4,5 éves fiam miatt aggódom. Mostanában játék és otthoni gyakorló foglalkozások közben, ha nem sikerül neki megoldania a feladatot vagy egy helyzetet, úgy reagál, hogy ő buta, és elkeseredik, kedvét veszíti. Borzasztóan aggaszt, mert soha nem mondtunk neki ilyet, hogy buta, nem bíráltuk negatívan, sokat dicsérjük, jutalmazzuk, mégis így értékeli magát. Hiába próbálom bizonygatni, hogy nem buta, próbálkozni kell, nekünk sem sikerül minden elsőre, akkor is naponta többször elhangzik ez a szájából. Nem szeretném, hogy ennek a gondolatát elültesse a kis fejében. Tudom, hogy nagyon sokat hibáztam az eddigi nevelése során a féltő magatartásommal, első gyerek, így a széltől is óvtam, túl sok volt a "nem szabad" és a "vigyázz", többet kellett volna bevonnom a mindennapi tevékenységeimbe, hogy egy kis bátorsága legyen. Félek, hogy önértékelési problémái lesznek, szeretném megóvni attól, hogy egy szorongó ember legyen belőle. Hogyan tudnék neki segíteni? Válaszát nagyon szépen köszönöm.

Kedves Cs!

Először is, ami a gyerekeknek a leginkább beépül a személyiségébe, viselkedésébe, az a minta, amit a szülei mutatnak, ahogy helyzeteket megoldanak, ahogy a kapcsolataikban vannak, és ahogyan persze őrá reagálnak. Így a szorongással kapcsolatban az egyik legjobb dolog, amit tehet, ha a saját szorongásával tud bánni, a saját teljesítményét vagy reakcióit tudja megfelelően kezelni. HIszen amíg azt mutatja, hogy elrontott valamit, sok mindent csinálna másképp, és ezen izgul, addig a gyermeknek is azt adja át, hogy az életben tétje van a dolgoknak, és el lehet rontani, stb. A gyereknevelés egy folyamat, nemcsak azért, mert a gyerekek nőnek, hanem mert a szülők is beletanulnak dolgokba, és ezek a hibák többnyire nem borzasztó, visszavonhatatlan hibák. Lehet rá reagálni, másképp csinálni, formálni. Ahogyan a kisfiától is elvárja, hogy merjen újra próbálni, hogy ne személyesnek vegyen egy hibát, hanem egy aktuális, pillanatnyi sikertelen cselekvésnek.

Persze az is jó, ha a fentiek mellett kisfia önbizalmát is erősíti. Ehhez fontos, hogy a dicséret legyen reális: nem kell mindenért dicsérni, és lehet azt mondani, hogy ez most nem ment elsőre, mert ez a valóság. Ha túlzott ajnározásba menne át a helyzet, akkor azt már nem fogja elhinni - jogosan. Mégis fontos minden helyzetben megtalálni a pozitívumot, ami az ő erőssége. Mert valójában sok olyan dolog lesz az életben, amiben később sem lesz annyira ügyes, így fontos megtalálni azokat a területeket, amikben specifikusan ügyes, és kiemelhető a teljesítménye, egyedisége. Így ha pl. nem sikerül szépen megrajzolnia valamit, mert még a finommotorikája ügyetlen, akkor az újrapróbálás mellett érdemes más pozitívumát kihangsúlyozni, mint a színhasználat, vagy hogy mennyit változott az ábrázolása, vagy bármi, amit meglát benne. Ha ezt a két irányt egyszerre próbálja megvalósítani, akkor nagyobb esély van rá, hogy megbirkózik majd a későbbi kudarcokkal.

Üdvözlettel

Standovár Sára