Adott egy 4 éves kisfiú. 2 éves kora óta ringatja magát, mióta bölcsibe került, sokáig tartott, míg megszokta, az óvoda se volt egyszerű, de könnyebb. Az önringatás állandósult, szokássá vált. Értelmileg gyorsan fejlődött, 10 hósan már simán ment a formabedobó, beszélni 2,5 évesen kezdett, a mozgásban viszont el van maradva 14,5 hónapos volt, mikor önállóan kezdett menni, kb. 2 éves, mikor futott, az egyensúlyérzéke nem jó, ez nem tudom, hogy befolyásol-e bármit. Önbizalomhiányos, gátlásos,
érzékeny gyermek. A bölcsiről, oviról nem igazán beszélt sose, naponta kérdezgettük, pár szóval elintézte. Társaival még nem igazán játszik együtt, csak max. mellettük, de minden tevékenység érdekli. Nincs még kispajtása, akivel szeretne ovin kívül is találkozni. Az állandóság nagyon fontos számára, hogy ugyanúgy legyen mindennap, pl. ugyanazon az útvonalon kell mindig oviba menni, rendszeres napirendje van, ragaszkodik is hozzá, tiltakozik, ha szeretnék változtatni. Egy hónapja itthon vagyok
vele, mindent együtt csinálunk. Este 9-kor elaltatjuk az ágyában, 11 körül kiköltözik közénk, hajnali 2 körül kér tejcit és addig nem alszik vissza, míg nem kap, így ez is egy rossz szokás. Köztünk is ugyanúgy ringatja magát, saját szobájában van, amikor sírva szól, hogy anya, apa, de van, hogy csak csendben kisétál. Szeretnék neki segíteni, hogy az önringatást abbahagyja, megtalálni a pontos okát, de nem tudom, hogyan tudnék, ebben kérném a segítségét.

Kedves Ildikó!

Egy kérdés motoszkált végig bennem: miért van szükség az önringatásról való leszokásra? Milyen hátrányokkal jár?

A mozgásfejlődés lemaradással foglalkoztak valamikor? Volt a terhesség alatt, születés alatt-körül olyan esemény, ami hatott a kisfiukra (oxigénhiány, fertőzés, köldökzsinór-tekeredés, besárgulás, ilyesmi), vagy későbbiekben a mozgásfejlődésben, idegrendszeri érettségben volt vizsgálva, fejlesztve? Mert ha a háttérben van valamilyen organikus nehezítettség, idegrendszeri éretlenség, figyelmi nehézség, akkor a mozgás lehet, hogy valami speciális ingert jelent számára. Pl. A figyelemzavaros gyerekek egy monoton hang vagy egyszerű mozgás mellett jobban tudnak figyelni, megnyugodni, akár elaludni.

Illetve még ami felmerült bennem, hogy látta-e már gyógypedagógus, aki autizmus-spektrum vonalon jártas, hogy nincs-e a háttérben ilyen irányú érintettség. Mindkét témát úgy vetem fel, hogy személyes találkozás köztünk nem volt, és elképzelhető, hogy egyik probléma sem áll fenn, de ha igen, akkor érdemes minél hamarabb erre választ kapni, hogy könnyebb legyen reagálni a gyerkőcre, és segítségük legyen benne az adott szakember.

Önmagában az éjszakai felkelés, az önringatás, a tejivás a biztonság kereséséről, a megnyugtatásról szól. Ha feltétlenül az a kérdés, hogy mivel lehetne ezt megszüntetni, akkor azt gondolom, hogy olyan megoldásokat érdemes kifejleszteni, ami megnyugtatja. Akár úgy, hogy fokozatosan a tejivás közben bevezetnek egy állandó játékot, amihez később kötni tudja a megnyugvás érzését, és idővel elég neki pusztán annak a jelenléte. Az önringatásban mozgás is van, így annak pótlására olyan dolgot érdemes keresni, amiben szintén van valami mozgás, akár csak annyi, hogy egy gurulós játékot ringat félálomban, vagy hintáztat valamit. Ha ezek az önmegnyugtatásos helyzetek olyan tárgyakhoz kötődnek, amit egyedül is tud végezni, akkor önállóbá tud válni ezekben a helyzetekben, és egy idő után nem megy át éjjel, vagy nem sír, nem szólongatja Önt, hanem egyedül elkezdi. Ezeket a praktikákat ki lehet próbálni, de érdemes azért az első kérdéseimet is végiggondolni, mozgásterapeutával, gyógypedagógussal konzultálni, mert ha a háttérben idegrendszeri éretlenség is van, akkor mást jelent neki a ringatás, és lehet, hogy pont erre van szüksége még, főleg fejlesztés nélkül. Remélem, hogy sikerül megtalálni az irányt!

Üdvözlettel

Standovár Sára