Tisztelt Pszichológus Hölgy! A problémám a következő: 7 éves kisfiamat hatéves koráig nevelőszülők nevelték. Már egy éve én nevelem szerető családban. A beilleszkedéssel nem volt gond, de egyszerűen nem lehet rá hatni. Hazudik, rendetlen, fegyelmetlen, nem érdekli semmi. Mit tehetnék, hogy ezek a dolgok megszűnjenek? Annyi mindent kipróbáltam már, de nem jártam sikerrel. Előre is köszönöm válaszát!

Kedves Édesanya!

Szűkszavú leveléből rengeteg minden nem derül ki... így egy kérdésére több másikkal tudok csak válaszolni, illetve pár általánossággal - remélem, hasznukra válik majd a kérdések átgondolása, az általános megállapítások saját élethelyzetükre vetítése.

Mi volt a háttere annak, hogy hatéves koráig nevelőszülőknél volt a gyermeke? Születése után rögtön elválni kényszerültek-e, esetleg még szoptathatta-e? Hogyan alakult kettejük kapcsolattartása? Milyen (anyagi, érzelmi) körülmények között nevelkedett a gyermeke? Ehhez képest mekkora váltást jelentett az édesanyjához való kerülés? Mit tudhatott arról, hogy az elválásnak mi az oka, meddig fog tartani?

A felsorolt problémák mellett mit jelenthet, hogy "a beilleszkedéssel nem volt gond"? Mi mindent próbált vajon már ki, amivel nem járt sikerrel? Most csak ketten élnek együtt, vagy más családtagokat is jelent a szerető család? Kivel milyen a kisfiú kapcsolata?

...vajon mi az, aminek valójában "meg kell szűnnie"? Talán előrébb viszi Önt és gyermekét a nehézségek leküzdésében, ha a hazugságot, rendetlenséget, fegyelmezetlenséget tünetnek, és/vagy közös problémának tekintik. Azaz: érzelmi hiány, szorongás, bizonytalanság, elfojtott harag, emiatti bűntudat, rengeteg kétség, megrendült bizalom tünetének; illetve a kettejük közötti kapcsolat, kommunikáció közösen megoldandó kérdéseinek, kihívásának.

Az élet első évei rendkívül meghatározóak! Kissé provokatív, utolsó kérdésem így szólhatna: mi ez az egy év a megelőző hathoz képest?!

Kedves Édesanya! Legyen türelemmel a fiához, vegye körül értő figyelemmel, szabjon neki tiszta, érthető kereteket (pl. szabályos napirendet), töltsenek együtt sok-sok felszabadult, örömteli napot-órát amikor csak tehetik - ismerjék, szokják meg egymást! Még a legjobb esetben is hosszú út vezet most odáig, hogy teljesen bízni tudjon ez a kisfiú abban, hogy immár biztos helyen van, és Ön nem fogja őt elhagyni "soha"... a kötődésén mély seb esett ("nem érdekli semmi" - ezzel védekezik az elszakítottság, elhagyatottság okozta félelem ellen), amelyet nem teljesen lehetetlen, de nagy munka begyógyítani.

Ha úgy érzi, hogy a mindennapok során nem sikerül kielégítő eredményt elérni, kapcsolatuk nem áll szépen helyre, érdemes felkeresni egy gyermekpszichológust, aki személyes együttműködésben, az Önök történetével pontosabban megismerkedve tud segíteni.

Üdvözlettel

Simon Sarolta