Hogyan ne váljunk áldozatokká? Mi motivál egy támadót? Milyen lelki vagy viselkedéses jelek árulkodnak arról, hogy nem fogom tudni megvédeni magam? Hol rejlik a felelősség? Hogyan lehet elkülöníteni a hibáztatást a felelősségtől? Tényleg van áldozat típus? Vizsgálható-e ez tudományosan? Mit tehetünk, hogy már csírájában elfojtsuk, elkerüljük a konfliktushoz vezető helyzeteket?
Engedjék meg, hogy figyelmükbe ajánljuk a 'Csak ha érdekel' podcast legújabb adását, amelyben Pintér Márton önvédelmi szakértő és krav maga oktató volt a vendég.
Milyen lelki vagy viselkedéses jelek árulkodnak arról, hogy nagyobb eséllyel lesz valaki áldozat, mint a mellette sétáló ember? Hogyan lehet elkülöníteni a hibáztatást a felelősségtől? Köthet-e az áldozat „alkut” a támadójával? A társadalmi szempontból nagyon érzékeny és megosztó kérdésekről is lehet személyes szinten, segítő szándékkal, de őszintén beszélgetni, ami hiánypótló diskurzust eredményezett a témában.
Pintér Márton több, mint 10 éve tart önvédelmi szemináriumokat elsősorban nőknek, lányoknak. Gyakran felmerül a kérdés a szexuális erőszakkal kapcsolatban, hogy működhet-e az áldozatok részéről az „essünk túl rajta minél hamarabb, mert akkor talán kevesebb bántódás ér” taktika.
Egy késes rabló és egy erőszakoló között a különbség a működési módozatban van – mondja Pintér Márton. – A rabló azért fogja rád a kést és azért fenyeget meg vele, mert nem akar szúrni! Nem akar egy sokkal súlyosabbnak minősülő cselekményt, de kilátásba helyezi, hogy így is történhet. Ezt ne hasonlítsuk össze azzal a szexuális ragadozóval, akinek fogalmunk sincs a működési módjáról! Sajnos abban, hogy „essünk túl rajta és így kevesebb bántódás ér”, van egy látatlan feltételezés, hogy a támadó be fogja tartani ezt az „üzleti ajánlatot”. És mi van azokkal az erőszakolókkal, akiknek az a működési módjuk, hogy valakit megerőszakolnak és utána megölik? Vannak ilyen bűnözők! És hogyha az áldozat úgy válaszol erre, hogy oké, menjünk bele, essünk túl rajta, akkor az összes életkedvét, harci szellemét és mindent elveszít, mire ez meg fog történni! – véli Pintér Márton.
Mindez tudományosan is alátámasztható – folytatja Pintér –, hiszen kutatások bizonyítják, hogy három-négyszeres szorzóval hamarabb épülnek fel azok, akiket ugyanúgy megerőszakoltak, mint a másik kontrollcsoportot, de ellenállást tanúsítottak a megerőszakolás közben! Mert jött egy vihar, de én megtettem mindent, amit lehet, és a vihar erősebb volt nálam! Ezt könnyebb elfogadni, minthogy kiálltam a viharba, azt hittem, hogy nem lesz, és lám...
De mégis, mik lehetnek azok a viselkedésminták, amelyekkel nagyobb eséllyel válhat valaki áldozattá? Pintér Márton erre is egy korábbi kutatás eredményeivel válaszolt!
Két kriminálpszichológus csinált egy kísérletet – meséli az önvédelmi szakértő –, New York utcáin három napon keresztül vettek éjjel-nappal mindenkit, nemcsak nőket, hanem férfiakat is, és ezt megmutatták 14 olyan bűnözőnek, akiket mindenféle erőszakos cselekményekért ültettek le. Külön nézték meg a felvételeket, s 89%-os egyezéssel meg tudták mondani, hogy ki az áldozat és ki nem! És a folyamat soha nem tartott tovább 5 másodpercnél! Nem tudták szavakba önteni, nem tudták elmondani, hogy miért választottak valakit áldozatnak, mást meg miért nem! Aztán elvitték ezeket a felvételeket egy tudóscsoporthoz, akik az emberi mozgással foglalkoztak. Ők megállapítottak néhány olyan dolgot, ami az áldozati csoportba sorolt embereknél kivétel nélkül jelen volt: például a lehajtott fej.
Illetve az emögött lévő érzelmi töltet – folytatja Pintér Márton. - Amikor a negatív érzelmek uralnak el bennünket, akkor inkább lefelé hajtjuk a fejünket! Aki éppen nincs az önbizalmának a csúcsán, aki éppen nem szereti magát abban a pillanatban annyira, hogy fontos legyen magának, az esélyes, hogy nem fog tudni jól kiállni magáért! Mert nem fontos neki az a valaki, akit ott meg kell védeni!
Vagyis a kulcs nem a minoszoknya, ahogyan az áldozathibáztatók szájából olykor elhangzik. Pintér Márton a mindennapi életből hoz egy analógiát, egy olyan alapszituációt, ami mindannyiunkkal nagyon sokszor megtörténik: átmegyünk a zebrán.
Mindenki tudja, hogy a zebrán elég sok gázolás történik – kezdi Pintér. – Ezért mindenki körbenéz. Ki a felelős akkor, ha a gyalogos átmegy a zebrán, nem néz körül és ezért elütik? Nyilván az autós a felelős, de nem mondhatjuk azt, hogy ezentúl akkor nem kell körbenézni a zebrán, mert ott nekem van elsőbbségem és a másik a felelős! Ugyanúgy kötelességem körbenézni, mert ez a saját jól felfogott érdekem! És van egy olyan közeg, ahol egyértelmű, hogy ki a bűnös és ki az áldozat, ki a támadó és ki a megtámadott. De az, hogy a megtámadott nem él azokkal a lehetőségeivel, amelyek egyébként rendelkezésére állnak, azért, mert nem hajlandó elfogadni a világot olyannak, amilyen, az baj! Mert ha én abból indulok ki, hogy egy férfi ne támadjon, mert egy férfit meg kell nevelni arra, hogy egy nővel tisztelettudó legyen, de mégis megtörténik az a támadás, akkor arra nekem reagálnom kell! Akkor ott már nem elméletekben beszélgetünk, hanem ténylegesen valami teendő van! Sajnos áldozat lesz attól, ha ezeket nem teszi meg, de nem lesz hibás!
A teljes beszélgetésben szó esik még egyebek mellet arról is, mi számít sikernek egy önvédelmi szituációban, mit tanulhatunk az állatok viselkedéséből, s miért fontos, hogy legyenek az ilyen helyzetkre betanult mintáink.
Leindler Milán
A csatorna házigazdája, pszichológus, relaxációs és szimbólumterapeuta, a Semmelweis Egyetem oktatója.
