14 éves unokaöcsém váratlanul elvesztette az édesanyját. Kérdésem az lenne, hogyan tudnék neki segíteni ezt feldolgozni. A helyzetet nehezíti, hogy az utolsó napokban vitáztak az édesanyjával, amit nem sikerült már megbeszélniük, lerendezniük. A kisfiú szülei elváltak és most már az édesapjával fog élni, aki mindig ellenségesen és bántóan beszél a gyereknek az édesanyjáról. Tehát otthon nem talál megértő és támogató hallgatóságra az édesanyjával kapcsolatos gondolatai megbeszélésére. Egyelőre felnőttesen viseli a helyzetet, de nem túl bőbeszédű.

Kedves Kérdező!

Nagyon nehéz a gyász mindenkinek, de egy tininek, ráadásul váratlanul biztosan nagy kihívás feldolgozni. Az, hogy felnőttesen, csendben viseli az eseményeket, még nem jelenti azt, hogy jól is van. Mindenképpen érdemes lenne annyira felhívni az édesapa figyelmét, hogy ha túlzottan zárkózottá, motiválatlanná, kedvtelenné, ellenségessé, vagy akár túlzottan hangossá, iskolai tanulmányait elhanyagolóvá válna (vagy bármi, ami nagyon más, mint a korábbi működése), akkor arra legyen nyitott szemmel, és keressenek fel egy pszichológust. Ha a fia szenvedését látja meg benne, nem a volt felesége elvesztését, akkor azért remélhetőleg érzékenyebben reagál a felmerülő igényre.

Addig is jó lenne, ha lenne olyan terep - akár szorosabb kapcsolódás Önnel, vagy mással -, akivel beszélhet az anyukájáról. Eleinte nehéz, és először a tagadás, ellenállás szakasza van jelen, majd a dühöngés, harag, és utána a kedvtelenség, motiválatlanság, lehangoltság, míg eljuthat a feldolgozásig. Ehhez idő kell. Ha otthon nincs rá terep, akkor máshol kell megtalálni, hogy az éppen aktuális szakasz nehézségét ki tudja fejezni, még ha nem is feltétlenül szavakkal, beszélgetéssel. Remélem, találnak ehhez időt, helyet, személyt.

Üdvözlettel

Standovár Sára