Hatéves korban a gyerekek fontos változáson mennek keresztül: megtörténik az „átpártolás”, vagyis az a jelenség, amikor már nem csak az anya és az apa a legfontosabbak a világon. Ilyenkor természetes módon fokozatosan a kortársaik felé fordulnak, az is mérvadó lesz, amit a barátok, a kortárscsoport tesz, szeret, csinál. A legtöbb gyereknél ez azt jelenti, hogy szeretnének erősebben kapcsolódni az osztálytársakhoz is, megfelelni az ottani elvárásoknak, kivívni a megfelelő helyet köztük. Vannak, akiknek ez könnyedén megy, és egyből megtalálják a hangot a többiekkel, de vannak olyanok is, akik sokáig magányosak maradnak, és benne ragadnak ebben a szerepben.

A „segítünk egymásnak” norma

Az iskoláskorú gyerekek életük jelentős részét osztálytársaik körében töltik. A reggel nyolcórás kezdéstől délutánig, átlagban napi hat órát vannak együtt, ami a szakkörökkel, délutáni foglalkozásokkal kiegészítve több idő is lehet, mint amit az elsődleges szocializációs közegükkel, azaz a családdal töltenek. Ha ez a sok-sok óra úgy telik el, hogy a gyermek szorong, rosszul érzi magát, nincs kihez szólnia, az tulajdonképpen azt jelenti, hogy életének jelentős részét szomorúan, magányosan, stresszesen éli meg.

Egy iskolában akkor működik jól a csoportalkotás, ha az intézmény egységes és következetes szabályokat állít fel, melyeket a gyerekek és a felnőttek is betartanak. A „segítünk egymásnak” norma a diák-diák és a pedagógus-diák viszonyban is működőképes. Ilyenkor a szabályalkotás jó, ha explicit, vagyis mindenkinek tudnia, ismernie kell a közösségre és a tagokra vonatkozó elvárásokat, és az is fontos elem, hogy a normaszegésnek következménye van. Ez a családon belül ugyanúgy érvényes, hiszen a gyerek akkor érzi magát biztonságban, ha megvannak a biztos keretek. A szabályok elfogadásának első lépése azonban az, hogy ezek belső, közös, csoportnormává váljanak, ami nem úgy történik meg, hogy az iskola első napján felolvassák a házirendet, és felülről lefelé kommunikálnak. Érdemes inkább átbeszélni a szabályokat, meghallgatni a diákok véleményét is, és osztályonként végigmenni azon, hogy mit szabad és mit nem az iskolában. A közösen elfogadott elvek jelentik az alapját minden későbbi magatartásbeli probléma megvitatásának és megoldásának. Így amikor normaszegés történik – például kirekesztés, vagy egymás verbális vagy fizikai bántalmazása –, vissza lehet utalni rájuk.

Mikor működik jól egy csoport?

Az iskolai csoportokra jellemző normarendszer előír bizonyos viselkedésformákat, amiket írott és íratlan szabályok biztosítanak. Az osztályfőnök és a többi pedagógus szerepe elvitathatatlan abban, hogy az osztályközösségek jól működjenek, és elfogadják ezeket. Írott lehet például az iskolai házirend, íratlan pedig amit a csoport alakít ki. E tekintetben nagyon fontos tényező, hogy a csoporttagok, jelen esetben az osztály diákjai, mit hoznak magukkal a saját családjukból. Egy csoport akkor működik jól, ha az értékrendje pozitív, a tagok jó hatással vannak egymásra, és az egyéni képességek is kibontakozhatnak. A legjobb közösségformáló tevékenységek a tanórán kívüli programok, hiszen ilyenkor olyan tulajdonságok, személyiségjegyek is megmutatkozhatnak, amelyek korábban nem voltak ismertek mások számára. Egy tanulásban kevésbé sikeres gyerek például ilyen alkalmakon keresztül mutathatja meg, hogy mi másban tehetséges. Ezek a közösen átélt élmények erősítik a csoportidentitást, miközben segítik az egyén kibontakozását.

Mit tehet a tanár?

Egy pedagógusnak különböző eszközei vannak ahhoz, hogy jobban belelásson a közösség életébe. Odafigyeléssel, beszélgetésekkel bizalmi légkört teremthet, a diákokkal való személyes kommunikáción túl pedig a fogadóórák és a szülői értekezletek segítenek abban, hogy belelásson a gyerekek otthonról hozott mintáiba, jobban megismerje a családi szabályrendszert. Így aztán könnyebben tud megoldást találni egy-egy problémásabb iskolai helyzetben. A rokon- és ellenszenvi kapcsolódásokat, a kapcsolatok struktúráját szociometriával lehet felmérni. Ez segíthet az osztály belső szerkezetének, dinamikájának megismerésében, és abban is, hogy a tanár rálásson, milyen jellegzetességei vannak a csoportnak. Ezek az információk felhasználhatók például osztálykirándulások szervezésénél, különféle iskolai feladatok kiosztásánál, a közösségépítő programoknál, de segíthetnek abban is, hogy a pedagógus lássa, melyik gyerek igényel több figyelmet, és ki került perifériára. Ha szükséges, iskolapszichológus segítségét is kérheti, akivel közösen csinálhatnak játékos-beszélgetős órákat az osztály jellegzetességei mentén.

