Kisfiam 3 és fél éves, húga másfél. Mindketten jelenleg gyengénlátók, ami az évek múltával állítólag javulni fog. Kisfiam szeptemberben elkezdte az óvodát. Az első hét ment nehezebben, utána egyik pillanatról a másikra beszokott, szívesen ment, és az ottalvás is gördülékeny volt. Elég okos fiúcska, nem volt másfél éves, mikor 3-4 szavas mondatokban beszélt, 2 éves korára már folyékonyan. Mozgásfejlődésben nincs elmaradva, és a vártnál jobban teljesít az óvodában is. Sajnos, vagy ez a normális, elles mindent a társaitól, és mint a fiúk általában, ő is eleven és benne van a “rosszban” is. Van egy autista csoporttársa, akivel az utóbbi időben többet játszik. Sajnos annak a kisfiúnak vannak dühkitörései, szót nem nagyon fogad és rosszalkodik. Kisfiam az utóbbi időben elég hisztis lett. Új szokása, ha nem úgy van valami, ahogy a kis fejében eltervezte, akkor újrajátszik. Mindent. És mást is arra kér, hogy menjen oda újra, csinálja ezt meg azt újra... Elég fárasztó és bosszantó, mert már nem nagyon fogad szót és eléggé “ki tud akadni”. Próbáltunk már mindent, de nem igazán tudunk ezzel az “újrajátszással” mit kezdeni. Előtte kezdődött nála a “mindent önállóan akarok” korszak. Tanácstalanok vagyunk, mert hasonlóval még nem találkoztunk. Amikor jobb a kedve, akkor nagyon aranyos, magát elfoglaló, másokkal szépen eljátszó kisgyerek. Ez is az életkori dackorszak velejárója? Vagy más dolog állhat a viselkedése hátterében?

Kedves Kata!

Gyermeke abban az életkorban van, amikor a hisztik és dührohamok jelenléte életkori sajátosság, így gyakran előfordul. Vélhetően ezt erősíti az óvodából hozott tapasztalata. Azt azért hozzátenném, hogy az autista barátjánál megjelenő viselkedési nehézségek alapja teljesen más, és intenzitása is erősebb. Gyermekük esetében könnyebben lehet olyan utat találni, amellyel lehet hatni érzelmeire, értelmére. A cél, hogy indulatkezelésében fejlődjön, amelyhez az újrajátszásokat akár fel is lehet használni.

Ön is említette, hogy kisifia már benne van a “minden én akarok” időszakban, amely a dühkitörésekkel erős összefüggésben van. A dac, az ellenállás annak a kifejezése, hogy önálló lény, hogy képes egyedül cselekedni, dönteni. Persze mi tudjuk, hogy sok tekintetben rászorul még a szüleire, ezért gyakran alakul ki konfliktus: a felnőtt ép ész és a gyermeki vágyak ütköznek. ILyenkor dühöt, haragot él át, melynek intenzitását nem képes még elviselni, nem ismer megfelelő kifejezést, és dührohama lesz. Egyrészt érdemes minél több helyzetben döntést engedni neki, hogy kielégítse az önállóság érzését. Így a konfliktusos helyzetek ritkábban merülnek fel, kevesebb feszültség halmozódik benne, és talán könnyebben elfogadja, ha nem teljesület a vágya. Másrészt elkezdheti gyakorolni az Önök segítségével, hogy miképpen lehet a negatív érzéseket, a dühöt kifejezni kulturáltabb, elfogadhatóbb formában. 

Ha jól értem az újrajátszást, akkor ez egyfajta tanulási folyamat lehet nála. Ahogyan az óvodások hajlamosak ugyanazt a mesét, vagy annak egy részét akár egymás után közvetlenül, többször meghallgatni, úgy a megtörtént események újrajátszása is előfordulhat. Ezzel egyfajta biztonságot él át, melyben az élet kiszámítható, elfogadható. Az erős feszültség, amelyet az akadályoztatása miatt él át, leülepedik, feldolgozódik. Ha lehetőséget ad Önöknek a kisebb változtatásokra, akkor akár azt is meg tudják mutatni vele, hogy milyen egyéb módon történhetett volna (már ha olyan a helyzet, amelynek több kimenetele is lehetett volna). Segíthetik abban őt, hogy megértse az ok-okozati összefüggéseket, vagy hogy ugyanazt a dolgot hányféleképpen lehet megfogalmazni, finomítani.

A gyermekek viselkedésszabályozása ebben az időszakban intenzívebben történik, ahogy öntudatukra ébredve próbálgatják, hogy mire képesek. Az újrajátszásokat, vagy ellenállást is próbálják meg ennek felfogni: próbálgatás és gyakorlás. Talán így könnyebb elviselni ezt a konfliktusokkal teli, dacos időszakot.

Üdvözlettel

Standovár Sára