Kedves Andrea! Az én problémám elég hosszú folyamat. Van egy 4 éves kisfiam, aki nagyon anyás gyerek. 2.5 évesen kórházba került, ahol elvették tőlem, nem lehettem vele, mint később kiderült, le volt kötözve az ágyhoz, mert a két csuklóján még hónapokig látszottak a véraláfutások, csepegtetőt kapott. Ez 24 órán keresztül tartott, másnap már áttették egy kórterembe, ahol már ott lehettem vele, még 1 hétig tartózkodtunk a kórházban. Ez a hét olyannyira megviselte a kisfiamat, hogy amikor hazajöttünk sehova nem mozdult el mellőlem, még a fürdoszobába is jött velem, ha valakit meglátott fehér ruhában, mint az orvosokat, akkor megijedt tőlük. 3 éves korában megpróbáltuk beadni az oviba, de nem sikerült, mert olyannyira rettegett, hogy megint otthagyom és egyedül marad. Akkor egy orvos azt tanácsolta, hogy maradjon otthon, és fokozatosan próbáljuk szoktatni. Nagyon sok és hosszú ideig tartott, de 3.5-4 éves korára elértük azt, hogy az apjával, a nagyapjával elmegy itthonról nélkülem, de még mindig zárkózott az idegen emberekkel, nem szól senkihez, csak nagyon ritkán, ellenben itthon be nem áll a szája, nagyon okos, értelmes gyermek. Most 3 napja megint megpróbálkoztunk az ovival, egy délután elvittem, ott volt 1.5 órát, de úgy, hogy én is ott voltam, jatszott a gyerekekkel, de közben mindig figyelt. Már az első nap előtt megfigyeltem, hogy 3-4 nappal előtte már stresszben volt, hogy neki menni kell az oviba, fájt a hasa, nem beszélt, hanem elmutogatta a dolgokat. Amikor elmentünk, már aznap este kezdődtek a problémák, megint visszaestünk a lelki megrázkódtatásba, úgy érzem, amit eddig elértem nála, mindent kezdhetek elölről. Már a városba sem akar arra menni, amerre az ovi van, ha el kell itthonról indulni pl. a piacra vásárolni, már fáj a hasa, melege van, látszik rajta, hogy fél. Esténként nem akar aludni, ami soha nem volt, mert nehogy reggel ovi legyen, megint minden percben velem van, nem megy el senkivel itthonról. Azt mondja, nem akar oviba menni, és mindenért sír, mondták nekem, hogy nem baj, ha az oviban sír, majd abbahagyja, de ő nem tudja abbahagyni a sírást, szinte képes önkívületbe esni, ha nem vagyok ott, csak én tudom megnyugtatni. Kérem, segítsen nekem a tanácsaval, mitévő legyek, ne járjon oviba a gyerek? Én amúgy is itthon vagyok, úgyhogy van hol lennie, csak gondoltuk, jobb, ha kezd szokni. Válaszát előre is köszönöm. Kata

Kedves Kata!

Nem tudom, merre laknak, de csak van a közelben valahol egy pszichológus, aki tudna foglalkozni a kisfiával és Önnel. Mert együtt meg kell találják a módját, hogy hogyan tudják enyhíteni a kisfia szorongását. Nagyon nagy trauma érhette, és a leveléből úgy érzem, hogy Ön is nagyon szorong a vele kapcsolatos helyzetekben.

Én így levélben nem fogok tudni megoldást találni, mert ahhoz jobban kellene ismernem a kisfiát, Önt, a családjukat, az élethelyzetüket, a régi kórházi körülményeket, hogy jól lehessen segíteni. De ha keres egy szakembert, akkor elbeszélgetve mélyebben a problémáról, már könnyebben találhatnak megoldást a tünetek enyhítésére.

És ne halogassa, kérjen minél hamarabb segítséget egy gyermekpszichológustól!

Üdvözlettel: Majoros Andrea