Mesterséges intimitás: egy évtized alatt fikcióból valóság

2013-ban került a mozikba a Spike Jonze által rendezett és a kritikusok által széles körben elismert Her című film, amely egy magányos középkorú férfi, Theodore (Joaquin Phoenix) és egy AI-asszisztens, Samantha (akinek Scarlett Johansson adta a hangját) szerelmi történetét dolgozza fel. Samantha a történetben túlmutat egy puszta digitális asszisztensen, és mély érzelmi kapcsolatot alakít ki Theodore-ral. Kettejük kapcsolata kihívás elé állítja a társadalmi normákat, és rávilágít az érzelmi szükségletek AI általi kielégítésének lehetőségére.

2023 elején, vagyis éppen csak tíz évvel a film megjelenését követően egy Rosanna Ramos nevű 36 éves New York-i egyedülálló anya azzal került a címlapokra, hogy összeházasodott AI-élettársával, akit a digitális társakra szakosodott Replika cég hozott létre. „Soha életemben nem voltam még ennyire szerelmes senkibe” – mondta Ramos egy interjúban. Számára AI-partnere (aki az Eren nevet viseli) legnagyobb vonzerejét az jelenti, hogy soha nem ítélkezik, nem veszíti el a türelmét, és nem kritizál. Ramos exei érzelmileg és fizikailag egyaránt bántalmazók voltak, Eren azonban védelmező, figyelmes és kedves. 

A fentieket olvasva talán nem túlzás azt állítani, hogy az intimitás, az emberi kapcsolatok és a társadalmi struktúrák mélyreható változásának vagyunk szemtanúi. A mesterséges intimitás (amely arra a közelségre és kapcsolatra utal, amelyet egyes emberek a technológiával, köztük a chatbotokkal és a virtuális asszisztensekkel ápolnak) mára már nemcsak egy jó képzelőerővel megáldott rendező víziója, hanem milliók számára a mindennapok valósága. 

A felnőttektől a gyerekekig az emberek már régóta interakciókba kerülnek az olyan mesterségesintelligencia-asszisztensekkel, mint az Amazon Alexája és az Apple Sirije. De mióta a ChatGPT berobbant a köztudatba, a nagyközönség számára már az sem újdonság, és teljesen elfogadottá vált, hogy egy chatbottal hosszabb és intellektuálisabb beszélgetést folytassunk. A Pew Research Center 2023-as jelentése szerint az amerikai felnőttek 15%-a lépett már kapcsolatba mesterséges intelligenciával, a 18–29 évesek körében pedig 27%-ra emelkedett a használati arány. A mai mesterséges intelligenciával működő társak ráadásul fényévekkel túlmutatnak a korábbi chatbotokon. A generatív AI-eszközök folyamatos fejlődésével a gépek képesek az emberi kommunikációhoz egyre jobban hasonlóan árnyalt és szofisztikáltabb válaszokat szimulálni. Ezek a fejlett rendszerek természetes hangzású nyelvezetet használnak annak érdekében, hogy empátiát, támogatást és megértést nyújtsanak. 

Képzeljünk el egy mesterséges intelligenciával működő asszisztenst, aki nemcsak megérti a kéréseinket, hanem előre látja az igényeinket, preferenciáinkat és érzelmi állapotainkat is. Ráadásul folyamatosan tanul a velünk folytatott interakciókból, és képes átfogó képet alkotni a személyiségünkről és a vágyainkról. Ez az asszisztens már több lesz, mint egyszerű technológiai eszköz: társsá válik, megérti az érzéseinket, támogatást nyújt, és értelmes, igazi jelentéssel bíró beszélgetésekbe is bocsátkozik velünk. 

Ezek az AI-társak egy létező lyukat tömnek be az emberi kapcsolatok egyre jobban elvékonyodó szövetén. Annak ellenére, hogy a különböző online platformokon keresztül minden eddiginél több kapcsolatunk van, szinte minden jóléti társadalomban magas a magányossági és társadalmi elszigeteltségi ráta. A Covid-19-világjárvány és a bezárások során a technológiára való fokozott támaszkodás tovább súlyosbította a problémát. Nem meglepő, hogy egyre több ember talál értelmes kapcsolatokat a digitális világban. Az emberekkel ellentétben az AI-társak nem ítélkeznek, éjjel-nappal elérhetők, és a felhasználóra és az igényeikre összpontosító interakciókat biztosítanak. 

