Esztert három éve hagyta el a férje, egyedül neveli közös gyereküket, egy 10 éves kislányt. Családtagjai, barátai biztatják, keressen   új partnert, ne maradjon egyedül, de hiába. Időnként számára bántó és kéretlen tanácsokkal látják el. Apja szerint „elég már a szomorkodásból, túl kell végre lépni ezen a váláson, nem olyan nagy ügy, minden második házasember elválik!” Eszternek fájnak az ilyen mondatok. Úgy érzi, épp elég kihívásnak kell megfelelnie. Válása után munkahelyet váltott, hogy többet keressen, mert most már ez is számított – jól kereső férje mellett ez nem volt szempont. A vagyonmegosztás miatt el kellett adni tágas családi házukat, ahonnét egy másfél szobás lakásba költözött a kislányával. Rengeteg ügyintézéssel, szervezéssel a háta mögött újra kellett építenie az életét. Férje hűtlensége, majd válási szándéka mélyen megrendítette. Nem akart válni, de – ahogy mondja – „ a váláshoz egy személy is elég”, ő pedig  minél kevesebb szenvedés árán szeretett volna túljutni, a jogi procedúrán, ezért elfogadta a közös megegyezés lehetőségét. 

Kéthetente kénytelen találkozni volt férjével, aki hétvégére viszi-hozza lányukat. Eszter nem szereti, de mindig nagyon várja ezeket a találkozásokat. Téblábol az exe körül, nem tudja, mit mondjon neki, tartóztatná, beszélgetne vele – de nem lehet, mert úgy érzi, a férfi semmibe veszi őt, tőmondatos válaszokat ad, nem néz rá. Segít a lányának még ezt-azt gyorsan összepakolni, aztán „puszi, anyu!” – és Eszter egyedül marad. Megválaszolatlan kérdéseket forgat a fejében, felidézi újra azt a néhány pillanatot, amikor a várakozó férfi arcát kémlelte: hízott-e, fogyott-e, jókedvű-e, vagy inkább nyúzottnak látszik? Keresi a férfi külsején azokat a jeleket, amik arról árulkodhatnak, miként megy a sora új kapcsolatában. Haragszik rá, mert elhagyta őt egy másik nő miatt – de mégis abban reménykedik, hogy egyszer csak véget ér ez az új kapcsolat, és a férje visszatér hozzá. Eszternek hiába van papírja arról, hogy elvált, valójában érzelmileg ez a válás részéről még nem történt meg. 

Válás és gyászfolyamat

Minden megszakadt házasság, élettársi kapcsolat velejárója a gyász. A válást gyászfolyamat kíséri – vagy előzi meg. Vannak, akik még az együttélés alatt elgyászolják kapcsolatukat, de vannak, akiket felkészületlenül ér a másik válási szándéka. Vannak olyan párok, akik úgy mennek a válóperre, hogy már mindketten túl vannak a közös életük miatt átélt veszteség feldolgozásán – de vannak, akik egymás ellenségei éppen a válás idején és után is. Akár így, akár úgy, de mindenki, aki elvált és lélektani értelemben egészséges, valamikor elgyászolta megszakadt kapcsolatát. A válást követő gyászfolyamat lezárulását, a válás okozta sérülések feldolgozását jelzi, ha a volt partnerrel való kapcsolat megromlásában az egyén felismeri, meglátja a saját szerepét, és ezért felelősséget is vállal. Nemcsak elméleti, de érzelmi szinten is képes eljutni oda, hogy mindazt, ami együttélésük megszakadásához vezetett, exével közösen csinálták, ketten okozták. Magyar statisztikát ugyan nem találtamaz elvált párok közötti kapcsolat alakulásáról, de USA-beli adatok szerint az elvált párok felénél „örökre” ellenséges marad a viszony, egyikük vagy másikuk – vagy mindketten – nem képesek túljutni a történteken, soha nem kerül sor a volt partnerrel való kapcsolat rendezésére. Ez igazán azoknál a pároknál jelent problémát, ahol van közös gyerek, aki – ha akarja, ha nem – részesévé válik a szülők érzelmileg megterhelő, rendezetlen kapcsolatának, és a közös gyerek miatt a szülőpáros is kénytelen valamilyen szintű kapcsolattartásra. Eszter példájára gondolva nem tudhatjuk, hogy kislányuknak milyen lehetett apját, anyját egy térben látni, megtapasztalni anyja téblábolását, hallani apjának az anyja kérdéseire adott kurta válaszait, de abban biztosak lehetünk, hogy nem kellemes, érzések töltötték el. Nincs az a gyerek, aki ne érezné ennek a szituációnak a feszültségét – még akkor sem, ha a felnőttek számára ebből semmi sem válik nyilvánvalóvá.

