Kislányom idén lesz 12 éves. Egyedül nevelem már 3 éves kora óta. Nem vagyunk gazdagok, próbálok mindent megadni neki, amire szüksége van. Rengeteget változott, mióta iskolás lett. Sajnos sok a konfliktus már kb 2-3 éve. Kicsiként többször megkérdezte, én vagyok-e az anyukája?? Ezt orvosoltuk, ezt nem vettem komolyan. Most viszont, mióta itthon vagyunk ebben a
járványhelyzetben, sokkal több mindent mond el nekem, mint előtte. Több időnk van beszélgetni. Pár nappal ezelőtt elmondta, sokszor gondol arra, hogy haljak meg. Mióta telefonja van, sok a veszekedés. Próbálom korlátok közé szorítani, mikor mennyit lóghat a neten, volt, hogy már a wc-re is telefonnal ment. Mióta elmondta, hogy azt kívánja, haljak meg, napok óta csak sírok. Nem értem, ilyen hogy juthat az eszébe?? Én korán elvesztettem az édesanyámat, de soha nem gondoltam senkiről és kívántam ezt, bárki bármit is tett ellenem.Ő miért?

Kedves Melinda!

A gyerekek nagyon őszinték, és sokszor nem jól fejezik ki magukat. Valószínűleg Önnek alapból nehezebb ezt a mondatot hallani, hiszen nem volt választása, elvesztette az édesanyját. De azt gondolom, hogy ilyen mondatot mindenkinek nehéz hallani. A gyerekek mégis másképp értik. Őket az érzelmek vezérlik, és a mondatok mögött ezt kell meghallani először. Persze utána jöhet majd idővel az is, hogy a gyerek is megtanulja az érzést észrevenni, kifejezni, és nem ilyen elhamarkodott mondatokat mondani. De első lépésként most ott tartunk, hogy azt mondja: ”Bárcsak meghalnál!”, ami hasonló ahhoz, mikor azt mondja egy gyerek, hogy “Nem szeretlek”, “Bárcsak ne lennél az anyukám!”, stb. Ezek mögött mindig indulat van, és düh. Ha sikerül kicsit háttérbe szorítani a mondat okozta fájdalmat, akkor erre az indulatra, haragra érdemes reagálni: “szerintem te mérges vagy, hogy nem telefonozhatsz”, “biztosan dühös vagy rám”, stb. Így kislánya is megérti idővel, hogy ez a kettő nem ugyanaz. Valószínűleg apukája felé is van indulata, illetve az egész egyedül neveléssel kapcsolatban, így arra alkalmas időben azt a kérdést is fel lehet vetni, hogy kire dühös még, vagy egyáltalán mire emlékszik, milyen képe van az elválásról, mert lehet, hogy valami régi sérelme került most elő, hogy jobban össze vannak zárva, és intenzívebbek az érzelmek, indulatok. Ami fontos, hogy megmaradhasson az a fórum, ahol - akár Ön felé irányuló - dühét kifejezheti, persze idővel más formában, csak ne ragadjon bent, mert az valahol mindig utat tör magának.

Üdvözlettel

Standovár Sára