Mit tehetek anyaként, ha a 14 éves fiam súlyosan számítógépfüggő, (napi 12 órát) játszik, filmet néz meg interneten olvasgat. Elhanyagolja az evést, ivást, alvást. Reggel alig tud felkelni iskolába menni, folyamatosan fáradt. Sőt szomatikus tünetei is vannak. Állandó nyomást érez a fején, sípol a füle és káprázik a szeme. Gyakran fáj a feje. Ami a legszörnyűbb, nem tudom elvinni pszichológushoz. Mindösszesen 2 alkalommal volt, ebből az egyik alkalommal együtt voltunk. Utána csak én mentem, de a fiam nem jött. Nem érdekli semmi, nem lehet rávenni, hogy elmenjen bárhová is. Nincsenek barátai, csak interneten. Nem a való világban él, és súlyosan agresszív. És nem lehet erről, sem semmiről vele beszélgetni. Korábban egy nagyon okos, jó tanuló, jó matematikai logikával rendelkező gyerek volt, aki Bólyai matekversenyeket nyert.
Egyedül nevelem, mert 4 éves volt, amikor az apukája, a férjem meghalt. Sok mindent megéltünk együtt, jó anya-gyermek kapcsolat volt a mienk. Sokat utaztunk, s szerető család van mellettünk - igaz, távol.
A kétségbeesésem nagyon elhatalmasodott, teljesen tanácstalan vagyok, nem tudom, mit tegyek? Nem akarom tétlenül nézni, hogy tönkremegy az egészsége és az egész élete. Kérem, adjon tanácsot, mi tehetek?
Köszönettel: egy teljesen kétségbeesett anya.

Kedves Édesanya!

A helyzet, amelyet leír, valóban súlyos problémát, elakadást jelez a fia életében, amelynek megoldását egyszerre több szinten lenne fontos elkezdeni - és minél előbb.

Az egyik ezek közül Önnek megpróbálni minél jobban megérteni, hogy miben is van, mit él át valójában a gyermeke - hogy milyen lelkiállapot tüneteként jelenik meg ez a tünet, mi mindent kell ennyire erőteljes módon, eszközökkel elhárítani, mi elől kell ennyire menekülnie?! Vajon erről kiderült-e valami a pszichológussal való együttműködés során...? Egyrészt azért lenne fontos az ezzel kapcsolatos felderítő munkában személyes segítséget kérnie, mert egyedül, a helyzet súlya alatt kínlódva, túlságosan is bevonódva nehéz meglátni azokat az összefüggéseket, amelyek magyarázatot adhatnak. Én csak találgatni tudok, annyi lehetséges háttér-ok, és megannyi összefüggés elképzelhető... (Pl. az édesapa, ill. az általa adható minta hiánya, személye elvesztésének traumája, fel nem dolgozottsága, ennek súlyosbító hatása a kamaszkori krízisre, identitáskeresésre, a családi kapcsolatok viszonylagos hiánya a távolság miatt, esetleg iskolai, kortárs-kapcsolati események stb. A függőség szinte mindig kapcsolatok pótlására tett kétségbeesett, tévútra ment erőfeszítés!). Pedig fontos lenne, hogy összeálljon a kép: hogyan jutottak el idáig? Mi történt kívül (az események szintjén) és belül (a fia lelkében, gondolataiban, kapcsolati terében) a "korábbi" és a jelenlegi állapot között? Másrészt az Ön teherbírása szempontjából is lényeges, hogy ne maradjon egyedül a probléma kezelésének terhével - nem mellesleg a fiának is jóleshet, ha látja, hogy többen összefognak érte (bár értékelni elsőre nem biztos, hogy fogja tudni). Ha a rokonok nem elérhetőek ilyen szinten, ill. mellettük is érdemes lehet a területileg illetékes Család- és Gyermekjóléti Szolgálatot felkeresnie, és a fia pedagógusaitól is kérhet segítséget, illetve a szomatikus tünetek mentén a gyermekorvostól.

A lélektani-kapcsolati szint mellett ugyanakkor halaszthatatlanul meg kell állítani a függőség viselkedéses részének egészségkárosító mértékűvé vált terjeszkedését. Akár radikális tettekkel, úgymint az internet-hozzáférés korlátozása (először megállapodás-kötéssel, ha így nem megy, akkor ténylegesen, technikailag), ennek sikertelensége esetén teljes kikapcsolása, akár a számítógép elkobzása - a fia kiskorú, aki jogi értelemben "korlátozottan cselekvőképes", Ön a törvényes képviselője, aki felelős érte. Jelenleg - sajnos - úgy tűnik, hogy az ő akarata ellenére valósítható csak meg a valójában az érdekeit szolgáló helyzet, azaz a függőség megszüntetése. Persze probléma ez esetben az ő bontakozó önállóságának, autonómiájának, önrendelkezésének megsértése - de átmenetileg legalábbis neki is rá kell döbbennie, hogy kicsúszott a kezéből az irányítás. Csak ez a rádöbbenés hozhatja olyan állapotba, hogy maga is el akarjon indulni a változás útján, hogy felismerje: segítségre szorul, és el kell tudnia fogadni azt.

Levelében utal fia "súlyos agressziójára", melytől mintha Ön is tartana... a gyermek retteg, ha megfélemlítheti saját szüleit. Arra bátorítanám, hogy kapcsolatuk korábbi jó történetére támaszkodva merjen szeretetteli, és nem erőszakos, de erős és eltökélt elszántsággal közbelépni.

Üdvözlettel

Benczné Simon Sarolta