5 éves kisfiamnál nehezményezik az óvónők, hogy túlságosan beszűkült az érdeklődési köre. Jelenleg csak a gőzmozdonyok érdeklik, állandóan azokról beszél – megjegyzem, a korához képest nagyon magas szintű tudással rendelkezik róluk –, és a játékában is mindig ezek játsszák a főszerepet (ő is egy gőzös, az ovistársai együtt a gőzösóvodába járnak, tehát a szerepjátékban is mindig megjelenik ez a téma).

Én nem gondolom, hogy ez probléma lenne, mert közben részt vesz a vele egykorú gyerekek játékában, nem szigetelődik el, csak van egy téma, ami sokkal mélyebben foglalkoztatja, különösen azért, mert van egy bátyja, aki szintén a vasút szerelmese kiskorától kezdve, tehát ebben a közegben nőtt fel. Válaszát előre is köszönöm! – Viktória

Kedves Viktória!

Szeretném megnyugtatni. A megérzései jók, abból, amit leírt, én sem gondolom azt, hogy gond lenne a gyermeke érdeklődésével.

De egy kicsit bővebben is kifejteném, hogy miért gondolom. (Sajnálom, hogy nem tudom részletesebben, hogy az óvónők mire alapozták az aggodalmukat, és mit tanácsoltak Önnek, mert így csak a megérzéseimre hagyatkozom.)

A kérdésében, az óvónők figyelmeztetésében, az Ön indokaiban is ott lappang, hogy egy autisztikus tünet e az, amit a kisfia csinál?

Sajnos gyakran tapasztaljuk azt, hogy egy-egy pszichés probléma, fejlődési rendellenesség esetében a gyermekekkel foglalkozó felnőttek részismeretekre hagyatkozva állítanak ki diagnózist, vagy utalnak bizonyos problémákra, amivel a szülőnek foglalkoznia kellene. Gyakran alaptalanul meg is ijesztve őket.

(Tisztelet a kivételnek, és köszönet a jó szemű pedagógusoknak, akik időben meglátják viszont a valódi problémát és a fejlesztési szükségletet.)

Sokszor egy-egy tünet (ez gyerekek estében különösen igaz), csak átmeneti jelleggel mutatkozik, hamar átalakul, sőt egyik napról a másikra meg is szűnik. Az, hogy a kisfia 5 éves korában különleges érdeklődést mutat a vonatok iránt, még nem jelent önmagában problémát.

Az autisztikus tünetek harmadik nagy csoportjának (a rugalmas viselkedésszervezés és érdeklődés zavara) leírásakor valóban szokták példaként említeni intenzív és behatárolt érdeklődési körként a vasút kitüntetett fontosságát és ismeretét. Azonban a diagnózis megalkotásához két másik tünetcsoport jellegzetességeit is meg kell tudnunk figyelni: a reciprok kommunikáció sérülését és a kölcsönös társas kapcsolatok sérülését. Előbbi lényegében furcsa, a megszokottól eltérő reakciókat jelenti a kommunikációban – sajátos beszédmodort, fura szóalkotásokat, testtartást és gesztusokat, gyakran ismételt szófordulatokat, általában nehézséget a kölcsönös beszélgetés felépítésében. Az utóbbi alatt annak a képességnek a hiányát értjük, hogy az emberi kapcsolatokban a gyermek kezdeményező legyen, igénye legyen az öröm és a fájdalom megosztására, a közösségi tevékenységekre. E tünetcsoport fennállásakor a gyermek nem képes felmérni a társas helyzet jelentéseit, jellemzően a konkrétumokat tudják megragadni és a szituáció mások számára érzékelhető érzelmi jelentése számunkra nem felfogható vagy nehezen értelmezhető.

Abból, amit a levelében megfogalmazott, nem olvastam ki semmi olyat, ami a fentiekben említett kommunikációs és szociális deficitre utalna. Sőt azt írja, hogy a gyermeke kifejezetten örömmel játszik az óvódás társaival, bevonja őket a saját érdeklődési körébe és szervezi, irányítja is a játékot – máskülönben nem működne a „gőzösovi”.

Az is sokszor megfigyelt jelenség, hogy a kisebb testvérek szeretik utánozni a nagyobb testvérüket – és ebben a lelkesedésükben is egy nagyon fontos kapcsolódási igény van.

Hogy teljesen megnyugodjon, azt tudom javasolni, hogy játszanak otthon családilag közösen „gőzös családot”. Ha a játék közben a gyerekek és felnőttek együtt tudják a fantáziájuk mentén közösen szőni a történetet, és közben jól mulatnak, akkor semmi oka az aggodalomra. És ha van egy ilyen meghatározó családi élményük, abba sokkal könnyebb akár egy új témát, érdeklődési kört is becsempészni, ha netalántán maguk is kicsit unnák már a gőzösöket.

Üdvözlettel: Majoros Andrea