
Fantáziakapcsolatok az online térben
„Írjon nekem, Emmi. Az írás olyan, mint a csók, csak ajkak nélkül. Az írás annyi, mint csókolni, de ésszel” – írja Daniel Glattauer Gyógyír északi szélre című, 2006-ban megjelent regényében, melynek főszereplői Emmi Rothner, egy 40 éves könyvelő és Leo Leike 45 éves újságíró. A két főszereplő e-mailen ismerkedik meg, miután Emmi véletlenül rossz címre küldi el előfizetése lemondását.

A levélváltás során Emmi és Leo egyre közelebb kerülnek egymáshoz, végül egymásba szeretnek. A két főszereplő élethelyzete, a távolság, valamint ismerkedésük sajátos körülményei is megnehezítik a kapcsolatukat. A regény a szerelem és a veszteség témáját járja körül, mert Emmi és Leo a személyes találkozáskor rájönnek, hogy a kapcsolatuk nem olyan, mint amilyennek a levélváltás során tűnt. Vajon mitől függ, hogy a való életben is működőképesek az online térben kialakult kapcsolatok? Hogyan alakul az online ismerkedések dinamikája, és egészséges-e beleszeretni valakibe, akit csak e-mail- vagy chatüzenetekből ismerünk?
Virtuális ismeretség: a találkozás előszobája?
Az online világ megváltoztatta a kapcsolatainkat, és átrajzolta az ismerkedés eddig megszokott menetét, hiszen sokkal könnyebben találhatunk lehetséges partnereket, mint bármikor korábban. Az sem lehetetlen többé, hogy olyan partnerrel alakítsunk ki mély és bensőséges kapcsolatot, aki a világ túlsó felén él. Ha a kapcsolat dinamikája egészségesen alakul, előbb-utóbb megjelenik az igény arra, hogy a való életben is találkozzunk – így pedig valódi, hús-vér kapcsolattá alakulhat az online ismeretség. Egyre gyakoribb azonban az a jelenség, hogy bár a két fél sosem találkozott (és talán nem is fog) személyesen, érzelmeik mégis nagyon intenzívek, és a helyzethez képest túlzók.
Elvágyódás a valóságból
Persze a romantikus elképzelések, az ismeretlen másik fél idealizálása és a fantáziakapcsolatok korántsem 21. századi jelenségek. Természetünkből adódóan szeretünk álmodozni. Ilyenkor reménybeli partnerünket álmaink díszes ruhájába öltöztethetjük, anélkül hogy szembesülnünk kellene a való élet problémáival. Az internet előtti időkben sem voltak ritkák a plátói, soha be nem teljesedő kapcsolatok, csak éppen kevésbé derültek ki. Álmodozás a nyári táborban megismert ismerősről, serdülőkori plátói szerelem, ami a normál pszichoszexuális fejlődés része. Az online tér azonban azok számára, akik fogékonyak rá, életkori határok nélkül teszi lehetővé ennek a fajta elvágyódásnak a megélését.
De vajon miért tud ennyire vonzó lenni egy kapcsolat valakivel, akit hús-vér valójában nem is ismerünk? Az online térben hatalmas a választék, és egy fotó, illetve néhány sor alapján könnyen igazinak tűnhet valaki. Akiből kiábrándulni sem könnyű, hiszen egy elképzelt világban nincsenek konfliktusok, megoldandó mindennapi problémák. Olyannak látjuk a másikat, amilyennek szeretnénk – így építjük fel néhány mozaikkockából saját fantáziavilágunk hősét. Nem beszélve arról, hogy az idealizált társ utáni beteljesületlen sóvárgással valamiképp meg is óvjuk magunkat azoktól a sérülésektől, amelyek egy valódi kapcsolatban előfordulhatnak.
Gyakori forgatókönyv az ilyen ismeretségeknél, hogy időről időre felmerül valamelyik félben a személyes találkozás igénye, de arra valahogy mégsem kerül sor. Talán mert tudat alatt mindketten félnek attól, hogy a valóság próbájának tegyék ki a kapcsolatot, és esetleg szembesüljenek azzal, hogy a vonzalmuk csak az online térben létezik, és nem állná ki a találkozás próbáját.
