Van egy 12 éves kislányom,aki tavaly februárban elveszítette az apukáját. Hirtelen történt. Stroke-ot kapott és nem tudtak rajta segíteni. Mi már ekkor nem éltünk együtt évek óta, de nagyon jó volt a viszonyunk, és a kislányom imádta az apukáját. Amikor elmondtam neki, hogy sajnos az orvosok nem tudják megmenteni az apukája életét, még ő vigasztalt engem. Megvárta, míg kijövök a szobájából és hallottam, hogy akkor kezd el sírni. Előttem soha nem sírt. Azt mondta, hogy apa nem szeretné, ha szomorkodna. Azóta találtam a szobájába egy-két verset, amit ő írt és az apukájának szólnak, vagy arról, hogy nem értékelte eléggé, míg velünk volt. Beszélni nem akar róla, mármint az érzéseiről. Apáról sokat beszélünk. Nem tudom, mi zajlik le benne. Nem
akar pszichológussal sem beszélni.Félek, hogy rossz vége lesz, és később valami rossz dologba menekül majd. Hogy tudnék neki segíteni?

Kedves Pentus!

Fantasztikus lánya van! Rövid leveléből is érezhető az érettsége és az érzékenysége is egyszerre. Nem hinném, hogy lenne miért aggódni. A kislány gyászol, és ez teljesen rendben van. A felnőttektől sem várjuk el, hogy egy szerettük elvesztése után jól érezzék magukat, pláne nem várható egy gyerektől, aki ráadásul az apukáját vesztette el. Kicsit több, mint egy éve történt a tragédia, de a gyászév kifejezés nem véletlenül született. Idő kell, amíg a gyásszal járó folyamatok lezajlanak, de a szerettünk hiányának gondolata mindig is fájdalmas lesz. Fantasztikus, hogy verset ír a lánya a fájdalmáról, sok felnőtt megirigyelhetné a megküzdésnek ezt a minőségét. A versekben megfogalmazott érzések is a gyásszal járó, természetes érzések: a bűntudat. Sok gyásztörténtek kapcsán fogalmazódik meg az a bűntudat, hogy nem foglalkozott eleget az elhunyttal, esetleg, hogy megmenthette volna.

A legtöbb, amit tehet, hogy biztosítja a lányát afelől, hogy ha szeretne beszélni Önnel, akkor Ön készen áll, és a gyász minden fájdalmát kibírja. A gyerekek sokszor azért nem “terhelik” a felnőttet, mert úgy érzik, hogy az nem terhelhető. Ennek a feltevésnek a továbbgondolása az Ön feladata, hiszen Ön érzi, hogy Ön hogy van ezzel a gyásszal, mennyire képes szembenézni vele, főleg, ha az a lányától jön.

Pszichológushoz akkor érdemes fordulni, ha a viselkedésben, érzésekben elhúzódó vagy feltűnő változás tapasztalható. Egy egyébként természetes folyamatot nem biztos, hogy érdemes szakember elé vinni, mert ezzel azt üzeni a lányának, hogy amit érez, az nem elfogadható.

Üdvözlettel,

Kovács Réka