Az anyámmal kapcsolatban szeretném megkérdezni a véleményét! Azt hiszem, hogy megbolondult! Az apja, vagyis a nagyapám alkoholista volt, 6 évesek voltunk, amikor meghalt. Anya fiaton szült minket, 21 évesen, és nem igazán tartom őt jó anyának. Nem sok
kedvességet kaptunk az ikertestvéremmel, inkább a stressz és veszekedés vett minket körül az anyagi meg a mindennapi gondok miatt. Kaptunk is elég gyakran, pedig viszonylag jó gyerekek voltunk. A verés inkább stresszlevezetés volt nála, mint egy kis kézrecsapás. Már 20 éve otthon van a kerítés mögött, boltba se mozdul ki, nem dolgozik (elmondása szerint nem éri meg annyiért elmenni, amennyit kapna érte, munkanélküli segélyért nem hajlandó sorbaállni, szociális segélyt sem kér, nehogy behivjàk közmunkára, mert az milyen megalàzó!) Van nagy ház, udvar, inkább otthon föz, rendezi a kutyákat, takarít, varr stb. Apa ehhez asszisztàl, 2 állása van, hogy megéljenek. Anya összeveszett már szinte mindenkivel, a 2 testvérével nem tart kapcsolatot évek óta, az anyjával is felületes a kapcsolata, nincsenek barátai, apa révén van egy házaspár, akikre számithatnak. Otthon van és kitalálja a mások létező vagy nem létező problémáit és kéretlen tanácsokat osztogat, és ha nem fogadja meg valaki, vagy nem hallgatja meg, azonnal megsértődik és haragot tart akár örökké is. Apa szüleivel még a házasságkötés előtt volt konfliktusuk, amit nem sikerült soha orvosolni, pár évvel ezelőtti halálukig sem békültek ki, nekünk pedig nem voltak nagyszüleink. Persze mindig a másik a hibás, rajta kívül mindenki hülye. Most velem is két hónapja haragban van, mert a páromat és az életünket kritizálta, ami nekem nem tetszett. Àllitólag nem haragszik, mégis mikor videótelefonáltam volna vele, nem is nézett a másfél éves unokájára sem ès mikor próbáltam vele békülni és javasolni, hogy javítsunk a kommunikációnkon, akkor ordítva, magából kikelve mondta, hogy tiszteletet követel és hogy ő mondja meg, hogy ki, hova és mikor megy. Az unokák sem érdeklik eléggé, hogy engedjen. Büszke és haragtartó. Testvéremmel is volt már 3 hónapos kapcsolat-megszakitása, mert a testvérem a gyerek mellett nem hívta annyiszor, ahányszor ő gondolta. Végül ott tesóm kezdeményezett és ők már beszélnek. Engem tart elviselhetetlennek meg makacsnak, aki nem fogad meg tanácsokat. Pedig csak a sajàt magam módján szeretnék élni, ami érthetően ellentéte annak, ahogy ők élnek. Apával is rossz a kapcsolata, minden beszélgetésük veszekedésbe torkollik, mert csak akkor van béke, ha minden úgy van, ahogy ő akarja. Olyan tanácsokra viszont nem vagyok kiváncsi a gyerekneveléssel kapcsolatban is, pl. hogy ha indokolatlanul rákiabálok a gyerekre, ne kérjek töle bocsánatot, mert hiteltelen leszek. Ő ugyanis amikor jobban megvert a kelleténél és ezt érezte is, akkor sem mondta soha, hogy ez túlzás volt és nem a mi hibánk, csak ideges volt akármi más miatt. Én most a teljes kapcsolat-megszakitáson gondolkodom, csak apát sajnálom, mert ő titokban szokott hívni, meg a gyerekemet, hogy ő is a nagyszülei nélkül nő majd fel, mint mi. Mi lehet a viselkedése hátterében? Hogy lehetne rávezetni, hogy változtasson a viselkedésén?

Kedves Kérdező!

Úgy tűnik, hogy édesanyja hozzáállásán már nehéz lenne változtatni. Saját hozzáállásán viszont dolgozhat. Még mindig érzékenyen érinti édesanyja kritikája, tanácsaival érzékeny pontokat érint. Megpróbálhatná megvizsgálni magában ezeket az érzékeny pontokat, akkor erősebb lehetne, nem fájna ennyire. Egy másik megközelítés: édesanyja így beszél magáról, a megjegyzések, tanácsok a benne lévő feszültséget csökkentik. Ha tehát úgy kezeli, hogy édesanyja így ereszti ki a feszültségét, ettől érzi, hogy még „valaki”, akire még szükség van. Ha meghallgatja figyelmes arccal, akkor megnyugszik. Ön pedig otthon úgy neveli a gyerekeit, ahogy jónak látja.

Leveléből úgy érzem, hogy szeretne édesanyjával kapcsolatot, és nem a szakítás a cél. Fogadja el őt olyannak, amilyen, ne akarja megváltoztatni.

üdvözlettel

bárdos kata