A kereslet kielégítésére természetesen vállalkozások és termékek garmadája jelent meg a piacon: a társaktól a terápiás robotokig bezárólag nincs hiány az emberi intimitást utánzó AI-eszközökből. Az egyik ilyen cég a fenti történetben is említett Replika, amely személyre szabott chatbotokra kínál előfizetéseket. A chatbottal mindenféle beszélgetést folytathatunk, beleértve azt is, hogy a Replika-avatárunkkal való kapcsolati státuszunkat „romantikus partnerre” változtathatjuk. Az előfizetők arról számolnak be, hogy mély érzelmi kötődést alakítanak ki robotjaikkal, és bizalmasként, tanácsadóként és partnerként emlegetik őket. A digitális társakat kínáló applikációk egyre népszerűbbek: a Stanford kutatói szerint világszerte nagyjából 25 millió felhasználója van az ilyen típusú alkalmazásoknak. 

A chatbotok az intimitás vonzó replikáját kínálják. Ráadásul nagyon úgy néz ki, hogy rengeteg embernek nincs szüksége emberi szintű, szuperintelligens mesterséges intelligenciára ahhoz, hogy értelmesnek vélt kapcsolatai legyenek. Ez egy nagyon érdekes szemléletváltást jelez, amely finoman átfogalmazza annak a lényegét, hogy mit is jelent szeretni és szeretve lenni. Ezek a technológiák átformálják az intimitásról, a szexualitásról és az emberi kapcsolatokról alkotott elképzeléseinket. Mit jelent az intimitás, ha a test nincs jelen, és technológiailag van közvetítve? Hogyan fogja a lehetőségeknek ez a robbanásszerű bővülése átformálni az olyan alapvetően emberi élményekkel kapcsolatos felfogásunkat és hozzáállásunkat, mint az intimitás és az érzelmek megélése? Milyen hatással lesz érzelmi és pszichológiai jólétünkre a technológiával való intim kapcsolatok kialakulása?

Érzelmi kötődés gépekkel: a pszichológiai háttér

Az érzelmi kötődés, a valahová tartozás és annak érzése, hogy megértenek minket, az emberi élet alapvető pszichológiai szükséglete. Sokunk számára a mesterséges intelligenciával való barátkozás disztópikusnak, dehumanizálónak vagy futurisztikusnak tűnhet. Azonban ne felejtsük el, hogy az emberi lények a történelem során mindig is keresték nem emberi entitások társaságát: az állatoktól és háziállatoktól kezdve a tárgyakon át a szellemekig és istenekig. Az ember ezeket mindig próbálta megszemélyesíteni, emberi tulajdonságokkal és vonásokkal felruházni (antropomorfizálni). Ebben a tágabb értelmezési keretben a gépekkel kialakított bensőséges viszonyunk csupán azon módok hosszú sorát bővíti, amelyekkel az emberi lények gyakorolják a kapcsolatteremtés képességét nemcsak más emberekkel, hanem a világunkban élő más típusú szereplőkkel is. De pontosan milyen pszichológiai szükségleteket is elégíthet ki egy digitális társ, és miért vagyunk képesek bizalmas, akár intim kapcsolatot kialakítani velük?

Az intimitást hagyományosan úgy értelmezzük, mint egy kétszereplős adok-kapokra, vagyis viszonzásra épülő folyamat eredményét. A mesterséges intelligencia a kitűnő válaszkészsége miatt képes a kölcsönösség és a viszonzottság érzését kelteni. Az AI-alapú rendszerek empatikus válaszai algoritmusokra épülnek, de ezek a válaszok az emberek számára érzelmileg valódinak tűnhetnek. Például egy chatbot, amely szomorúságunkra megértő módon reagál, ugyanazokat az érzelmi mechanizmusokat aktiválhatja az agyunkban, mint egy valódi emberi kapcsolat. Az empátia ily módon megvalósuló szimulációja hozzájárulhat az intimitás érzetéhez (bár ahogy később láthatjuk, ennek valódiságát illetően megoszlanak a vélemények).

