Isteni szabadság?

A nyugati ember kulturális értelemben vett gyermekkorában a szabadságvágy az istenekben testesült meg, akiket nem korlátoz az idő és a tér. Az isteneket éppen úgy a nemiség és az erőszak iszonyatos erői űzték és hajtották, mint az embereket – csakhogy az istenek halhatatlanok, az emberek viszont halandók. Mint azt Schiller Görögország isteneiről írt verse mutatja, az istenek mindegyike egy-egy emberi szenvedély, vágy gátlástalan kivetítésére adott alkalmat. Ők megtehették, amit akartak, legyen az vérfertőző nemi viszony, testi vagy lelki erőszak. Míg a halandó embereket gúzsba kötötte és bűnökbe hajszolta a múló idő, addig a halhatatlan istenek jón, rosszon túl éltek. Uralkodtak, miközben rajtuk nem uralkodott senki és semmi.

A látható, fogható antik istenek azonban elenyésztek. Jött helyükbe egyetlen Isten, aki az emberektől távol, láthatatlanul és megfoghatatlanul uralkodott felettük, keményen megregulázva vágyaikat, melyeknek puszta léte bűnnek minősült. Nem volt többé senki az isteni világban, aki a szabadság kivetüléseként levezethette volna az emberek teljesületlen szexuális és agressziós vágyak okozta feszültségét. Nietzsche volt az első, aki felfedezte az antik világ isteneinek továbbélését a lélekben. Első nagy műve, az 1872-ben megjelent „A tragédia születése” az emberi sorsot az apollói mérték és a dionüszoszi mámor ellentmondásos együttéléséből eredezteti.  Jan Philipp Reemtsma* helyesen állapítja meg, hogy a kereszténység évszázadaiban az ókor szabadságából a nemi vágyak elfojtása s a rossz lelkiismeret maradt, s ami az eretnekekkel, a nőkkel, a zsidókkal szemben gátlástalanul szabadon eresztett erőszak által felszabadított perverz örömök miatti bűntudat nyomán keletkezett. A Baselben élő és tanító fiatal Nietzsche és a közeli Triebschenben lakó, élete zenitjén lévő Wagner között éppen akkor bontakozott ki az utóbb gyászos véget ért intenzív kapcsolat, amikor Nietzsche varázslatos tragédia-könyve megjelent. Wagner már lassan bevégezte 1848-ban elkezdett, 4 részre tervezett zenedráma-ciklusát, melyben feltámasztja az isteni világot, de csak azért, hogy felboncolja és szétzúzza azt, magára hagyva az embert a lét hátborzongató idegenségében.

* Reemtsma, J.Ph. 2017. Bizalom és erőszak a modern társadalomban. Budapest: Atlantisz. Ford: Papp Zoltán

„Isten halott”

Wagner istenei mások, mint a Schiller által megénekelt görögországi istenek. A világ fölött uralkodó Wotan főisten kicsapongásban méltó versenytársa Zeusznak, de nála esendőbb, intellektuálisabb. Fölépíti rangjához méltó palotáját, a Walhallát, melyet a walkürök, a többi istenek és a hősi halált harcosok népesítenek be. A palotát felépítik az óriások, elkészül, de az isten kasszája üres (mint Wagneré volt többnyire). Az égi, földi és föld alatti színeken zajló cselekményeket a pénz, a gyönyör, a hatalom mozgatja. Wotant, bár ő a főisten, kötik a szerződések, melyek korlátozzák akaratát. A zenedráma csúcspontja a főisten meghasonlása. Ő, a hűtlen, felesége parancsára a házastársi hűség őrzőjeként kell fellépjen, szembefordulva kedvenc lányával, Brünhildével, aki megtagadja apja parancsát, s megmenti a haláltól az isten házasságtörésbe keveredett fiát, aki vérfertőző szerelembe esett saját testvérével. Brünhilde megteszi, amit apja, az isten nem tehetett meg, csak meg szeretett volna tenni. Brünhilde kemény büntetést kap: kikerül az isteni rendből, s egy lánggal körbevett sziklán kell várnia a hőst, akinek lesz majd mersze ahhoz, hogy keresztülvágva magát a lángokon, csókjával felébressze, mint esendő nőt. Az ébresztésre vállalkozó hős Siegfried lesz, Wotan reménye, akit, magával ellentétben, a főisten szabadnak szeretne látni. 

A bonyolult, első látásra nehezen követhető cselekmény előrehaladtával azonban kiderül, hogy a „rab isten – szabad ember” képlet nem működik. Siegfried is elbukik, s vele mindenki a zord égi, földi és föld alatti világban. Walhalla falait elemészti a tűz, Wotan és a többi isten eltűnik a homályban.

