Férjemmel 18 év után az idén januárban szétmentünk. Az utóbbi évek rossz házassága is közrejátszott, hogy közben megtaláltam a lelki társamat, és ez erősen közrejátszott abban, hogy a megromlott, hangosan kiabálós, élhetetlen házasságnak véget vessek. Van három /egy 7. éves és kettő 4. éves/ lányunk. Párom imádja a lányokat és mindent megtesz nekik. A férjemmel való szétköltözést követően össze is költöztünk. Az előzőleg /nyilván a rossz példa hatására/ hangos, kiabálós lányok mostanra sokat szelídültek, csendesedtek. A 7 éves lányom a napokban a párom elé állt és közölte, hogy szeretné Apának hívni. Természetesen ezt ő azonnal elfogadta, nagyon is megtisztelőnek tekinti. Viszont a vér szerinti apa ezt kicsit sem tudja elfogadni. Arra hivatkozik, hogy pár hónap erre nem elegendő, hogy tudjuk, mit akarunk /szerintem igen /. De azt is el kell mondanom, hogy a férjem soha nem törődött, nem játszott a lányokkal. Most viszont ezt a figyelmet maximálisan megkapják a páromtól. Mindenképpen hosszú távra tervezünk, ez nem kérdés. Szeretném megtudni, hogy mi a helyes. Mert én úgy gondolom, hogy ha a gyerek szeretné Apának hívni, akkor ezt nem szabad "elnyomni". A gyerek "egész" családban szeretne élni, és azt mondja, hogy van "igazi" Apa és "nevelő" Apa. Azaz tökéletesen tisztában van a különbséggel. Viszont a férjem "rendet akar tenni a gyerek fejében", amit én úgy gondolok, hogy több kárt csinál, mint hasznot. Senki nem akarja az apaszereptől megfosztani, de amennyiben ez a gyerek kérése, ezért úgy gondolom, hogy ezt tiszteletben kellene tartani. Mi a helyes út? A gyereknek mi a legjobb? Nagyon köszönöm a választ előre is.

Kedves gk!

Nehéz a dolga a válást már tudatosan megélő gyerekeknek az ilyen gyors átállásokkal. Ahogy írja is levelében, a gyerekek igyekeznek fenntartani az „egész” családban élés illúzióját. Ha csak különválás történik, sokszor minden erejükkel a családegyesítésen „dolgoznak”, és igyekeznek visszaállítani az eredeti állapotot, ha pedig a szülő új párkapcsolatával is meg kell küzdjenek, olykor úgy tűnik, mintha igyekeznének „apát cserélni”, és az új szereplőt nagy lendülettel bevonni a családba és az apa-szerepbe. Ezt az anyák hajlamosak nagyon támogatni, hiszen megkönnyíti az új szerelem családba integrálását.

Én azonban óvatosságra intenék mindenkit attól, hogy a párkapcsolat megromlásával párhuzamosan az apák „jó apaságát” is kétségbe vonják, és a párkapcsolattal együtt az apaságot is lecserélendőnek minősítsék. A gyerekek számára ugyanis  hosszú távon az a hasznos, ha sértetlenül megőrzik a jó apaképet (függetlenül attól, hogy a felnőtt szereplők egyébként ezt elvitatják egymástól). Ehhez véleményem szerint hozzátartozik az is, hogy a korábban apának szólított személytől a megnevezést nem vitatjuk el. A pillanat hevében, a hagyományos családképre vágyva, és esetleg az anya kimondatlan, vélt vagy valós elvárásának megfelelve felkínálhatja a gyerek az apa szót a nevelőapának, de én inkább azt javasolnám, alkossanak vadonatúj megszólítást, találjanak ki az apa fogalomkörébe illő új becenevet (apa és papi, apa és Feriapu, stb.), ami az apa lecserélése helyett a két apafigura békés egymás mellé rendelhetőségét sugallja.

Üdvözlettel – Kiss Kinga