A bizalmi közeg egyenlő a jobb agyműködéssel

Mindezt alátámasztja az idegtudomány is, hiszen a diák agya minden pozitív interakció során, legyen az akár csak egy dicséret, dopamint termel, amitől elégedettnek, motiváltnak fogja érezni magát. Ez beindít egy kört: motiváltan több erőfeszítést tesz bele a tanulásba, így sikeresebb lesz, ami annál is több dicséretet jelent majd, ezáltal pedig még több dopamint termel a szervezete. A társas tevékenységek ugyanígy befolyásolják a tanulók agyműködését: egy jóízű közös nevetés vagy a fontos beszélgetések fokozzák az oxitocintermelést, ami segít megerősíteni a kapcsolatokat, és csökkenti a félelemérzetet. Amikor pedig biztonságban érzik magukat, nagyobb eséllyel lesznek nyitottak és aktívak az órai munka során. Ehhez elegendő csupán értékelni az erőfeszítéseiket, és elfogadni, ha valaki hibázik.

A beilleszkedés folyamata tehát segít abban, hogy kialakuljon a bizalmi közeg, és a tanulónak jobb legyen a hangulata. Fontos megtudni azt is, hogy a gyerek milyen háttértudással rendelkezik egy-egy témáról, mert a meglévő információkhoz sokkal könnyebben kapcsolódnak az eddig nem ismertek. Ez segít az agynak aktiválni az idegpályákat, és újakat kialakítani. Mielőtt tehát az iskolában vagy otthon nekiállunk a tankönyv elolvasásának, érdemes elbeszélgetni arról, ki mit hallott korábban az adott témáról.

Miben segíthet a szülő?

A gyerek elsődleges szocializációs közege természetesen az otthon, a család. Ez nyújt biztonságot, itt lehet igazán önmaga, itt fogadják el feltételek nélkül, és oszthatja meg búját-baját. Ha egy gyerek ilyen családi környezetben él, akkor nagy önbizalommal és helyes önértékeléssel lesz képes bekapcsolódni az iskolai életbe, a kortársakkal való interakciókba. Fontos, hogy a szülő adjon teret gyermeke érzelmeinek, és legyen idő megbeszélni a pozitív és a negatív iskolai eseményeket is. Ne intézzük el egy szokásos „mi volt az iskolában?” kérdéssel, mert borítékolható, hogy mi lesz a válasz. Legyen tere a beszélgetésnek, a szomorúságnak, akár a sírásnak is, ha arra van szükség. Próbáljunk meg minél több időt együtt tölteni, amikor tényleg csak egymásra figyelünk. Rendkívül lényeges, hogy a szülő meghallja a ki nem mondott szavakat is. Ha a gyereknek sokszor fáj a hasa, a feje, ha huzamosabb ideje csak letörtnek látja, ha sokat van egyedül, ha agresszívan viselkedik, vagy esetleg dühkitörései vannak, ha bepisil, ezek mind annak a tünetei, hogy valami nincs rendben. Ilyenkor érdemes már szakértő segítségét kérni.

Mutassunk példát!

A gyerekekre hatással van minden őket körülvevő felnőtt, legyen az szülő, nagyszülő, pedagógus. Elismétlik, amit mondanak nekik, utánozzák, amit tesznek. Ennek a hátterében az úgynevezett tükörneuron-rendszer áll, ami azt jelenti, hogy amikor egy gyerek megfigyel egy cselekvést, az ugyanazokat az idegpályákat aktiválja nála, mintha ténylegesen elvégezte volna. Az agy ilyenkor gyakorolja az adott cselekvést anélkül, hogy fizikailag ténylegesen végrehajtaná. Érdemes ezért odafigyelni arra, milyen példát mutatunk a körülöttünk lévő gyerekeknek. Modellezzünk nekik együttműködést, empátiát, és vállaljuk fel érzelmeinket, akkor is, ha nehéz!

A cél sosem az, hogy gyermekünk egy harmincfős osztályban mindenkivel egyformán jó viszonyt, azonos, intenzív kapcsolatot alakítson ki. Természetes, hogy a nagy csoporton belül kisebb csoportok jönnek létre. A kisebb csoportokban is éppúgy megtanulható a társas magatartás, a konfliktusok kezelése, mint az osztály egészében. A cél az, hogy legyen egy-két jó barátja, akiktől társas támogatást kap, és szerezzen pozitív tapasztalatokat, élményeket az iskolai közösségben.