Nagy problémám van a most 16 éves fiammal. Ez nem most kezdődött. De mindig reménykedtem. A fiú már babának se volt átlagos, nagyon keveset aludt, folyton sírt, sosem tudott egyedül lenni. Már félévesen felhúzta magát lábra a járókában, ha nem mentünk hozzá és nem vettük ölbe. Nagyon hamar elindult, 11 hónaposan, beszélni már csak 2 és félévesen kezdett. Szobatiszta is hamar lett, már másfél évesen. Zökkenőmentesen ment, nem is esett sose vissza. Szegénynek nem adatott meg igazi békés családi környezet, állandóan veszekedtünk az apukájával, egészen 13 éves koráig. Nekem nem volt családom, senkim és semmim, akihez mehettünk volna. Az óvódában gondok voltak vele, nem verselt, nem énekelt, csúnyán beszélt. Otthon sose, egy angyalt láttam benne. Iskolába nem szeretett és nem szeret járni, már rögtön elsőtől, sokat betegeskedett. mindig volt olyan tanár, akivel sosem jött ki. Sokat kellett bejárnom, hogy megvédjem. Azonkívül, hogy rosszul tanul, fel van mentve matekból is, az akkori pszichológus szerint sokkal lassabb a felfogása, mint kéne. alacsonyabb az IQ-ja, magatartási problémái is vannak, de nem olyan agresszív féle, hanem mindig benne van minden rossz tettben, de megvédi a gyengéket.
13 éves volt, amikor ki tudtam költözni Angliába, próbáltam új életet kezdeni, és terv volt, hogy utánam jön pár hónap után. Addig az apukájánal maradt. A terv nem jött össze, pár hónap után hazamentem, albérlet, ahova nem tudott utánam jönni. Majd elkezdtem egy svéd céggel dolgozni, ahol 4 hetet dolgoztam kint, 2 hetet voltam otthon. Nagy nehezen leküzdöttük az általánost, átkerült egy jó gimnáziumba, a Csokonaiba, Újpesten, valami csoda folytán. Az osztályfőnökének az első pillanattól nem volt kedves, ami nem csoda. Ő egy nagyon zárkózott, kifelé egy nagyon közömbös, undok képet sugározó, nem megnyerő modorú emberke. Aki akarja, és meg akarja ismerni, tudja, hogy a nagyja csak látszat. De a gimnáziumban se tanult ám, pedig tervei vannak, rendőr akar lenni és profi boxoló, de lógott, késett sokat innen is, és már maga intézte az orvossal az igazolásokat. Az osztályfőnök év végén sírva kérte, hogy vigyem el az iskolából, mert ha nem, megbuktatja legközelebb. És akkor utánam jött, most már ide Svédországba, ahol állandó munkám van, el tudom tartani magunkat. Most jött ki decemberben. Az iskolában egy nyelvi előkészítővel kezd, van 3 éve, hogy megtanulja a nyelvet, utána mehet gimnáziumba. De. Itt se teszi oda magát. Nagyon laza órarendje van, van, hogy 8.30-kor, vagy 10-kor kezdenek, és legkésőbb 1-2-re itthon van. De innen is elkésik, van, hogy nem megy iskolába. Azzal az indokkal, hogy nem tudott éjjel aludni. Mondjuk itt még sose volt beteg. Most meg előállt azzal, hogy haza akar menni. Mert ő nem vár 3 évet, hogy gimnáziumba menjen, és ő itt nem tud boxolni, mert nincs klub. És neki tervei vannak, és én nem hagyom őket megvalósítani. Nem tudom, mit tegyek. Félek, hogy még tovább rontottam a helyzetét azzal, hogy kivettem a sulijából, mert vissza már nem veszik, és most már tényleg el fog kallódni. Sokat nyüstöltem, hogy tanulni kell, sokat veszekedtem vele, ez is biztos hiba. De mindig dicsérem. Pedig már a szemetet se hajlandó levinni, de ha valamiért segít, mindig megköszönöm, tudja, hogy nagyon szeretem.
Önök szerint érett már arra, hogy maga döntse el, hogy mit akar? Itt maradni vagy hazamenni? Mivel teszek jobbat? Azt még nem mondtam, hogy amikor velem van, úgy gondolom, sokkal nyitottabb lesz a világra, bövül a szókincse, beszél, ellenben amikor az apjával van... És ez persze lehet, hogy csak rosszindulat már. Az apja alig tudta elvégezni a 8 általánost, nekem diplomás végzettségem van. Tudnak segíteni, hogy mitévő legyek?
Megrendelem
