12 éves öcsémmel kapcsolatban szeretném a tanácsát, segítségét kérni. Nagyjából egy éve minden jel arra mutat, hogy számítógépfüggő lett. Szabadidejének nagy részét a számítógép előtt, a mobilját vagy tabletjét nyomkodva tölti el. Ha szólunk hozzá, nem válaszol, semmi máshoz nincs kedve, és ha esetleg megpróbálnánk elvenni tőle a gépet, kitör a vulkán és általában egy veszekedéssel zárul a történet. Ha hazaér az iskolából, az első dolga, hogy bekapcsolja a gépet. A szemei karikásak, mindig fáradt. Ha elmegyünk étterembe vagy bárhová, egyből mobiltelefon elő, a múltkor azt sem vette észre, hogy meghozták az ételt. A személye teljesen megváltozott, unott, a stílusa flegma, teljesen eltűnt az az életvidám, érdeklődő kisfiú, aki volt.
Segítségkérésem fő oka viszont nem ez. Kétségbeesetten látom, hogy a szüleim ebből semmit nem vesznek észre. Illetve észreveszik, de teljesen normálisnak gondolják, és általában egy ,,majd kinövi" mondtattal le is tudják az egészet. Meg sem tudnám számolni, hány konfliktusom volt velük az öcsém miatt. Mert én látok. Én látom a folyamatos romlást az állapotában, látom, hogy feszült, ha nem játszhat, hogy karikásak a szemei, hogy egyre rondábban beszél, és hogy tulajdonképpen a játék az élete. Akikkel beszéltem a családomból, nagymamám, keresztanyám, unokatestvéreim és a barátom is mindannyian látják a problémát. De a szüleimre nem lehet hatni. De tényleg. Semmivel. Mint említettem, le van rendezve azzal, hogy ,,majd kinövi", ,,jaj hagyjuk, nem akarok erről beszélni most". De nem csak ,,most", SOHA nem akarnak erről beszélni. És természetesen ezzel adják a lovat az öcsém alá, mert úgy gondolja, hogy ha anyáék szerint ez normális, akkor minek hallgassak a nővéremre vagy bárki másra. A szüleim szerint ez nem az én dolgom, nem az én gyerekem, nem kell megnevelnem. Szerintem pedig ez egyre inkább az én dolgom, mivel a szüleim után én vagyok a legközelebbi hozzátartozója, aki aggódik a testvére miatt. Nem hiszem el, hogy nem látják, nem érzékelik, hogy mi történik.
Kérdésem tehát: mit tehetek én, mint úgymond ,,alsóbbrendű" személy a testvérem érdekében? Illetve kérem, Ön is erősítse meg azt, hogy ez valóban függőség-e a leírtak alapján?
Előre is köszönöm válaszát! Üdvözlettel: Egy aggódó nővér

Kedves Aggódó Nővér!

Valóban, nagyon nehéz helyzet az, amikor nem a megfelelőnek vélt pozícióban vagyunk ahhoz, hogy az általunk problémának érzékelt helyzeten közvetlenül változtassunk. Valóban, jól érzi, hogy testvérként nem lehet szülői helyzetből segíteni. Illetve, ha mégis ez történne, felborulna a családban található természetes egyensúly, és más típusú problémákkal kellene szembenézni.

Mindezzel együtt, akármilyen nagy is a baj, az nagy biztonságot ad az öccsének (még ha ez most nem is érződik), hogy van a családban valaki, aki reálisan látja a világot, aki mellette áll.

Ha valamit javasolni lehet, akkor az lenne, hogy maradjon nővére az öccsének. Beszélgessenek, vigye el programokra, mutassa meg neki, hogy milyen az élet a kütyük nélkül. Bár érthető módon nagyon aggódik érte, ha csak a problémáról szólnak a párbeszédek, hamar eltávolodik az öccse, így az egyetlen szál a realitásból is eltűnik. Amennyire lehet, mutasson neki alternatívát. Higgye el, nem csak a szülői pozíció alkalmas arra, hogy változzanak a dolgok, nem csak figyelmeztetéssel, fegyelmezéssel lehet célt érni, a testvéri létben is hatalmas erő van!

Üdvözlettel,

Kovács Réka