Kedves Sarolta! Végső elkeseredésemben írok Önnek, kisfiammal kapcsolatban kérnék segîtséget. Ő 8 éves, minden szempontból más, mint a társai, ezt elfogultság nélkül állîthatom. Most kezdte az első osztályt, külföldön élünk. Az óvodába, iskolába illeszkedés kiválóan sikerült, semmi gondot nem okozott és a mai napig örömet okoz neki a suli. Nagy vonalakban kisfiamról: értelmes, okos, a realitás talaján élő, kedves, világra nyitott, mindig kíváncsi, egyfolytában kérdező, érzèkeny, bújós, anyás, segítőkész, humoros, érett gondolkodású, házimunkában, tanulásban jeleskedő, cèltudatos. Azt mondhatom, álomgyerek. Kapcsolatunk kifogástalan hetekig, mindent meg tudunk beszélni, vitamentes hètköznapjainkban nyugodtan, eseménydúsan és zökkenőmentesen élünk.

DE!!!!Ha a kisfiam dühös lesz,szörnyű dolgokat mond, gondol és tesz. Órákig képtelen lenyugodni, aztán pedig sírni kezd, zokog, kiborul, mindenkitől elnézést kér, elmondása szerint ha dühös, nem tud uralkodni a szavain. (Kidoblak az ablakon, előveszek egy kést... és válogatott fenyegetések közepette próbálja akaratát érvényesíteni.) Velünk sosem tiszteletlen, ezeket a cirkuszokat más gyerekeknek tartogatja, és mi nem beszélünk ilyen stílusban otthon. A minap történt egy ilyen kirohanás, a végén pedig olyat tett, amit még soha. Borzasztóan megijedtem. Ököllel kezdte verni a fejét, és közben ordított, hogy utálja magát és amíg élni fog, utálni fogja magát. Próbáltam megnyugtatni, átölelni és biztosítani arról, hogy mi
mind imádjuk. De csak sírt, hogy ő csak szomorúságot tud okozni, hogy ő egy szörnyeteg... borzalmas érzés volt. Ő az egyetlen nekünk, nem múlik el nap anélkül, hogy ne biztosítanánk afelől, hogy imádjuk, büszkék vagyunk rá. Nálunk működik a büntetés, jutalmazás... bár többnyire csak jutalmazunk, mert mindenféle elfogultság nélkül mondhatom, nem ad okot a büntire... hetekig... aztán hirtelen át kell vészelnünk egy ilyen napot. Mit csinálunk rosszul? Borzalmasan érzem magam, és ami még borzasztóbb, szörnyen sajnálom őt. A "roham" végén az ölembe ül, kiborul, zokog, azt mondja, sajnálja, nem tudja, miért nem tud uralkodni magán, de nem tud. Hogyan tudnék segíteni neki? Válaszát előre is köszönöm. ANYA

Kedves ANYA!

Akit az első bekezdésekben leírásával jellemez, nem 8 éves korának megfelelően "álom"-gyerek, hanem egy ideális felnőtt... aki sok szempontból más, mint társai - de a levél további részéből kiderül, hogy sok szempontból mégiscsak hozzájuk hasonló. Hál' Istennek!

A személyiségfejlődés, főleg eleinte, egy "átlagos" életutat elgondolva is igen viszontagságos folyamat. Rengeteg belső átrendeződésnek kell lezajlania, amíg egy kicsi, gondozásra szoruló csecsemőből testileg-lelkileg-szellemileg érett felnőtt válik, aki képes "dolgozni és szeretni" (Freud csupán ennyit követel az egészséges embertől). E folyamat során vannak fejlődések és visszalépések, fellendülések és megtorpanások, egyensúlyi állapotok megteremtődnek majd felborulnak, kapcsolatok születnek, kötődések erősödnek és válnak táptalajává a belső lelki rendszernek. A lehetséges emberi érzések teljes palettája felbukkan - helyet követelve magának a viselkedésben.

Szülőként hatalmas kihívásnak nézünk elébe, amikor arra vállalkozunk, hogy mindebben "résztvevő megfigyelőként" álljunk gyermekünk mellett, segítve őt, általa változva, néha túl közelről, olykor magára hagyva őt.

Szabad dühösnek lenni (minden életkorban). Szabad nem tudni uralkodni az indulatokon (pár évesen!!!). Szabad sírni, zokogni, kiborulni kisgyerekként, a szabályozás kudarcán pluszban felingerelve, önmagában csalódva, saját maga pusztító erejétől és a környezet vélt megtorlásától ijedten. Szabad csúnya szavakat mondani - és fontos utána jóvátenni a megterhelt kapcsolatot. Szabad utálni magát mindezért - és meg kell tapasztalnia, hogy így is szerethető mások, így önmaga által is. Szabad másképp gondolni, akarni és csinálni, mint a többiek.

Kellenek a viharok, nem véletlenül kérdezünk gyermekpszichológusként a hozzánk forduló szülőktől szinte minden esetben rá a dackorszakra... milyen volt ő 2 éves kora körül? Ha nem csapta magát hasra az élelmiszerboltban a rágók előtt (ha nem élte meg, hogy ez mit jelent, hogy erre a környezete hogyan reagál), később nehezebb dolga van, "kezdőként" a lelki önállóság tanulópályáján.

Ön azzal tud neki segíteni, ha kifejleszti anyai érzékenységét abban, hogy észrevegye, milyen helyzetekben bátoríthatja fiát a saját akaratának, vágyainak kifejezésére - kicsiben. Hogy ne kelljen ekkora energiáknak felgyűlnie visszafojtva a háttérben, amik aztán már csak kitörni tudnak. Olvassanak neki sok-sok népmesét, amelyekben az emberi lélek összes pusztító démona és éltető ereje megelevenedik, s a történet irányt mutat a "sötét erdőben" való eligazodáshoz.

Sajátos helyzet az egykeség, olvasson sokat utána, nagyban fogja segíteni az Ön megértését fia helyzetével, az abból adódó nehézségeivel kapcsolatban. Jó szívvel ajánlom Ranschburg Jenő, Vekerdy Tamás, Mérei ferenc írásait a gyermeki lélekről - amelyben szörnyetegek és angyalok egyaránt lakoznak. 

Üdvözlettel

Simon Sarolta