Problémám, melynek megoldásához iránymutatást szeretnék kérni, a következő: mindig is hajlamos voltam a szorongásra, rosszkedvre, lehangoltságra. Az elmúlt években azonban ezek az érzések fokozódtak, különösen a betegségekkel kapcsolatos félelmeim erősödtek fel. 46 éves vagyok, voltak kisebb-nagyobb egészségügyi beavatkozásaim már, de egyik sem súlyos, életveszélyes betegségek miatt. Azt veszem észre, hogy időszakosan felerősödik egy-egy betegség iránti félelmem. Most éppen mammográfián jártam, de már a vizsgálatra
történő időpontkérés is felért egy sokkhatással. Remegtem, a gondolataimat nem tudtam elterelni. Napokig úgy jöttem-mentem, mint egy alvajáró. Sokszor még a sírást is úgy kellett visszatartsam. Szinte eltemettem magam, elképzeltem a legrosszabbat. Most az eredményre várok, el sem tudom mondani, mennyire ki vagyok borulva, pedig 3-4 hét, mire kézhez kapom. Ha megcsörren a telefonom, már leizzadok, remegek, hogy a kórházból hívnak, nincs egy nyugodt pillanatom. Orvoshoz csak akkor megyek, ha nagyon muszáj, inkább elódázom azt is, de azért a fejemben mindig ott motoszkál, hogy milyen vizsgálatokra lenne szükségem. Ha mégis egy-egy vizsgálaton túl vagyok és annak negatív az eredménye, csak pár hétig szabadulok fel, aztán újra rámtörnek a sötét gondolatok. Mi lehet a bajom? Mit tudnék tenni, hogy ne teljenek a napjaim örökös szorongásban?

Kedves Éva!

A saját testünkhöz való viszonyunk, az arról történő gondolkodás igen összetett folyamat eredménye. Kezdve onnan, hogy az újszülött még nem ismeri fel, hogy ami kalimpál előtte, az a saját keze, egészen odáig, hogy összehangolt mozgásokat kivitelezni képes felnőtté válunk, nagyon hosszú az út. Ezen az úton nemcsak a testünket tanuljuk meg irányítani, hanem annak jelzéseit is megtanuljuk felismerni, kezelni. Ennek része, hogy tudjuk, mikor nagy a baj, mikor elég csak egy pár napot otthon pihenni, és mikor érezzük jól magunkat. Természetesen vannak olyan betegségek, amik nem adnak jelt azonnal, mégis az a bizalom, amit a testünk felé érzünk, egészen addig él, amíg egy krízis nem jön közbe. Ha ez a bizalom sérül, és a testünkhöz, saját magunkhoz való viszonyunk megváltozik, előfordulhatnak hipochonder szorongások. Érdemes lehet átgondolni, hogy történt-e a közelmúltban bármi olyan, ami indokolná a saját magához, testéhez való viszony változását. Ha igen, akkor az hogy hatott Önre, hogyan befolyásolta az életét, a mindennapjait. Elképzelhető, hogy ez nem egy konkrét esemény, hanem az élethelyzet, életszakasz változásához köthető esemény(sor), de lehet valami konkrét kiváltó ok is. Az élethelyzet feldolgozásához, illetve a feldolgozás során történő szorongások, testi tünetek miatti aggódások átalakításához fel tud keresni pszichológust. Ő tud segíteni a kiváltó stresszorok feldolgozásában, illetve a feldolgozás módjának megváltoztatásában. A cél az, hogy a szorongás céltáblája ne a saját teste legyen, hanem megfogalmazhatóvá, és így kezelhetővé váljon.

Üdvözlettel,

Kovács Réka