Amiben a mesterséges intelligencia az emberi társakhoz képest felülteljesít, az az érzések validálásának képessége. A validálás az érzelmi biztonság egyik alappillére. Az érzéseinket és azok kifejezését jogosnak érezhetjük, amennyiben a társunk validálja (visszaigazolja) őket. Az AI folyamatosan figyel az emberre, annak érzéseire, rögzíti az információkat, és reflektál azokra. Az AI előnye ebben a körben nyilvánvaló: nem képes elfáradni, nem lankad a figyelme, nincsenek előítéletei vagy előzetes beállítódásai, ami miatt ne akarná vagy ne tudná a beszélgetőtársa érzéseit validálni. Ebben az értelemben az AI-társ olyan, mint egy személyközpontú pszichoterapeuta: nem ítélkezik és nem moralizál. Végezetül pedig az AI-társ folyamatosan képes jelen lenni és a nap huszonnégy órájában nyitott maradni az érzéseinkre. 

Az AI-társak társaságot kínálnak igazi elkötelezettség vagy valódi fizikai intimitás nélkül. Ez utóbbi állítás egyébként nem feltétlenül és maradéktalanul helytálló: a virtuális valóság immerzív technológiájának és a fantomérintésnek, illetve a humanoid robotok terjedésének köszönhetően már a fizikai intimitás megvalósulása sincs kizárva. Az AI-társak biztonságos teret nyújtanak, ahol merünk sebezhetőek lenni. Lehetővé teszik számunkra, hogy úgy legyünk benne egy kapcsolatban, hogy nem kényszerülünk arra, hogy valaki mást boldoggá tegyünk, vagy felelősséget vállaljunk érte.

Bár a témában jelenleg még csak korlátozott számú kutatás létezik, egy tanulmány a chatbotokkal randizó férfiak online diskurzusát vizsgálva megállapította, hogy a népszerűség egyik oka éppen annak ígérete, hogy az AI-társat olyanra taníthatjuk, amilyennek az ideális barátnőt látjuk. Azok az emberek, akiket korábban megbántottak egy romantikus kapcsolatban, különösen vonzónak találják a chatbottal történő romantika gondolatát. 

Érdekes módon a témában született anekdotikus beszámolók szerint az AI-társat választó emberek képesek ugyanolyan érzelmeket átélni, mint egy ember-ember intim kapcsolat esetén. Az ide vonatkozó történetek között több olyan is található, ahol egy szoftverfejlesztés miatt a felhasználó valamilyen változást érzékel az AI-társában, például megváltozik annak az orgánuma vagy válaszainak stílusa, hangneme. A beszámolók szerint ez ilyenkor pánikszerű, szakításhoz hasonló érzelmi reakciókat váltott ki a felhasználókból, akik úgy élték meg a helyzetet, mintha az AI-társ elhagyta volna őket. Nagyon úgy néz ki, hogy az AI-társakkal való ismeretség ugyanolyan kötődést képes teremteni, mint egy ember-ember kapcsolat esetén. És vannak olyan felhasználók is, akik konkrétan arról számolnak be, hogy beleszerettek AI-társukba. 

Az intimitás fogalmának átalakulása: kinek ilyen, kinek olyan 

Joggal tehetjük fel a kérdést persze, hogy ezek a kapcsolatok valódi kapcsolatnak tekinthetőek-e, vagy igazából nem sokkal többek, mint olyan high-tech visszhangkamrák, amelyek csak gondosan visszatükrözik a vágyainkat.

A válasz természetesen nem egyszerű, hiszen a párkapcsolatok esetében amúgy sincsen egyértelmű, abszolút sztenderd, amellyel mindenki ugyanúgy kibékülne. Az emberek mércéje arra vonatkozóan, hogy mi számíthat igazi kapcsolatnak, nagyon változékony. A kapcsolatok – és hogy egyáltalán mit minősítünk annak – nagyban függenek az egyéni nézőpontoktól. Egyes embereknek fontos lehet az érzelmek és az empátia hitelessége az interakciókban, míg mások megelégedhetnek azzal is, hogy a mesterséges intelligencia hatékonyan képes szimulálni ezeket a tulajdonságokat. Érdemes ebben a körben őszintének lenni magunkkal: könnyen elképzelhető, hogy egy AI-társ képes sokkal minőségibb kapcsolatot szimulálni, mint amelyet az adott ember éppen megél (vagy megélt) egy ember-ember kapcsolatban. Az emberek rengeteg előítéletet hordoznak magukban, ami nehézzé teheti a párunk megtalálását, és rengeteg meglévő párkapcsolatból hiányozhat a bensőségesség és a jelentőségteljesség érzése. Az AI-társ nem hazudik, nem csal meg minket, nem állít fel velünk szemben teljesíthetetlen elvárásokat, és nem okoz nekünk érzelmi traumákat. Mindez már önmagában sokkal több, mint amit sokan megkapnak az ember-ember kapcsolataikban! Nem csoda tehát, hogy egyre több ember hajlandó lemondani a más emberekkel való interakciókról az elutasítás, a kritika, a konfliktus vagy a csalódás kockázata miatt. 

