Kedves Kiss Kinga! Végső elkeseredésemben úgy gondoltam, segítségre van szükségünk. Van 3 gyermekem, 4 és fél, 2 és fél éves fiúk és egy 10 hónapos lány. A középső kisfiammal vannak az étkezési problémáink. pici korában rettenetesen jó étvágya volt, bármit megevett, de valahol ezt a fonalat elvesztettük. Egy betegség után jött a dac, hogy márpedig ő nem hajlandó enni. Akkor nem is erőltettük, hisz ha magamból indulok ki, én se vagyok nagy evő betegen (kb. másfél éves volt akkor, de nem emlékszem pontosan, lehet, hogy kisebb.) Az utolsó fogai is most bújtak ki, valószínűleg ez is sokszor zavarta, de már egyre rosszabb a helyzet. Ott járunk, hogy reggelire megiszik egy bögre mézes tejet, esetleg másfelet, délelőtt semmi, ebédre kb. 3-4 féle levest, finnyáskodva, válogatva, van hogy a répa se kell (pedig nagy kedvenc), üres tészta, galuska pár falat, délután talán egy-két gerezd alma, vacsorára üres kenyér, zsíros kenyér vagy gyümölcsjoghurt. Persze ha kapna kakaóscsigát, gabonapelyhet, kekszet, nasit, azt töméntelen mennyiségben meg bírná enni, de teljesen leállítottunk most minden ilyet. Ha véletlenül nagyon jól ebédel, akkor kap utána túró rudit, vagy valami finomságot. Már úgy gondoljuk, mindent kipróbáltunk, ráhagytuk, dicsértük, szépen kértük, játékosan, viccesen, mese közben (én meséltem), viccesen tálalva, ő is mindig segít főzni, együtt ülünk asztalhoz. Próbáltuk kerülni a témát, ne vegye észre, hogy ez gond, elétettük az ételt, és nem foglalkoztunk vele, segítjük etetni, ha kéri. Próbáltuk veszekedve, mert egy idő után elfogy az ember türelme, erőltettük, fenyegettük, zsaroltuk, így ugyan bőgve, de megkóstolta a sonkát, amire utána nagyon büszke volt, mert erős lett tőle. De nem gondolom, hogy ez jó megoldás lenne. Nem szeretném, ha az evés gyomorideggel járna mindenkinek. Általában rettenetes nyűgös, nyafogós gyerek, egész nap emelnem, ölelnem kell, amit meg is kap. Ha véletlenül jóllakik, akkor viszont huncut, életvidám, boldog fiú. Sokat foglalkozunk vele, mindenbe bevonjuk, játszunk, rajzolunk, ügyes, értelmes gyerek, csak szörnyen dacos és makacs. Ha valamire nemet mondok, el kell fogadnia, úgyhogy nem az van mindig, amit ő akar, de meg tudjuk beszélni a miérteket. A kistesót jól fogadta, nagyon nem is vett és vesz róla tudomást, amikor születtt a pici, akkor költöztünk családi házba, szörnyen élvezik a fiúk, így ezt kizárnám oknak, és különben is a probléma sokkal régebb óta tart. A nagyobb nem gyepálja, játszik vele, húzza maga után, jól megvannak. Persze néha van vita, nehéz igazságosnak lenni, de próbáljuk úgy megoldani ezeket, hogy közös butaságért közösen hallgathatnak, a játékokat pedig csak akkor szabad a másiktól elvenni, ha ad helyette másikat. Csak azért írom ezt, hogy igyekszünk elkerülni, hogy ne mindig a kicsit vagy épp a nagyot büntessük. Összehasonlítgatni nem szoktunk, nem hiszem, hogy jó testvéri viszonyt eredményezne, ha "bezzeg a tesó mennyit eszik" szöveg menne egész nap. Nem tudom, mit próbálhatnánk még meg, nem szeretném annyiban hagyni, vannak az ismerőseink körében kicsik és nagyok is, akik kólán és sült krumplin élnek, és náluk is így kezdődött, de hagyták, mert egyszerűbb volt és örültek, hogy legalább azt eszi. Még annyit írnék, hogy inni általában vizet kap, kamillateát, gyümölcslét is szoktunk adni neki, azt nagyon szereti. Béres cseppet, D vitamint, gyerek multit is kap, hátha étvágyat csinálna, mondja is, hogy nagyon éhes, de ha nem a fogára való, akkor inkább nem eszik. Remélem, tud segíteni, mert ehhez sajnos mi már kevesek vagyunk, apuka is nagyon türelmes vele, eteti, etetné, de neki se nagyon fogadja el. Köszönöm szépen!

Kedves Rita!

Kisfia ebben az életszakaszban éppen az autonómia, a saját test feletti kontroll kialakításán küzd, dacossága és makacssága részben abból adódik, hogy igyekszik megélni saját akaratának, önállóságának erejét. Ennek egyik legfontosabb terepe, hogy mit és hogy enged be felül, valamint hogy mit és hogyan enged ki alul… Ebben a fázisban én biztos nem állnék bele a Nagy Ételháborúba, mert az akaratok egymásnak feszülése e területen a játszmák melegágya.

A leírtak alapján fia aktuálisan tejet, szénhidrátot, némi zöldség-gyümölcsöt, és minimális húst fogyaszt, és nyilván nem alultáplált, mert azt említette volna. Éhenhalni egy gyerek se halt még éhen teli hűtő mellett, azt pedig, hogy az a hűtő mivel van tele, nyilván Önök, felnőttek kontrollálják. A kóla-sült krumpli étrendre csak az tud rászokni, akinek hozzáférése van ezekhez a valóban meglehetősen addiktív ételekhez. Ha jól sejtem, kisfia szeptembertől kezdi az óvodát, ahol úgyis teljesen más étkezési szokások szerint alakulnak majd a mindennapjai – a közösség ereje sokszor átlendíti a rosszul evő gyerekeket a holtponton.

Szóval szerintem engedje el egyelőre ezt az egész étkezési mizériát. Ha a kiscsoport félideje táján még mindig extrém szűk az az étel-repertoár, amit fia megkóstol, akkor majd érdemes lesz tovább gondolkodni, hogyan lehetne gusztust csinálni számára a változatosabb táplálkozásra.

Üdvözlettel – Kiss Kinga