38 éves nő vagyok. A párommal kb. 2 éve vagyunk együtt. Neki van egy 7 éves kislánya, aki 2 hetente van velünk. Közös gyermekünk 10 hónapos kisfiú. Azt mondják, az apák jobban lányosak, de nekem ez már kicsit sok, amit ő tesz, amikor itt a kislány. Teljesen normális családi életet élünk a hétköznapokban, viszont mikor itt van a kislány, csak vele foglalkozik, neki mesél, ha beszélgetünk, sokszor nem figyel arra, amit mondok neki, és a kisfiunkkal sem foglalkozik olyankor. Úgy szólítja, ahogy engem szokott (kicsim). A kisfiam is sokszor nyűgös ilyenkor, mert ő is érzi, valami nincs rendben. Varrt neki a kislány párnát, az egyikkel alszik, a másikat az autóban hordja magával. Ők a kislány édesanyjával már 6 éve nincsenek együtt, azóta csak a láthatás idejében találkozhat gyermekével. Tudom, hogy hiányzik neki, de ezzel a viselkedéssel úgy érzem, tönkreteszi a mi kapcsolatunkat is. Már úgy érzem, egy kicsit beteges nála ez a vonzalom. Köszönöm válaszát: Regina

Kedves Regina!

Egyfelől megértem az aggodalmát, másfelől viszont nem gondolom úgy, hogy a „vonzalom” - ahogy Ön fogalmaz – beteges lenne. Az teljesen természetes, ha a távolság és a ritka láthatás miatt az apai érzelmek felerősödnek és határozott kötődést mutat a kislány iránt.

Ön talán tudat alatt attól fél, hogy a ragaszkodás valójában nem a kislányhoz, hanem rajta keresztül az édesanyához, az egykori társhoz köthető. Úgy vélem, ha ez így lenne, akkor az nem csupán kéthetente kerülne felszínre, hanem a kislány nélkül töltött mindennapokban is felütné az orrát.

Persze, az nem megoldás, ha Ön és a közös gyermekük kéthetente teljesen kiszorul. A párja viselkedését azonban az is befolyásolhatja, amilyen érzelmeket Ön táplál a kislány és a kéthetente fennálló helyzet iránt – még akkor is, ha ez burkolt, kimondatlan marad. A lélektan Pygmalion-hatásnak nevezi azt a jelenséget, amikor elvárásaink meghatározzák a másik fél cselekedeteit. Ennek sarkalatos pontja éppen az, hogy az elvárásoknak nem kell nyíltan megfogalmazódniuk. Arra is figyelemmel kell lennünk, hogy az „önbeteljesítő jóslat” független attól, hogy az elvárás pozitív vagy negatív előjellel fogalmazódik meg, mi több, ez utóbbi esetben még jelentősebb a megerősítő hatás.

Tehát ha Ön már előre retteg a következő hétvégétől, amit a párja kislányával közösen kell eltöltenie, azzal akaratlanul is kivetíti, kvázi determinálja a hétvége kimenetelét.

Azt javaslom, tárja fel, milyen gondolatokat, s azok által milyen elvárásokat táplál a közös hétvégék iránt! Ha sikerült észlelnie a negatív, destruktív érzéseket, próbálja azokat építő jellegűvé fogalmazni.

Ugyanakkor érdemes beszélgetnie arról a párjával, Ön miként képzeli el az együttléteket, s felvetni, hogy tudnának-e olyan közös programokat kitalálni, amiket mindannyian élveznének.

Üdvözlettel:

Herceg Attila drs.