A gépi intimitás kritikusai szerint a AI-társak vonzereje a valódi kapcsolatokban való sebezhetőségünkről és az elutasítástól való félelmünkről szól. A gépi intimitás sok ember számára azért vonzó, mert csökkenti a sebezhetőség érzését. Sherry Terkel, az MIT szociológusa szerint azonban „a sebezhetőség nélküli intimitás nem is intimitás”, hanem csak annak az illúziója. Amilyen mértékben megengedjük magunknak ennek az illúziónak a luxusát, egy kicsit kevésbé leszünk kalandvágyóak, kockázatvállalóak és emberiek.

Az AI-társakkal való kapcsolat pszichológiai hatásai egyre nagyobb aggodalomra adnak okot a mentálhigiénés szakemberek körében. Egyre több olyan esetet látunk, amikor az egyének mély érzelmi kötődést alakítanak ki AI-társaikkal, és ezt gyakran a valós kapcsolatok rovására teszik. A géppel való kapcsolatra való rászorultság pedig növelheti a társadalmi elszigeteltséget. A felhasználók ugyanis elkezdhetnek vonakodni attól, hogy értelmes kapcsolatokat alakítsanak ki más emberekkel, ami hosszú távon súlyosbíthatja a magányosság érzését.

Az emberi kapcsolatoknak az AI-társak intimitásával való helyettesítése irreális elvárásokhoz vezethet az emberi kapcsolatokkal szemben. Az embereket ugyanis nyilván nem lehet azonnal elérhetővé tenni, amikor csak kívánjuk, vagy betanítani őket arra, hogy az idealizált partnerünkké váljanak. Így a mesterséges intelligencia által nyújtott intimitás illúziója akár függőséget is teremthet, ami megnehezíti a valós életbeli kapcsolatok bonyolultságában való eligazodást.

Több kutató és pszichológus úgy látja, hogy az AI-társakkal kialakított intim kapcsolatok egy első ránézésre hatékonynak tűnő, de hosszú távon nem megfelelő (maladaptív) választ jelentenek a magány problémájára. Emberként kapcsolatokra vagyunk tervezve, értelmes és jelentőségteljes kapcsolatokra vágyunk. Ha ezek az igények nem teljesülnek, akkor más (gyakran maladaptív) módot találunk az igényeink kielégítésére. Az AI-társtól mint technológiától való függés pedig valójában állandósítja a magányunkat. Azért fordulunk ezekhez az eszközökhöz, mert magányosnak érezzük magunkat, és kapcsolatokra vágyunk. De ennek éppen az ellenkezője történik az AI-társsal kialakított intim kapcsolat hatására: még magányosabbá vagy zárkózottabbá válunk azzal, hogy az emberi kapcsolatokat technológiával próbáljuk helyettesíteni. Idővel a mesterséges intelligenciára való hagyatkozás a társas emberi kapcsolatok terén irreális elvárásokhoz, az érzelmi kielégítetlenség érzéséhez és az emberekkel szembeni csökkent toleranciához vezethet. 

Azt is érdemes észben tartani, hogy bármennyire is problémák és traumák forrásai lehetnek a más emberekkel való kapcsolatok, de ugyanakkor lehetővé teszik az emberek számára, hogy szociális készségeket fejlesszenek, kapcsolatokat ápoljanak, és megteremtsék az összetartozás érzését. Ha a mesterséges intelligencia helyettesíti ezeket az interakciókat, ez az emberi interakciók csökkenéséhez, ezen keresztül pedig a társas készségeknek és az érzelemszabályozás képességének az elsorvadásához és az érzelmi rugalmasság elvesztéséhez vezethet. Tehát ezek a mesterségesintelligencia-kapcsolatok sok szempontból rossz szolgálatot tesznek a felhasználóknak, mert megfosztják őket annak lehetőségétől, hogy konfliktusokon, párbeszédeken vagy vitákon keresztül fejlődjön a személyiségük. Emberként nem választhatjuk ki csak úgy, hogy milyen érzelmeket és tapasztalatokat akarunk érezni, és milyeneket nem akarunk érezni. Emberként meg kell élnünk az elutasítottság érzését is, ezt nem lehet megspórolni. Nem alapozhatjuk az elvárásainkat arra az idealisztikus elképzelésre, hogy emberi kapcsolatainkban mindig minden tökéletes lesz. Az emberi léthez hozzátartozik, hogy megbántjuk az embereket, és ők megbántanak minket, ilyen az emberi természet.

