Próbálom megfejteni párom viselkedését, és ebben szeretnék tanácsot kérni. Lassan három éve élek egy távkapcsolatban. Középkorú elvált nő vagyok, felnőtt gyermekkel. Kész lennék egy új élet kezdésére, ha ennek biztonságos feltételeit látnám. A kapcsolatomban viszont egyre jobban úgy érzem, hogy a fennmaradásáért csak én küzdök. Jobban mondva csak rajtam múlik, hogy még egyáltalán együtt vagyunk. A legnagyobb probléma, ami miatt ebben a rovatban írok, hogy a kapcsolatunk minden tekintetben csak a párom igényeiről szól. Akkor és ott találkozunk, amikor ő akarja. Nem volt még rá példa, hogy ha én kértem találkozót, ráért volna. Akkor beszélünk telefonon, ha ő hív, ha én hívom, nem veszi fel a telefont és sok esetben nem hív vissza.
Ha rákérdezek, mért van ez így, jönnek a kifogások, egyszerre több is. Példa: szeretném vele tölteni a hétvégét, hívom telefonon, nem veszi fel. Másnap ráírok egy sms-t, a válasz a következő: úton vagyok a tengerpartra, pihenni szeretnék, ha megjövök is fáradt leszek, nagyon szeretlek, csókollak. Na ehhez most mit szóljak? Mi lenne, ha ezt én tenném meg, mikor ő hív, hogy most éppen ráér, menjek fel hozzá? Itt jegyzem meg, hogy az utóbbi fél évben egy alkalmat kivéve mindig én utaztam hozzá. Nem nagy a távolság (120 km), kedvezményesen utazom, de akkor is!? Rákérdezésre, hogy mért nem jön hozzám, a válasz: ő nem képes órákat ülni a vonaton, az autója pedig nem megbízható. Persze, csak a tengerpartig tud vele elmenni!!!??? Más apróbb jeleit is látom az önzőségének, melyek csak az utóbbi egy évben kezdtek szemet szúrni. Vagy inkább szíven szúrni... Eleinte minden szép és jó volt, biztos voltam benne, hogy van közös jövőnk, sőt, hogy csakis így lehet. Aztán az idő múlásával nem jött a várt szép jövő, hogy beszélne az összeköltözésről vagy bemutatna a szüleinek. A kapcsolati problémákról nem lehet vele beszélni. Készségesen belemegy egy indított beszélgetésbe, de ezek érdemben nem nyújtanak megoldást. Hamar elterelődik a téma, vagy egyszerűen más elfoglaltságot keres és elhallgat, mielőtt a beszélgetés véget érne.
Olyan, mintha két ember lakozna benne. A szerető, gondoskodó társ, amikor együtt vagyunk, és amikor külön, akkor mintha nem is léteznék. Úgy érzem csak én kapaszkodom ebbe a kapcsolatba és ez nagyon elszomorít. Nem bízom már benne, nem bízom a szavaiban és a szeretetében sem. Kutakodtam egy kicsit megoldást keresve, és akkor találtam rá a narcisztikus személyiségzavarra. Ha valóban ezzel állok szemben, akkor meg kell hoznom a döntést a szakításra. Nem látok sok reményt, hogy jobbra fordíthatnám az eseményeket. Már egy éve próbálok csak szeretet adni és mindenben támogatni, de csak rosszabb lett a helyzet. Köszönöm, hogy leírhattam a kétségeim. Már ez is sokat segít, hogy valakinek elmesélhettem a történetem...

Kedves Vanda!

Könnyebb lenne Önnek, ha betegségnek tekinthetné a párja önző viselkedését? Vagy, megfordítva: ha nem nárcisztikus személyiségzavarral áll szemben, akkor folytatja a kapcsolatát, változatlan feltételek között? Talán inkább abban bízik, hogy ha nem beteg a párja, akkor megváltoztatható a kapcsolatuk működése... ezzel kapcsolatban azonban nem biztatnám. Hiszen sosem működött másként Önök között! Kapcsolatuk pontosan erre a "munkamódra" épül. Ön úgy kezdett bele, és mindvégig úgy is viselkedett, hogy megfeleljen a férfi szabta feltételeknek. Amit cserébe kap, az a remény "egy új élet kezdésére" - de vajon olyan új életet akarna kezdeni, amiben az Ön vágyai, igényei nem jelennek meg, nem kapnak teret?

Én arra lennék a legkíváncsibb, hogy mi lenne, ha nem Ön nem menne el hozzá, amikor hívja, hogy ráér - ezek szerint ezt még nem próbálta ki. Nos, azt gondolom, ennek itt a legfőbb ideje!

Mert mégis mi tartja Önt ebben a kapcsolatban?! A "szerető, gondoskodó társ"-ról, aki állítólag benne lakozik, egy árva szót sem írt. Ha tényleg képes lenne Önhöz így viszonyulni, akkor valószínűleg szívesen venné, ha Ön nyíltan képviselné a vágyait, elképzeléseit - szavaiban és tetteiben egyaránt.

Azt javaslom, helyezze inkább saját magára, saját igényeire, önismeretére, kapcsolódási módjára a hangsúlyt ahelyett, hogy a párja viselkedését próbálná megfejteni. Neki ugyanis ez a helyzet valószínűleg végtelenül kényelmes, és egyáltalán nincs rá motivációja, hogy változtasson rajta. Ön viszont tehet saját magáért, tehet azért, hogy olyan párkapcsolatot alakítson ki, amelyben meg tudja kapni - és adni is - azt, amire vágyik. Ehhez segítséget kaphat tanácsadó pszichológus, coach szakemberrel folytatott munkában.

Üdvözlettel

Simon Sarolta