Kislányommal kapcsolatban írok Önnek jó tanács reményében. Gyermekem 8 éves, második osztályos iskolás. Cserfes, jó kedélyű gyerek, szabadidejében sokat játszik, babázik, foglalkoztató könyveket tölt ki. A város egy neves iskolájában tanul, nem azért írattuk ide, mert az „elit” gyermekei járnak ide többségében, hanem lakóhelyünkhöz a legközelebb van, és nagy könnyebbség, hogy reggel korán nem kell végigutazni a városon. Nagyon jól vette már az első osztályban az „akadályokat”, most a második évben is nagyon jó eredményei vannak - és most jön a probléma része.
Kislányom egyke gyermek, nagyon meg szeretne felelni mindenkinek, pedig soha nem kérjük számon, hisz felelősségteljesen készül az órákra, és az osztályfőnök sem tud rá semmi rosszat mondani. Mégis minden felmérő előtt már napokkal fáj a hasa, akkor csökken az étvágya, van hogy hányingert, hányást követően tudunk csak elindulni reggelente a suliba. Elmondása szerint amikor beér az osztályterembe, rögtön elmúlik a rossz közérzete.
Eredményei – mivel még százalékban mérik - 90-100 % között vannak. Egy-egy felmérő után, amikor megkérdezem, hogy sikerült, csak panaszkodik, hogy ez nem lett jó, sír, azt kérdezi, mi történik, ha nem sikerült olyan jól? A férjemmel egyszerre nyugtatjuk, hogy ilyen előfordul, mi sem tudunk mindig tökéletesen teljesíteni a munkahelyen, ha mégis rosszabb lett, majd kijavítja a következő alkalommal. Aztán jön a felmérő kiosztása és mutatja a szuper eredményt. Én akkor megcsípem az arcát, átölelem és mondogatom, hogy pont ezért nem kellene olyan tragikusan venni, ha bejelentik a felmérő dátumát, mert mindig jól sikerült. Akkor megnyugszik, nekilátunk otthon délután a tanulásnak vagy a gyakorlásnak, ha fáradtabb, látom, lassabban ír vagy számol, de ez természetes délután 5 vagy 6 órakor. Akkor rögtön sír, a sírás egy keserves hüppögéssé válik, és ostorozza magát, hogy ő mennyire buta, ezt soha nem tudja megoldani vagy megtanulni. Akkor jön egy félórás szünet, beszélünk neki a jó eredményeiről, hogy ő nem buta és soha senki nem mondta ezt neki. Akkor megnyugszik és pikk-pakk végez a leckével.
Sokat emlegeti az osztályfőnököt, aki egy nyugdíj előtt álló asszony. Nem tudjuk, milyen az órán, csak a gyerekek elmondása szerint. Hisz az egy évben egyszer megrendezésre kerülő nyílt tanítási napon aranyos, bár nehezen kommunikál, sokszor elfelejti a gyerekek nevét, kissé viccesen esik-kel a padok között, láthatóan nagyon zavarban van. Kislányom elmondása alapján tartanak tőle a gyerekek, a lányok haját, a fiúk fülét cibálja és sokat kiabál. Úgy érzem, kislányom kicsit fél tőle.
Mi szülők a kommunikáció hiányát vettük észre, ugyanis a meghirdetett fogadóóráról elkésik és közli velünk hogy nincs gond a gyerekeinkkel, miért jöttünk ide? Két SZM szülő van az osztályban, ők tartják a kapcsolatot egész évben az osztályfőnökkel információszerzés céljából, amit aztán nekünk e-mailben továbbítanak. Ők is panaszkodnak, hogy az osztályfőnök sokszor elérhetetlen, kéri az SZM anyukákat, hogy ne kérdezzenek már tőle annyit, miért lihegjük túl mi szülők a dolgokat? Mégis szükségünk van információkra, hisz rendezvényekkel tele a naptár, többet kell tudnunk, mint hogy fehér felső, fekete alsó és kész.
Nos, sajnálom kislányomat, hogy 8 évesen annyit stresszel a tanulás miatt (feleslegesen). Attól félek, ez csak rosszabb lesz a későbbiekben, pl. felső tagozatban. Mit tegyünk? Hogy tudnánk oldani a feszültséget? Szeretném, ha meglátná az iskola nyújtotta szépséget, a könyvtári foglalkozást, ahová önként iratkozott be még a múlt évben, a rajz-szakkört, amit imád és KDV-nek nevezik magukat (Kis da Vinci kör). Vannak barátai, decemberben rendeztünk szülinapi zsúrt, ahová eljöttek a gyerekek, nagyon aranyos teremtések.
Előre is köszönöm a segítségét!

Kedves Édesanya!
A levele témája nagyon hívja a Vekerdy Tanár úr stílusú válaszadást: az ő írásainak szakmailag  színvonalas, ugyanakkor "életszagúsága" és emberléptékűsége miatt is méltán elismert nyomdokaiba lépve először az iskola felől közelíteném meg a helyzetüket.
Azaz például: miért kell második osztályban, 8 évesen este 6-kor még leckét írni?! Azért van a délelőtti több órás iskolai "ojtatás', hogy segítsen elsajátítani a szükséges ismeretanyagot - azért (is) kellene a délutáni zavartalan játék, pihenés, kikapcsolódás, hogy a megtanultak leülepedjenek, beépülhessenek. Vajon csak az Önök kislányának vannak ilyen panaszai, vagy előfordul a szintén jó képességű osztálytársak között másoknál is...? Ebből a szempontból hátrány, ha nehezített az osztályfőnökkel a kommunikáció: mert az oktatási rendszer hátulütőit csak egy emberséges, józan és karakán pedagógus "egyéni rendelkezései" ellensúlyozhatják.
De lehet másik szempont is. A teljesítményszorongás hátterében, fokozódásában szerepet játszhat a szülők hozzáállása, az ő saját szorongásaik is "rávetülhetnek" gyermekük iskolai szereplésére. Illetve, megjelenhet a jegyek miatti aggodalom valami mástól való félelem "helyett" is, ha a tökéletes teljesítmény egy fenyegető történés (megismétlődésének) elhárítását teszi lehetővé...
Remélhetőleg hosszabb távon a tényleg meglévő pozitívumok, értékek, örömök felé tud billenni a mérleg, és a panaszok enyhülnek, ahogy a gyermek a sokasodó tapasztalattal megtanul bízni a teljesítményében. Ezt segíti, ha minél inkább leveszik a hangsúlyt a suliról! Ne ez legyen a "világ közepe", hanem pl. az együtt töltött, oldott szabadidő.
Ha a tünetek állandósulnak, súlyosbodnak, érdemes gyermekpszichológussal konzultálni, aki személyre szabott feltárással pontosabb magyarázatot, hathatósabb megoldást segíthet találni.

Üdvözlettel

Simon Sarolta