6 éves a kisfiam, nagycsoportos óvodás. Eléggé visszahúzódó, zárkózott (a 2 évvel fiatalabb öccsével ellentétben). Szeretne szerepelni, de nem mer. Szerencsére a végén általában bátorságot gyűjt és ráveszi magát, hogy szerepeljen. Ha rosszat csinál, sajnos nem vállalja a felelősséget, el sem meri mondani, mit tett. Mi a férjemmel próbáljuk szigorúan nevelni a gyerekeinket. Előfordul, hogy elveszítjük a türelmünket és kiabálunk velük. Főleg a férjemmel fordul elő, hogy hirtelen mérges lesz, ordít a gyerekekkel (a nagyobbik mindig nagyon megszeppen), aztán mikor lehiggad, megbeszéli velük, hogy mi volt a gond.
Azt gondolom, hogy ennek köszönhető, hogy a nagyobbik nem meri felvállalni a tetteit. Fél tőlünk.
El kell mondanom, hogy (ahogy az apukája is) nagyon érzékeny gyerek. Nem szeretnénk a lelkébe tiporni, de szeretnénk továbbra is szigorúan fogni (megpróbálunk türelmesebbek maradni), és szeretnénk elérni, hogy erősebb legyen a lelke és felvállalja tettei következményeit. Talán az sem tesz jót, hogy mivel a kisöccse nagyon közvetlen, talpraesett kisfiú, mindenki látványosan odavan érte. A kisöccse viszont felnéz rá, mindenben utánozza őt!
Segítséget kérek, mit tehetünk, hogy viselkedjünk?

Kedves Anikó!

Érdekes és manapság valóban nem túl divatos szó a szigorú, talán azt is megkockáztatnám, hogy negatív tartalommal telítődött a gyermekközpontú nevelés évei alatt. Mintha a közbeszédben összemosódna két – egymástól elvben független – nevelési dimenzió: a hideg/meleg és a korlátozó/engedékeny nevelői attitüd. Pedig egyik az érzelmi klímára vonatkozik (szülői szeretet és annak nyílt kifejezésére való készség vagy képtelenség), a másik dimenzió pedig a keretek, kontroll, tekintély, illetve a gyerek szabadságfokának témáihoz való viszonyulást tartalmazza.

Az érzelmi klímáról olyan értelemben nincs mit beszélni, hogy minden ezirányú kutatás (és józan ész) szerint a gyerekek számára a meleg, biztonságos, szeretetteljes, támogató légkör alapvető a személyiségfejlődés szempontjából. Ridegen, érzelmeket megvonva vagy ki nem mutatva gyereket nevelni nemcsak káros (kötődési problémás gyerekeket nevelgetünk), de a szülői lét legfantasztikusabb részét lúgozzuk ki (ti. a szülő-gyerek szeretetet).

A korlátozás vs. engedékenység dimenzióján meglátásom szerint nagyobb a játéktér – különösebb károkozás nélkül foghatjuk szorosabbra vagy tágabbra a gyeplőt. Mivel jelen esetben Önök szigorúan szeretnék nevelni gyermeküket, leírnám, hogy szerintem hogyan lehet ezt úgy megvalósítani, hogy ne társuljon félelemmel.

̶            A szigorúság a keretek és határok következetességére vonatkozzon, azon belül maradjon mozgástere gyereknek és felnőttnek egyaránt

̶            Legyen egyértelmű, hogy melyek a felnőtt által kontrollált területek, tapasztalatom szerint a gyerekek viszonylag könnyen elfogadják érvként, hogy például a napirend felelőse a szülő

̶            Legyen ugyanakkor az is világosan kijelölve, milyen témákban és döntésekben kompetens a gyerek, ezen területeken legyen kikérve és figyelembe véve a véleménye, dönthessen szabadon az életkornak megfelelő léptékű kérdésekben (pl. ruhaválasztás, közös játék témája).

̶            A játék felelőse mindig a gyerek! Fontos, hogy a szigorú szülő is minden nap legalább kis időt vegyen részt olyan játéktevékenységben, ahol a gyerek irányíthat, és kontrollt gyakorolhat. Tapasztalatom szerint az irányító szerepnek ez a gördülékeny adok-kapokja a legjobb fokmérője annak, hogy felszabadultan működik-e a szülő-gyerek kapcsolat.

Mindent összevetve tehát nem tartom károsnak a szigorú nevelést, ha az meleg, nyugodt légkörben zajlik, s ha a gyerek számára megfelelő terepeken megfelelő szabadságot biztosít!

Üdvözlettel – Kiss Kinga