Nietzsche és Wagner már rég nem voltak barátok, amikor a filozófus 1882-ben leírja az „Isten halott” mondatot, mely egyenesen következik Wagner négyrészes zenedráma-ciklusából. Wagner a zenedrámában azt üzeni, hogy a szabadság istent és embert egyaránt megcsaló káprázat, melyről nem tudható, hogy létezik-e vagy sem.

Szabad lét és isteni lehetőség 

A kvantummechanika megdöbbentő felfedézése, hogy a világot alkotó legkisebb részecskék követhetetlenül szabadok, csak akkor léteznek, ha van, aki megfigyeli őket*.Ha nincs megfigyelő, eltűnnek. Mint Heisenberg mondja, „az atomi részecskék fizikájában nem létezik a tér és az idő objektív világa és az elméleti fizika szimbólumai csak lehetőségeket, és nem tényeket jelölnek”.** Einstein Heisenberggel vitatkozva azt mondta, hogy Isten nem kockajátékos.

Hankiss Elemér élete utolsó írásában*** a kvantummechanika kihívásait vette sorra, felhívva a figyelmet arra, hogy az emberi életet ugyanazok a törvények szabályozzák, mint a világegyetemet. Ő úgy látta, hogy Heisenbergnek és Einsteinnek egyaránt igaza van. A szabadság és a szükségszerűség ugyanazon világ két arca. A véletlen és a rend nem egymást kizáró szervező elvei a világmindenségnek. 

Wotan és Siegfried története azt mondja, hogy a pszichikai és fizikai világ közötti összekötő kapocs a szabadság. Mindkettő lehetőségeket és valószínűségeket kínál, buktatókat és sikereket egyaránt. Az isteni szabadság vágykép – ám nem alaptalan. Minden emberben ott az isteni lehetőség, melyet ugyan korlátoz, de nem semmisít meg az objektív tér és idő.  

Az ember akkor kerül közel az isteni vágyképhez, ha szabad. A szabad lét teszi lehetővé az ember számára, hogy azzá váljon, akinek lennie kell. Az öneszmélés az egyéni sors felismerése, mely által az ember nyelve révén kiemelkedik az ősi, közösségi létből, s szabadon száll szembe a létező egészével. A nyelv a szabadság eszköze, minden mondat nyíl az ismeretlenbe, melyet az állítás, a tagadás, a kérdés, a feltételezés tesz transzparenssé és megközelíthetővé mindazok számára, akik ugyanazokat a szavakat és grammatikai szabályokat használják, mint a beszélő.

A szabad akarat kiváltság, melynek kihasználására nem mindenki képes. Az akarat, akár pusztít, akár épít, a társadalom flexibilitását, alkalmazkodóképességét teszi lehetővé. A szabadsághiányos társadalmakban túl kevesen vannak, akik szabadok, s túl sokan, akik rabok. 

A szabadság a döntésben mutatkozik meg, amely, ha egyszer megszületett, visszavonhatatlan. Wotan tragédiája, hogy túlbecsülve szabadságát, sorozatosan rossz döntéseket hozott. Az emberi világban a rossz döntések következménye a bűntudat, mely a jövőbeli rossz döntések visszatartó ereje. Az istenek bűntelenek, és mint Wagner darabjában láttuk, bűntudatuk hiánya okozza bukásukat.

* Filk, Thomas 2019  ‘Quantum’ and ‘Quantum-like’. An Introduction to Quantum Theory and its Application to Cognitive and Social Sciences. (iASK, kézirat)

** Heisenberg, W. 1978. A rész és az egész. Beszélgetések az atomfizikáról. Budapest: Gondolat. Ford.: Falvay Mihály

*** Hankiss, E. 2018. Kvantummechanika és az élet értelme. Magyar Tudomány. 179.10:1580-1591

A megoldás, ha az emberek, tanulván a bukott istenek hibáiból, maguk válnak istenekké. Irtózatos a felelősség, amit az embernek magára kell vállalnia. Az istenek elenyészésével elértéktelenedett világ új értékek megteremtésére sarkall, melyek ma még fényévnyi távolságban vannak.  A szabad, szuverén tagadás a szabad, szuverén állítás része. A 21. század technológiai újtásai, a létezők egyetemét egybefogó hálózat, a gép és az ember közötti határt elmosó mesterséges intelligencia korábban soha nem látott lehetőségeket kínálnak az emberi szabadság kibontakozására, az evolúció új szakaszának beindítására. Ezekről a távlatokról következő két cikkünkben lesz szó.

Dr. Csepeli György következő cikke a Mindennapi Pszichológia magazin 2019/6. lapszámában jelent meg, amely webshopunkban megvásárolható: kattints!