Kislányom miatt kerestem Önt fel. Ő most 2,5 éves, de úgy kb. 1-1,5 éves lehetett, amikor feltűnt nekem valami a viselkedésével kapcsolatban. Azt vettem észre, hogy amikor ideges lesz vagy akár én vagy az apja veszekszünk, akkor elkezdi ökölbe szorítani a kezét és remeg. Kozben a fogait is összeszorítja, olyan, mintha a belső feszültséget így vezetné le. De volt olyan is, hogy látszólag ok nélkül jött rá ez a "roham". Ha pl. valamit szeretne és nem kapja meg, azonnal hasonló a reakció. Arra lennék kívancsi, hogy ez normális? Tudom, hogy az ő idegrendszere most fejlődik és nem igazán tudja még kezelni az indulatait. Csak ez a remegés nagyon furcsa számomra, és hogy teljesen megfeszül. Bármilyen tanácsot szívesen fogadok. Köszönöm, hogy elolvasta a levelem.

Kedves Ágnes!

Mindenképpen egyfajta indulatszabályozási törekvés lehet a háttérben. Hiszen a helyzetek, amiket leír, igen nagy feszültséget kelthetnek egy 1-2 éves csecsemőben, kisgyermekben! A szülők közötti veszekedés fenyegetése, a valamire irányuló vágy be nem teljesülése miatti frusztráció igen nagy kín a kicsi számára. A kép, ahogy megjelenik előttem róla, passzivitásával, a mozdulatlanság, „nyugalom” látszatának fenntartására tett kétségbeesett kísérlettel olyan benyomást kelt, mintha valami miatt nem szabadna neki kimutatnia heves negatív érzéseit.

Az indulatok kezelésének képessége nem pusztán az idegrendszeri fejlődés terméke, sokkal inkább kapcsolatban alakuló készség. Az önszabályozás egyre önállóbbá válásának alapja egy olyan kapcsolat, amelyben eleinte (többnyire) az anya segít eligazodni a sokféle testérzet, érzés „zűrzavarában”: észleli, ha a csecsemő állapota változik, odafordulásával jelzi ezt, igyekszik felismerni, hogy miről van szó (pl. éhes-e a kicsi, vagy a pelenka lett tele), visszatükrözi a baba érzéseit arcjátékával, szavaival is megformálja. Az örömében részt vesz, még tán fokozza is kicsit, a rossz érzéseit is igyekszik elfogadni - majd csendesíteni, feloldani, a figyelmét másra terelni.

Adódik is a kérdés: milyen reakciót kap erre a „furcsa” viselkedésére Öntől, Önöktől a gyermek? Mi az, ami használ, segít neki oldódni, mi az, ami inkább ront a helyzeten? Illetve: milyen mintát, példákat lát maga körül a feszültségszabályozásra, -levezetésre? Ez is hat ugyanis arra, hogyan próbál ő maga megküzdeni ezekkel a helyzetekkel.

Ennyiből tehát nem gondolom, hogy kóros folyamatról lenne szó. Arra érdemes odafigyelniük, hogy türelemmel fogadják ezeket a megnyilvánulásokat, és nyugodt odafordulással segítsenek a kicsinek túllendülni a feszült állapoton.

Üdvözlettel

Simon Sarolta