Két lánygyermekem van, 14 és 11 évesek. A kisebbikkel kapcsolatban szeretnék tanácsot, segítséget kérni, az elalvással vannak gondjai. 3 éve, hogy különköltöztünk a férjemtől (édesapámmal a szülői házba jöttünk vissza). Az egész problémás időszak, költözés és válás alatt a gyerekekre figyeltem, őket helyeztem előtérbe, hogy minél kisebb mértékben sérüljenek. Úgy gondolom, hogy ez egész jól sikerült is. A tanulmányi eredményük sem változott, és kiegyensúlyozottnak látom őket és mások is. Persze tudom, hogy azért biztosan megviselte-megviseli őket a helyzet. A kisebbik lányom nagyon ragaszkodó, nagyon együttérző, igazi érzékeny lélek. Amikor különjöttünk, szinte egyértelmű volt, hogy egymást erősítve együtt alszunk mindhárman, előtte is többé-kevésbé együtt aludtunk különböző felállásban. Nem is volt gond, csak ha "apás hétvége" közeledett vagy barátnőnél, nagybácsinál tervezték az alvást, amit bár nagyon várt, de éjszaka aztán mennem kellett érte, pedig a tesó azért mindig mellette volt. Ezek az apánál alvások azóta rendben vannak, a kezdeti igény szerinti ottalvást jobbnak láttam kiszámíthatóvá, rendszeressé tenni. Ebben látom egyébként a "bajt", hogy amikor valamiért kizökkenünk a megszokottból, akkor úgymond "rástresszel" az alvásra, és van úgy, hogy annyira, hogy már hiába bújok mellé, akkor is remeg, van hogy hányingere lesz és csak nehezen tudom megnyugtatni.

Kb. másfél éve van egy új kapcsolatom, úgy gondolom, hogy jól kijönnek egymással, elfogadják egymást. Kezdetben, amikor én a párommal aludtam, akkor is voltak gondok, pedig akkor is együtt aludtunk el, csak később jöttem el mellőlük. Aztán ezt is rendszeressé tettük, mindig ugyanazokon a napokon jön hozzám, így fel tud rá készülni a kislányom és nincs is gond az elalvással, csak ha valamiért változik a rend. Az újabb változás szeptemberben fog minket érni, amikor a tesó elmegy
középiskolába és kollégista lesz. Már most elsírja magát a kicsi, ha ez szóba kerül. Próbálok sokat beszélni vele erről, megnyugtatni. Nagyon szeretném valahogy a biztonságérzetét stabilizálni, mert úgy gondolom, hogy ez fontos ahhoz, hogy a változásokra könnyebben reagáljon. Nemrég meg is fogalmazta nekem, hogy őt már ilyen délután öt óra körül kezdi foglalkoztatni az este, hogy vajon sikerül-e elaludnia. Nem kiabálok velük, nem dorgálom meg, és ha van egy rosszabb éjszaka, akkor azt utána nem hánytorgatom fel neki, hogy miattad nem tudtam én sem aludni, semmi ilyen nincs, mégis egy idő után már ő "pörög" azon, hogy én sem tudok miatta aludni. No, ezt szeretném valahogy megoldani, ehhez kérnék segítséget.

Kedves Mónika!

Levelében meg is fogalmazta a lényeget: biztonságérzet. Ez a biztonságérzet több síkon jelenik meg: a személyiség mélyebb rétegeiben, és aktuális élethelyzetek kapcsán. Vannak ugyanis korszakok egy gyerek életében, amikor a szülők válása más értelmet nyer, mivel a gyermeki fantáziákban a szülők iránti érzések is változnak. Ilyen időszak a kiskamasz kor. Úgy tűnik, hogy a válás a lánya egy olyan életszakaszában történt, amikor a szülők különválása, az egyik szülő „eltűnése” mélyen bizonytalanította őt el.

Mindaz, ami a mindennapok biztonságát illeti, nagyon sokat jelent a lányának. A mindennapi rutin, a közös rituálék tudnak biztonságot adni. Ezzel együtt Ön is érzi, hogy itt valami mélyebb biztonságigényről van szó. Ez a biztonságigény egészen a korai időszaktól alakuló kép, mely a környezet által nyújtott biztonságból táplálkozik. Ha a csecsemő azt tapasztalja, hogy a környezet megpróbálja kielégíteni az igényeit, baj esetén számíthat rá, akkor ez a kép belsővé válik, és a világról egy biztonságos kép alakul ki. Ez a kép időről időre megterhelődhet, különösen egy váláskor. A váláskor pedig az történik, hogy az egyik szülőmet elveszítem. Nincs jelen a mindennapjaimban. Egy szeparációs helyzet áll elő, amit veszteségélmény terhel. És mi történik elalváskor? A fent említett összes lélektani folyamat megérintődik: bíznom kell a természetben, hogy ha elaludtam, fel is fogok ébredni. Ha elalszom, azokat is elveszítem egy időre, akik körülvesznek. Nem véletlenül gondolunk az elalvásra szeparációs helyzetként.

Tapasztalatom az, hogy egy ennyire sok szinten érintett élethelyzetben szakember segítsége szükséges ahhoz, hogy egyrészt a belső biztonságos kép a világról erősödjön, másrészt az aktuális élethelyzetet sikerüljön a mindennapok részévé tenni. Felkészülve egy újabb szeparációra, a testvér iskolakezdésére. Javaslom, keressenek fel klinikai gyermek szakpszichológust, aki segít ezt a folyamatot elindítani a lányában, mivel úgy tűnik, a mindennapi praktikák most nem adnak elég támaszt a lányának, így mélyebb szinten kell beavatkozni. 

Üdvözlettel,

Kovács Réka