyzetben. Tényleg jó, ha ráhagyom?

Kedves Kérdező!

Egyetértek az óvodai pszichológus javaslatával. A hisztit leállítani nem nagyon lehet. Örvény természetű, egyre jobban belepörög a gyerek. A legjobb gyógymód a megelőzés. Ennek  - jelenleg – négy útját látom:

-          az egyik a „hiszti pontok” korai észlelése, tehát előre, minél hamarabb észrevenni, hogy egy helyzet hisztihez vezethet. Itt még van lehetőség kölcsönös kommunikációra, figyelemelterelésre, elviccelésre stb.

-         a másik, szintén megelőzés: a gyerek negatív énképével kellene valamit kezdeni. Érdemes megkeresni azokat a pozitív tulajdonságokat, amik ellensúlyozhatják a negatív élményeket. Sok megerősítés, pozitív visszajelzés változtathat az arányokon.

-         a harmadik a „címkézés”, minősítés elkerülése. Ha a gyerek szépen beteszi a szennyesbe a ruháját, akkor azt mondjuk: „de ügyes vagy!” Minél kisebb a gyerek, annál kevésbé tudja elkülöníteni, hogy a viselkedés sorban – pontosan – melyik cselekvést tartottuk jónak. Az ilyen, általános dicséret értéktelenné válik. A gyerek kap egy „ügyes” címkét, de nem tudni, hogy ez mit jelent. Ha leejti a bögrét, akkor megkaphatja az „ügyetlen” címkét, amely egész személyiségét eluralhatja. Ha azt mondjuk, hogy „kicsúszott a kezedből, gyere, szedjük össze együtt”, akkor nem kap egy általános minősítést. Jelezzük, hogy észrevettük, hogy nem sikerült valami, de ezt nem terjesztjük ki az egész személyiségére.

-         negyedik az „értéken kezelés”. Annyira dicsérjünk vagy szidjunk, amennyit a dolog ér, de ne többet. Az „ügyes vagy” példára visszatérve az értékén kezelés itt azt jelenti „szépen betetted a ruhádat a szennyesbe”. Ennyi pont elég, és nagyon pontos a pozitív megerősítés célzása.

Lehet, hogy ezek az utak nem hatnak egyik pillanatról a másikra, de ki lehet próbálni őket.

Végül egy technika a hiszti leállítására (néha sikerülhet): letérdelünk a gyerek háta mögé, és hátulról, nagyon szorosan magunkhoz öleljük, lehetőleg a karja is legyen bent az ölelésben. A cél, hogy magunkhoz öleljük, hogy érezze a lélegzetünket, a testünk melegét, a szeretetünket. Közben lehet halkan duruzsolni a fülébe, vagy halkan énekelni. Nem kell túlkiabálni, a halk hang kíváncsivá teheti, és csak azért is elhalkulhat, hogy hallja a hangunkat.

Ha mindez kevés, akkor érdemes videotréninget igénybe venni. Szakembert a MIPSZI oldalain is találhat.

üdvözlettel

bárdos kata