Az az óriási problémám hogy - sajnos - beleszerettem egy 19 évvel fiatalabb lányba, akivel nyáron a munkahelyén szinte minden nap 1.5-2 órát beszélgettünk. Tudom, hogy nem lett volna szabad, de annyira közvetlen és jó beszélgetőpartner volt, kiült velem sokszor a teraszra, ha nem volt vevő, akit kiszolgáljon, és rengeteg dolgát és titkát is elmesélte. Többek közt, hogy egy nagymenő pasi 2 alkalmi szex után lecserélte egy szebb nőre. Akkor azt is mondta: ”Ő úgyse kell senkinek” - mire én ahelyett, hogy azt mondtam volna, hogy én ismerek valakit, akinek kellenél, azt mondtam – jaj hagyjál már, ez hülyeség. A korkülönbség miatt nem mertem nyíltan udvarolni neki, arra vártam, hogy még egyértelműbb jelzéseket adjon. Testbeszéd (hajbirizgálás, kibontás-konytbakötés, egymásba kulcsolt láb felém fordítva) alapján azt hittem, bejövök neki. Annyira más volt, mint azok a nők, akikkel megelőzően randiztam – netről is, gondolom a fiatalsága okán is, de rendkívül közlékeny, jó beszélgetőpartner és őszinte. Először nem is akartam semmit a korkülönbség miatt, de 1,5 hét után már vonzott oda, mint egy mágnes. Sajnos könnyen leszek szerelmes. Azért voltak furcsa gondolataim, megérzéseim néha, de elhessegettem. Aztán elhívtam valahová és kifogással elhárította. Akkor megsértődtem, nem mentem oda, csak a mellette levő vendéglátóegységből figyeltem, de pár nap múlva, mikor hazafelé elment mellettem és köszönt, beszóltam hogy ”Gratulálok, szép győzelem volt” - és ”Egy álmot álmodék, de álmom eltávozott tőlem”. Kicsit spicces voltam, meg sötét is volt, nem emlékszem a reakcióra, de aztán megkérdeztem, elkísérhetem-e a buszig. Azt válaszolta: ”Ha akarsz, elkísérsz, ha akarsz, nem”. Akkor elkísérlek, mondtam. Rögtön jött a busz, de a feszült hangulat miatt nem ültem le mellé, hanem a szemközti forgóba beálltam. Az egész 15 perces út alatt egyszer sem vett fel velem szemkontaktust, pedig előtte 1,5 hónapig a beszélgetésünk alatt folyamatos volt a szemkontaktus. A végállomáson leszállt, én nem mentem utána, 1,5 óra múlva kiírta a Facebook-oldalára: ”Mikor volt rá lehetőséged, nem éltél vele. Mikor élnél vele, már nincs.” Pár másodpercre szerintem leállt a szívverésem is, mert olyan nyomást éreztem szívtájékon. Vagy (nem is) állítólag a nagy lelki fájdalom valódi fizikai fájdalmat vagy ahhoz hasonlót okozhat. Elborult az agyam, és az Álmot álmodék idézet után visszaírtam neki privátban, hogy őrülten beléd szerettem. Pár óra múlva írt csak vissza, pedig szerintem előbb elolvasta. Azt írta: ”Valahol éreztem, de én nem érzek irántad így.” Az viszont érdekes, hogy nem azt mondta, amit eddig más nők mondtak, hogy pl. nem vagyok az esete vagy nem tetszem. Még írtam neki többször, de a végén azt írta vissza, hogy ő nem szeret, fogadjam el, több üzenetre nem válaszol. Aztán elkezdett olyanokat megosztani Facebook-on hogy elveszett gyerek, kutya, akinek szíve van, ossza meg. És kétértelmű idézeteket. Élőben viszont teljesen jégcsap lett, épphogy csak köszönt, mintha legalábbis vérig sértettem volna. Aztán kivett az ismerősei közül 1 hónap múlva. Persze több haveromat megkérdeztem, van, aki azt mondta, hogy hatalmas hiba volt szerelmet vallani, és ha már, akkor élőben kellett volna. Túl hosszúra nem akarom húzni, 3 hete – újra kicsit spiccesen, pedig előtte már szinte alig ittam – egy találkozáskor felelősségre vontam, hogy miért viselkedett akkor velem ennyire közvetlenül, miért mesélte el sok apró titkát is. Nagyon akaratos személyiség, visszatámadt, hogy ha akart volna tőlem valamit, akkor nem mondja ezeket el. Utólag rájöttem-mondták, hogy nem kelett volna így letámadni, de azt is a fejéhez vágtam, hogy okos nőként tudtad, hogy nem a szar üdítőkért, kávékért jártam oda annyit, hanem miattad. Mindketten elég feldúltak voltunk. Viszont – és ez lenne a fő kérdésem – azóta a Facebook-on nyilvánosan oszt meg sok két- vagy többértelmű dolgot. Előtte nyilvánosan pár képen kívül semmit se osztott meg. Azóta még egyszer beszéltünk, azt mondta, attól, hogy látni akarom, nem lesz belém szerelmes, erre könnyezni kezdtem, mondta, hogy ennyi évesen? Erre 2 nap múlva megoszt egy olyan másvalakitől átvett történetet, ami annyira emberi így Karácsony előtt, hogy a hozzászólók is írták, hogy megkönnyezték. De a legfontosabb megosztások ezek, amiken nem tudok eligazodni: ”Ha nem kérdezel rá, a válasz mindig nem marad”. ”Nem az számít, mit kapunk Karácsonyra, hanem az, hogy kivel vagyunk”. ”Ilyenek vagyunk, tudjuk, hogy nem lehet, és mégis akarjuk. Tudjuk, hogy fájni fog, és mégis belesétálunk”. "Mikor elvesztesz valakit, ki a világot jelenti, nehezen, de felállsz. Ha ez megtörténik még egyszer, felállsz, de már nem leszel soha a régi” Az összeset nem akarom becopyzni, de az, amelyik miatt lassan elvesztem a józan eszem: "Egy magányos szív eladó, Elköltözött a régi lakó. Egy új lakót keresek, Egy édeset, egy kedveset. Ki a szívet nem zavarja, Nyugton dobogni hagyja. Cím: Lélek utca 6. Közvetlenül a szív alatt. Érdeklődni mindennap, A fent említett cím alatt." Ezt visszaírtam neki átköltve - ”Bent lakik a régi lakó, Új lakót nem keresek, Régi édes, kedves helyett stb.” láttam hogy elolvasta. Azt szeretném kérdezni, hogy ezeket Őn szerint nekem szánja? A legtöbbet egy ismerőse se like-olja, egy részét csak pár ismerőse. Persze nehéz a válasz, de ha a kb. 170 ismerősének szánná, akkor public helyett az ismerőseivel osztaná meg. Tesztel vagy játszik velem? Lassan beleőrülök... Köszönöm a választ