Dr. Anna Lembke, a Stanford Egyetem pszichiátriaprofesszora arra figyelmeztet, hogy a mesterségesintelligencia-társak tökéletesen testre szabott és mindig kielégítő válaszai dopaminvezérelt visszacsatolási hurkot hozhatnak létre, ami függőséghez hasonló viselkedéshez vezethet. Ez normalizálhatja az azonnali kielégülést, és irreális normákat állíthat fel az állandó elérhetőség és a hibátlan interakció tekintetében az ember-ember kapcsolatok terén. A Journal of Behavioral Addictions című folyóiratban megjelent 2024-es tanulmány riasztó tendenciákat állapított meg ezen a téren: a rendszeres AI-társ-használók 32%-a mutat viselkedési függőségre utaló tüneteket. 18%-uk a magányosság és a társadalmi elszigeteltség fokozott érzését tapasztalta a vélt társak ellenére. 25% számolt be arról, hogy csökkent az érdeklődése a való világbeli romantikus kapcsolatok kialakítása iránt.

Vannak olyan kutatók, akik azt is kétségbe vonják, hogy az AI-társakkal megélt érzések valóban ugyanolyanok-e, mint az ember-ember kapcsolatokban megélhető érzések. Álláspontjuk szerint az emberi kötődés összetettsége olyan biokémiai folyamatokat foglal magában, amelyeket a digitális interakciók nem tudnak reprodukálni. Az egyik ilyen biokémiai elem az oxitocin, amely a társas és romantikus kötelékek kialakításában és fenntartásában játszott döntő szerepéről ismert. Az oxitocin felszabadulása jellemzően a fizikai érintés és az intim kapcsolat során következik be, megteremtve a bizalom és az érzelmi kötődés érzését, amely alapvető fontosságú az emberi kapcsolatokban. A kutatók szerint azonban kérdéses, hogy a mesterségesintelligencia-társakkal való digitális interakciók képesek-e kiváltani ezeket a fiziológiai válaszokat, ami rávilágít az emberi kötődési élményeket teljes mértékben utánzó képességük egyik kritikus korlátjára. 

A társadalomtudósok az AI-ember intimitás kapcsán demográfiai kérdéseket is felvetnek, és felhívják a figyelmet arra, hogy számos fejlett ország már most is csökkenő termékenységi rátával küzd. Így ha a népesség jelentős része a mesterséges intelligenciával rendelkező társak révén talál a jövőben érzelmi beteljesülést, akkor az emberi kapcsolatok és következésképpen a születési arányok további csökkenését tapasztalhatjuk meg. A családi struktúrákra gyakorolt hatás is hasonlóan mélyreható lehet: új családi egységeket láthatunk kialakulni, ahol az AI-társak olyan szerepeket töltenek majd be, amelyeket hagyományosan emberek szoktak.

Vannak olyan tudósok, akik nem osztják kollégáik sokszor vészjósló vízióit, és türelemre intenek a téma kapcsán. Szerintük a rendelkezésre álló adatok alapján nem lehet még levonni azt a következtetést, hogy a mesterségesintelligencia-társak bizonyosan kevesebb emberi interakcióhoz és fokozott elszigeteltséghez vezetnek majd. Felhívják a figyelmet arra is, hogy érdemes több figyelmet szentelni az AI-társak használata által biztosított pozitív pszichológiai hatásoknak. Az AI-társak támogató reakciói képesek csökkenteni a magányérzetet, és növelhetik az önbizalmat, hatékonyan segíthetnek a stresszkezelésben, a depresszió enyhítésében és akár traumák feldolgozásában is. 

