Évek óta bipoláris zavarral kezelnek, eddig kevert epizódjaim voltak, mindig valamiféle trauma felléptekor, különös tekintettel a gyászra és a veszteségre. Legutóbb imádott cicám súlyos balesetekor kerültem hat hónapra teljes összeroppanással kórházba. Tudnia kell, hogy a cica egyetlen örömforrásom volt. Azért írom mindezt múlt időben, mert tavaly augusztusban el kellett altatni, gyógyíthatatlan betegség miatt. Azóta folyamatosan depressziós spirálban vagyok, és bár gyógyszereimet
rendszeresen szedem és kontrollra is járok, a közérzetem 8 hónapja egy fikarcnyit sem javul, sőt. Környezetem nem érti, hogy lehet egy állatot ilyen mélyen gyászolni, és hiába mondja a szakember és az állatorvos is, hogy a legjobb gyógyír számomra egy másik cica lenne, környezetem (közös háztartásban élünk) hajthatatlan, csak nézik és  nézik fájdalmamat, amiről tudják, miből fakad. Számukra nagy sérelem, hogy az állatokat mindig is jobban szerettem, mint az embereket, holott ez nem így van, csak introvertált ember vagyok, és csak kevés embert szeretek. Barátságokat nem kötök és nem keresek, néhány állatmentő, állatszerető emberrel van kapcsolatom csupán. Van munkám, itthon is besegítek a háztartásba, nem fekszem egész nap az ágyban. Csak éppen a cica elvesztése óta örömtelen és üres az életem. Amikor humán veszteség ért, jártam gyászterápiára, nekem nem vált be. Állat esetében szerintem ez Magyarországon ma még hallatlan is.
Kérem, segítsen nekem abban, hogy rá tudjam vezetni a családomat arra, hogy nyolc hónap pokoli érzelmi hullámvasút után egy másik cica sokat segítene. Szerintük a bipolaritás olyan betegség, ami pszichoterápiával (szerintük mindennapossal) gyógyítható, holott ez köztudottan nem egy gyógyítható betegség, és nem is kezelhető pszichológus, csak pszichiáter által. Ebben sem hisznek nekem, sőt abban sem, hogy a gyógyszereket életem végéig szednem kell, hogy stabil maradjak.
Elnézést a hosszú levélért, de kilátástalannak látom a helyzetem, és már szakember segítségével muszáj a megértésükre hatni. Az orvosomra, ill. az állatorvosra nem hallgatnak, ha már ennyit emlegetik a pszichológust, akkor az Ön véleménye talán nyom a latban.
Köszönettel várom válaszát.
Cicagazdi

Kedves Cicagazdi!

Nehéz helyzetbe kerülök, amikor egy online tanácsadó oldalon ekkora teher nehezedik rám, hogy egy családot kell meggyőzzek egy terápiás megközelítéssel, és egy állat családba fogadásával kapcsolatban. Nem hiszem, hogy felelősen tudok erről nyilatkozni az Ön ismerete nélkül, így általános elveket tudok írni, szempontokat tudok adni a megfogalmazott kérdésekkel kapcsolatban.

A bipoláris zavar valóban nem gyógyítható, hanem megfelelő kezeléssel kontroll alatt tartható állapot. Ennek elkerülhetetlen része a gyógyszeres terápia, melyet állapottól függően egy életen át alkalmazni kell. Emellett van, aki igényli pszichológus segítségét élete egyensúlyban tartásához, az állapotából fakadó helyzetek felismeréséhez, megfelelő kezeléséhez.

A fent leírtakat bármelyik rokona megtalálja interneten is. (Sajnos az ellenkezőjét is, de szakemberként ez az álláspont igazolható.) Ami a legnehezebb az Ön által leírtakban, hogy ezt sem Önnek, sem a kezelőorvosának nem hiszik el. Ahogy azt az igényét sem veszik komolyan, hogy szeretne egy másik cicát. Miért kell ehhez egy (vagy több) szakember véleménye, hogy lehessen cicája? Ha Ön nem szeretne pszichológushoz járni, miért gondolják azt, hogy Önnek csak az segítene?

Azt gondolom, hogy ezeket a kérdéseket érdemes lehet tisztázni a családdal. Emellett Önnek érdemes lehet átgondolni, hogy a gyógyszeres terápia mellett egy pszichoterápiás kapcsolat javítana-e az állapotán. A kapcsolatokkal történő nehézségekben sokat tud segíteni egy szakember!

Sok sikert kívánok a beszélgetéshez a családdal!

Üdvözlettel,

Kovács Réka