Tanácsára, véleményére lenne szükségem 4 éves kisfiunkkal kapcsolatban. 2 és fél éves kora óta az apukával (párommal) alszik. 8 hónapostól 3 éves koráig nagyon erős fogzási fájdalma volt, rengeteg síras és átalvatlan éjszaka kíséretével. A nagyágyban való alvás egyszeri eset volt 2 és fél évesen... de maradandóvá vált... Most a kisfiunk 4 éves. Ragaszkodó, kiegyensúlyozott, kreatív és boldog kisfiúnak tartom. Távol sohasem volt tőlünk, a nagyszülők is nagyon messze vannak. Szeptember óta ovis, könnyen alkalmazkodott, egy hét után megszokta az új környezetetet, embereket, a kis barátokat. Kislányunk 1 éves. A párommal szinte semmi közös időnk sem marad, mivel a kisfiunk este csak vele akar elaludni, ezt sírással fejezi ki. Mostanaban azzal egészíti ki, hogy ne hagyjuk őt egyedül, és vigyázzunk rá. Sohasem volt egyedül hagyva, és semmi más negatív élményre sem hivatkozhatunk. De ez már a párkapcsolatunkra is veszélyesnek bizonyul, sajnos... Meseolvasással, a mélyalvás bekövetkeztéig, szinte este 11-ig vele kell maradni. Kérdesem az lenne, hogy esetleg hogyan tudnánk motiválni, segíteni az egyedül alvását, a leszakadását? A kistesó rengetegszer ébred éjszaka, én külön szobában alszom. Így a kistesóval egy szobában sem aludhat a kisfiunk. Tulajdonképpen egyedül egyáltalán nem akar elaludni, rettenetesen sír, hiába beszéljuk  meg vele a részleteket, és nyugtatjuk. Pszichésen félek, hogy sérülne, ha erélyesebbek vagyunk - előfordulhat ez esetleg? Véleményét, tanácsát örömmel fogadom és köszönöm.

Kedves Anyuka!

Valóban nagyon nehéz egy évek óta tartó rossz szokást átalakítani, de nem lehetetlen. Nem szeretném azzal áltatni, hogy könnyek vagy nagy sírás nélkül menni fog. A kisfia majdnem élete felét ezzel a megszokással élte le, így neki ez a normális, a megnyugtató. Ezzel együtt azt gondolom, hogy a szülőknek nem kizárólagosan az a feladata, hogy a gyermek igényeit kritika nélkül kielégítsék, hanem, hogy a CSALÁD igényei legyenek rendben. Tehát, ha úgy érzik, hogy a családi béke azt követeli, hogy a kisfiuk egyedül aludjon, akkor legyen ez a cél. Higgye el, a kisfia is jobban jár, ha pár nagy sírás után Önöknek a párjával kicsit több ideje jut egymásra, mint ha végkimerülésig az ő aktuális igényei lennének szem előtt tartva. Hiszen egy gyereknek a legfontosabb igénye a kiegyensúlyozott szülői háttér. Utána jönnek az egyéb lelki szükségletek, mint például az apával alvás. Ezeket azért írtam le, hogy biztassam, megnyugtassam: igen, át lehet szoktatni a gyereket a saját ágyába. Ehhez azonban az kell, hogy a párjával mindketten biztosak legyenek abban, hogy ezt akarják, ez jó lesz az egész családnak, és kitartsanak. Nem fog könnyek nélkül menni, de ez nem azt jelenti, hogy a kisfia sérül. Ha egyébként megfelelő a háttér, biztonságban érzi magát a családban, egy ilyen történet nem valószínű, hogy sérülést okoz. Illetve fontos még, hogy attól, mert sírással jár az átszoktatás, még lehet szeretettel és megértéssel támogatni a fiukat.

Érdemes kitűzni egy napot, amikortól a fia a saját ágyában alszik. Ezt előre érdemes vele megbeszélni. El lehet neki mondani, hogy miért tartják egy fontosnak. Lehet vele beszélni arról, hogy mi tenné vonzóbbá a saját ágyban történő alvást. Plüssállat, világító csillagok a falon, stb. Biztos, hogy sírni fog, az is lehet, hogy először hosszú órákba fog telni, míg elalszik, de pár hét alatt meg fogja szokni az új helyzetet. A lényeg, hogy ne adják fel.

Sok sikert kívánok,

Kovács Réka