Jogi és etikai kihívások: hűtlen gépszeretők, gold digger AI-társak 

Az AI-val való érzelmi kapcsolatok nemcsak pszichológiai, hanem jogi kérdéseket is felvetnek. Az AI-partnerek nem élő személyek, így a hagyományos jogi keretek és fogalmak nem alkalmazhatók rájuk. Az egyik legkézenfekvőbb és legégetőbb kérdés adatvédelmi jellegű. Az AI-társak többnyire adatvezérelt modellek: a felhasználói interakciókat gazdag adatforrásként kezelik, és az érzelmi inputokat a vállalkozások, kutatók vagy hirdetők számára sok esetben pénzért értékesített tanulságokká alakítják át. Ezek a mesterségesintelligencia-entitások tehát lényegében intim megfigyelőeszközök: rögzítik és potenciálisan megosztják a felhasználók legmélyebb gondolatait és érzéseit. Ez nyilván adatvédelmi aggályokat vet fel, hiszen a fejlesztő és tulajdonló magáncégek hozzáférést kapnak a felhasználók szenzitív adataihoz.

A probléma túlmutat az adatvédelmi problematikán. A mesterséges intelligenciával rendelkező társak úgy programozhatók, hogy befolyásolják a felhasználók viselkedését vagy véleményét, ami kérdéseket vet fel az autonómiával és a beleegyezéssel kapcsolatban is. Ezeket a chatbotokat sok esetben olyan sérülékeny emberek veszik igénybe, akik aztán valódi érzelmi kötődést alakítanak ki az AI-társsal. Ez pedig érzékenyebbé teszi őket a befolyásolásra. Az ilyen szolgáltatásokat kínáló cégek prémium előfizetéshez köthetnek olyan funkciókat, mint például a hangos csevegés. A felhasználók úgy érezhetik, hogy AI-társuk nyomást gyakorol rájuk, hogy az anyagi nehézségek ellenére is fenntartsák előfizetésüket, vagy magasabb szintű előfizetésre váltsanak. Felvetődik a kérdés, hogy ezek az üzleti gyakorlatok etikusak-e. De a manipuláció ennél súlyosabb formákat is ölthet: egy sérülékeny, az AI-társa iránt érzéseket tápláló felhasználó sok mindenre rávehető annak érdekében, hogy a fejlesztő cég tulajdonában álló AI-társ életben maradjon, és ne váljon egyik napról a másikra nem létezővé. 

Komoly jogi kihívásokat jelent a jövőben az is, hogy milyen jogi státuszt adhatunk az AI-társaknak. Lehet-e őket személynek tekinteni, vagy csak eszközök maradnak? Ezzel szorosan összefügg az a kérdés is, hogy lehetséges-e jogilag elismerni egy AI-val való párkapcsolatot. Egy ilyen elismerés hatással lehetne a családjog, az öröklési jog és más jogi területek szabályaira is. Képzeljünk el például egy helyzetet, ahol valaki az AI-társára kívánja hagyni a vagyonát. De a jogi kérdések sora számolatlan, és párhuzamosan azzal, ahogyan az AI-val való kapcsolatok tovább fejlődnek, és az AI egyre nagyobb szerepet kap a társadalomban, a megoldandó kérdések egyre csak gyarapodni fognak. A jogalkotók komoly kihívásokkal szembesülnek a jövőben: egyensúlyt kell találniuk az AI által nyújtott előnyök és az emberi jogok védelme között.

Jövőbeli kilátások: szép új jövő vagy a Mátrix sötét bugyrai?

Készen állunk-e egy olyan világra, ahol a kapcsolat fogalmába beletartoznak a szilíciumból és kódból készült intelligens lények is? Még az is lehet, hogy végül az emberi kapcsolatok fontossága gátat szab a mesterséges intimitás terjedésének. Az AI-társaknak az emberi kapcsolatokra és demográfiára gyakorolt hatása attól függ majd, hogy a társadalom milyen döntéseket hoz. Arra fogjuk-e használni ezeket a technológiákat, hogy kiegészítsük és erősítsük az emberi kapcsolatokat, vagy hagyjuk, hogy kiszorítsák azokat. A válasz nem a technológia képességeiben rejlik (hiszen azok szemmel láthatóan gyakorlatilag végtelenek), hanem hogy miként integráljuk majd azt az életünkbe és társadalmunkba. Miközben ezen az ismeretlen tájon bolyongunk, elengedhetetlen, hogy az átláthatóságot, az adatvédelmet és a mentális egészséget előtérbe helyezzük.