Manapság egyre gyakoribb (bár sok helyen még az anyák számára sem elérhető ez a lehetőség), hogy az apákat vagy a nem szülő szülőtársakat is arra bátorítják, hogy vegyék ki a részüket a kenguruztatásból. Egyre több kutatás bizonyítja, hogy a kengurumódszer mind a baba, mind a szülők számára számos pozitív következménnyel jár.

Egy tanulmány (Varela és mtsai, 2017) szerint, amely a kortizol (stresszhormon) szintjét és a vérnyomást mérte újdonsült apáknál, azoknál az szülőknél, akik bőr-bőr kontaktusban voltak babájukkal, jelentősen csökkentek a fiziológiai stresszreakciók. Egy másik kutatás (Dong és mtsai 2022) szintén pozitív következményeket talált a korai kenguruztatás hozadékaként az apák csecsemőgondozó viselkedésében, a szülő és gyermek közötti kapcsolódás és kötődés kialakulásában, erősítésében. Azok az apák, akiknek már egészen a korai időszakban lehetőségük nyílt a rendszeres bőr-bőr kontaktusban lenni gyermekükkel, magasabb szülői kompetenciáról, erősebb szülő-gyermek kapcsolatról számoltak be.

Egy csecsemő születésekor az apák néha úgy érezhetik, hogy kicsit háttérbe szorulnak – ezeknek a szülőknek a kengurumódszerre való ösztönzése remek módja annak, hogy a lehető legjobban bevonják őket. Ha pedig bizonyos szülés közbeni komplikációk – pl. császármetszés – megnehezíti, hogy az anya egyből magára fektethesse babáját, a szülőtársak ugyanúgy megtehetik ezt.

Bár egészen újonnan kutatott területről van szó, az eddigi eredmények és szülői beszámolók egyértelműen abba az irányba mutatnak, hogy a szülőanyák mellett a szülőtárs számára is több szempontból hasznos, valamint rendkívül felemelő érzés lehet gyermekével együtt bőr-bőr kontaktusban lenni.

Hesz Rebeka