Aki mindig fantáziakapcsolatokba bonyolódik
Vannak, akik újra és újra belefutnak hasonló kapcsolatokba, és mindannyiszor képesek beleszeretni levelezőtársukba. Ha valaki az ilyen kapcsolatokat igazinak éli meg, és nincs hiányérzete, akkor elképzelhető, hogy kötődési problémája van, ami miatt nem tudja megélni az intimitást. Az is lehet, hogy valódi, hús-vér kapcsolatában állandó hiányérzete van, és ezt az űrt próbálja meg betölteni az online ismeretséggel.
Kutatások szerint bizonyos kötődési típusú emberek hajlamosabbak lehetnek fantáziakapcsolatokba, plátói szerelembe bonyolódni.
Ilyen például az, aki ambivalensen kötődik: vágyik a kapcsolatra, de legalább annyira tart is tőle. Szorongva szeret, éppen ezért tűnhet számára biztonságosnak az online tér. A másik fél valójában elérhetetlen, a szerelem sosem teljesedhet be, de a sérülés veszélye is kisebb. Nem beszélve arról, hogy egy-egy „szakítás” után újra ott van az online tér újabb lehetőségekkel. Az elkerülő kötődési típusba tartozók is hajlamosak lehetnek fantáziakapcsolatokra. Ilyenkor az érintett vágyik a kapcsolatra, de mivel tart is tőle, azt szeretné elérni, hogy ne legyen szüksége rá. Azaz a kapcsolat nélkül is tudjon létezni, és különösebben ne legyen kitéve annak a fájdalomnak, amit annak megszakadása okozna.
Mindkét esetben a gyerekkorra vezethető vissza a kötődési minta kialakulása: az ambivalensen kötődő számára a hiányérzet az élet természetes része volt, hiszen azt élhette meg, hogy a szülő érzelmileg elérhetetlen, távoli. Az elkerülő kötődés hátterében pedig érzelmileg elhanyagoló, a gyermek szükségleteit kevéssé figyelembe vevő szülői mintázat állhat. Aki pedig gyermekkorában érzelmileg sérül, az felnőttként is bizalmatlan marad, félni fog az elköteleződéstől, az intimitástól. A fantáziakapcsolatok nyújtotta hamis biztonságérzetet pedig megóv a csalódástól.
Önbizalom és önbecsülés nélkül nem megy
Sokan, akik nem tudják elfogadni magukat, szintén fantáziakapcsolatokba menekülhetnek. Bár vágynak rá, úgy érezhetik, hogy nekik nem megy a hús-vér kapcsolódás. Ezt az űrt tölti be az online tér. Mindaddig, amíg a valódi, érett kapcsolatról nincsen tapasztalat, és annak meghittségét nem tudja az érintett személy megismerni, addig nem is tud különbséget tenni az elképzelt és az igazi kapcsolat között. Előfordulhat, hogy évekre is beleragad az online térbe, ami még inkább elszigeteli a valódi élettől és az ott átélhető tapasztalatoktól.
Aki ilyen helyzetben van, az nem vagy csak nagyon ritkán nyit a külvilág felé. Ha időnként meg is teszi, akkor is mindenkit az online ideáljához mér. Így viszont az igazi kölcsönösséget nem tapasztalja meg. Nem lesz meg az a lehetősége sem, hogy a párkapcsolati sikerekből és kudarcokból tanuljon. Ezzel az önbecsülése tovább romlik, ami miatt egyre kevésbé meri és akarja elhagyni az online világ adta hamis biztonságot.
Minél inkább belemerül valaki az ezáltal kínált lehetőségekbe, annál inkább elszigetelődik, és társas kapcsolatai is beszűkülnek. Mégsem lehetetlen meghaladni a rossz mintázatot: ehhez a legfontosabb az, hogy önmagunkkal jobb, elfogadóbb viszonyt alakítsunk ki. Azaz elhiggyük, hogy értékesek, szerethetők vagyunk, a hibáinkkal és az esendőségünkkel együtt. Ha sikerül megtanulnunk ezt, szabadabban és önazonosabban tudunk majd másokhoz kötődni, és esélyünk lesz arra, hogy valódi kapcsolatokat építsünk ki, átélve azok sikereit, hullámvölgyeit, boldog és kevésbé boldog pillanatait is.
2025-02