Kedves Tom!

Valószínűleg nagyon sokan feltettük már a kérdést magunknak: létezik-e pusztán barátság nő és férfi között? Azt gondolom, erre - saját tapasztalataink alapján - kevesen adnánk helyeslő választ. Nagyon gyakran előfordul, hogy kellemes, közvetlen beszélgetéseink okát annak tulajdonítjuk, hogy valamelyikünk többet szeretne baráti kapcsolatnál.

Ezen a ponton lép be a lélektan. A szociálpszichológia egyik legfontosabb tétele szerint nagyon gyakran követjük el azt a baklövést, hogy mások cselekedeteit, pontosabban annak okait hibásan ítéljük meg - ezt nevezzük alapvető attribúciós hibának. Ennek persze több oka lehet, úgy is, mint a rendelkezésre álló információk hiánya, de nagyon gyakran valóban "mindenki magából indul ki".

Klinikai pszichológusok gyakran kérik arra klienseiket, hogy nem egyértelmű képek alapján állítsanak össze egy történetet, melynek alapján az illető motivációira, belső hajtóerőire következtetnek. Úgy látszik, a közösségi oldalakon megosztott idézetek, képek "mindennepi pszichológiává" válnak, hiszen az információk hiányában arra következtetünk belőlük, amire szeretnénk. A virtuális világ pedig nagyszerű lehetőséget biztosít arra, hogy érzelmeinket, gondolatainkat homályosan, interperszonális kapcsolatok kizárásával osszuk meg. Nem tudjuk, kinek szól és valójában mit rejt az üzenet - ez pedig számos félreértésre ad okot.

Levele alapján úgy tűnik, Ön kiváló társ ezekben a kapcsolat nélküli kapcsolatokban. Ugyancsak homályosan fogalmaz, de ami ennél is lényegesebb, hogy a megnyilvánulásai sértődöttségből, haragból táplálkoznak. Ezzel viszont önmaga ellen dolgozik.
Ha ezen nem változtat, benne marad a mókuskerékben, s a kettejük kapcsolatában semmiféle változás nem fog bekövetkezni. Így ugyanis csupán a kialakult helyzetet tartja fenn, s ezzel rögzíti, mi több, tovább gerjeszti a csalódottságot, sértődöttséget, dühöt - ám a félreértések nem kerülnek tisztázásra.
Ez utóbbinak pedig egyetlen módja van: a kölcsönös meghallgatáson alapuló beszélgetés. Ha szeretné tisztázni a kettejük helyzetét, illetve ha azt szeretné, hogy pozitív változás jöjjön létre Önök között, akkor ez az egyetlen járható út.

Ezt viszont nem lehet a Facebook-on keresztül lejátszani.

Üdvözlettel:
Herceg Attila drs.