Milyen pszichés oka lehet annak, hogy néha úgy érzem, bizonyos nőkhöz vonzódom (nő létemre), már több, mint 10 éve? Nem jutnék el, csak a csókig, és nem is vágyom többre. Inkább lelki társként tekintek a nőkre. Egyáltalán ez normális? És mitől van? A párom is tud róla, hogy van egy effajta "elhajlási hajlamom". Pedig nagyon harmonikus, jó párkapcsolatban vagyunk, szeretjük egymást. A szüleim viszont úgy érzem, sosem szerették/tisztelték egymást eléggé. Tudni kell, hogy anyukám dominált, és sosem tudtak fontos dolgokat nyugodtan megbeszélni, sokat veszkedtek, és 2 éve, kb. 28 év után elváltak, ami eléggé megrendített minket, gyerekeket.

Kedves Anonymous7!

Nincs „elhajlási hajlama”, nem is beteg. Sokféle elmélet van arról, miért vonzódik valaki a saját neméhez, vagy akár mindkét nemhez. Ezek között kevesebb az olyan, ami valamilyen pszichés okot feltételez. Nincs egyedül ezzel az érzéssel. Sokan élnek heteroszexuális életet (a másik nemmel), miközben vágynak az azonos neművel való kapcsolatra is. Vannak, akik bátran kimondják – mint Ön is, és vannak, akik egész életükben titkolják. Vannak, akik kipróbálják, vajon tényleg erre vágynak-e, sokan csak fantáziában foglalkoznak vele. Egyik sem bűn, nem „baj”. Baj, ha nem tudunk együtt élni ezzel az érzéssel.

Ön elmondta ezt az érzést a párjának („kimutatkozott”, „coming out”-olt), s lám nem történt semmi baj. Ha párja szereti, a kapcsolatuk jó, akkor ezzel a vággyal együtt is elfogadja. Ha szexuális életük jó, és meg tudják beszélni, ki mire vágyik, akár még tapasztalatot is szerezhet egy új forma, egy közös kaland során.

üdvözlettel

bárdos kata