14 eves lány vagyok, és mostanában nagyon szarul vagyok, mindig szomorú, nincs étvágyam, egyáltalán elhagyottnak erzem magam. Nagyon sokat szoktam aludni és nem élvezek semmit, amit csinalok. Úgy erzem, senki nem foglalkozik velem, rondának érzem magam. Volt már, hogy az öngyilkosság gondolata is felmerült bennem. Tudom, nagyon fiatal vagyok, azon gondolkoztam, hogy ilyen korban lehet-e esetleg depresszió? Próbáltam utánanézni a neten meg teszteket kitölteni, de mind ugyanazt írta. A nővérem depressziós és apukánk se volt teljesen százas, ez öröklődhet? Azt szeretném kérni, ha ennyiből esetleg el tudná dönteni, hogy csak siman szomorú és lehangolt vagyok vagy depressziós, azt nagyon megköszönném.

Anonymus

Kedves Anonymus!

Egy diagnózis mit változtat azon, hogy hogyan érzed magad? Ha ezzel a diagnózissal hamarabb rá tudod venni magadat, hogy elmenj a legközelebbi helyre, ahol találsz egy pszichológust, akkor leírhatom: igen, mindazok a tünetek, amelyeket leírsz, utalhatnak depresszióra. (A feltételes mód azért van, mert látatlanban nem igazán szeretek diagnózis felállítani – és egyébként sem szeretek. Pontosan azért, amit fentebb írtam: sokkal fontosabb az, hogy Te hogyan érzed magadat, mint az, hogy milyen skatulyába rakjuk ezt be.)

A másik kérdésed: örökölhető-e vagy sem? Mert ha örökölhető, akkor az mentesít téged attól, hogy tégy valamit magadért? Mert akkor úgysem változhat semmi? Én abban hiszek, hogy mindig lehet változtatni, néha csak apró dolgokban – és már az is erőt ad.

Ha Te egy olyan környezetben nőnél fel, mint amit a leveledben leírtál, ha a genetikának semmi köze nem lenne a dolgokhoz, akkor is lenne oka, hogy ilyen legyen a hangulatod.

Amit tehetsz, hogy megkeresed,  hol van a közeletekben Pedagógiai Szakszolgálat, és vagy a szüleiddel, vagy ha ez lehetetlen, akkor saját magad, elmész oda, és kérsz időpontot egy pszichológushoz. Lehet, hogy néhány beszélgetés már jelentősen javítani fog a hangulatodon, lehet, hogy hosszabban kell járnod, ezt nem tudom. De úgy, ahogyan rávetted magadat ennek a levélnek a megírására, úgy biztosan menni fog a következő lépés is.

 Én szorítok, hogy így legyen! Majoros Andrea