A visszatérés reménye?

A gyászfolyamat valóságos érzelmi hullámvasút: a veszteség negligálása, tagadása, kétségbeesés, harag, düh, bűntudat, önhibáztatás, a másik hibáztatása, olykor bűnbakkeresés, szomorúság, keserűség, reménytelenség – ezek azok a fő érzelmek, melyeken keresztül végül el lehet jutni a veszteség elfogadásához és az új partnerkapcsolat kialakításához.  Egy nagyon nagy különbség azonban van aközött, hogy a szeretett személyt a halála vagy válás miatt veszíti el valaki: akit válás miatt veszít el az ember, az a személy él. Így nem tűnik megmásíthatatlanul visszafordíthatatlannak a veszteség – és ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy ne záruljon le a válás okozta gyászfolyamat. Míg egy halálesetet követően nincs remény a szeretett személy visszatérésére, hisz az élet és halál mezsgyéje nem léphető át, addig egy exfeleség, -férj vagy -élettárs visszatérte ebből a nézőpontból egyáltalán nem tűnik lehetetlennek. Eszter esetében a reménykedés érzése lehet az, ami megakadályozza, hogy továbblépjen egy új kapcsolat felé – ő még mindig visszavárja férjét, akivel 17 évet töltöttek együtt.  Az persze kérdéses, hogy esetében beszélhetünk-e elhúzódó válási gyászfolyamatról, mert a válást követően általában hosszabb a gyászidő, mint haláleset okozta veszteség esetén. Egy szeretett személy halálát követően a gyász egy-két évig tart, válás esetén ez bőven lehet három év is. Szintén egy amerikai statisztika szerint az olyan elvált párok, akiknek közös gyerekük is van, és a válást haragos viták, csatározások kísérték, általában a harmadik évtől kezdenek valamelyest megenyhülni egymás iránt – ha ugyan nem maradnak mindörökre egymás haragosai.  

A gyász vége

Nagy egyéni különbségek vannak, amit a statisztikai adatok nem tudnak kifejezni. Nem mindegy, milyen volt az elveszített személlyel való kapcsolat minősége, milyen hosszú volt a kapcsolat, milyen a gyászoló viszonya általában a veszteséghez. Vannak olyan személyiségek, akik a gyászra teljes tagadással reagálnak, környezetük nem is érzékeli azt, hogy súlyos veszteség érte őket. Az viszont bizton állítható, hogy a gyászfolyamatot nem lehet gyorsítani. Így családtagjai és barátai hiába is mondják, hogy keressen új partnert magának, azzal nem segítenek Eszternek, sőt inkább csak a türelmetlenségüket közvetítik felé, amiben ő a számára teljesíthetetlen elvárásukat látja. Úgy érzi, megértés helyett elutasításban van része – ami nem egyedi élménye. A tapasztalatok szerint kevesebb együttérzésre számíthat az, aki a válás okozta vesztesége miatt szomorú, dühös, kétségbeesett, mint az, aki egy számára fontos személy halála okán. A válást követő gyászfolyamat legátlódásában így nemcsak az egyén veszteségekkel kapcsolatban jellemző viselkedése játszik szerepet, hanem társas környezete is.  Eszter ellenállt a környezete sürgetésének, ám egy idő után azt élte meg, hogy a megértés hiánya miatt családi és baráti körében egyre jobban elszigetelődött.

A válást követő gyászfolyamat lezárulását a korábban már említetteken túl az is jellemzi, hogy az elveszített kapcsolatban megélt emlékek – jók és rosszak egyaránt – az egyén múltbeli történetének részévé válnak. Lehet beszélni róla, lehet emlékezni rá, még ha olykor szomorúan is, de azzal a tudattal, hogy az a múlt, ám van most is élet, új örömökkel. Vannak új kapcsolatok, új partnerek, a jelen érzelmileg fontosabbá vált a múltnál, a múltbeli kapcsolatnál, anélkül, hogy azt, ami volt, eltagadnánk vagy elfelejtenénk.  

Újraéledő érzelmek

Ha le is zárult a válás okozta gyász folyamata, idővel adódhatnak olyan helyzetek, amikor újra nagyon élővé, intenzívvé válnak a volt partnerrel kapcsolatos érzések. Régi történetek felelevenednek, az érzések a múltba röpítik az elvált személyt, egy mikro-gyászfolyamatot elindítva.

Barnabás 4 éve vált el felesége kezdeményezésére. Házasságukból nem született gyerek. Az eltelt idő alatt kétszer futottak össze, alig-alig tudtak egymásról. Már mindketten új párkapcsolatban éltek. Barnabás egy unalmas estén a Facebookon szörfözött, és rábukkant volt párja oldalára. Így tudta meg, hogy a nőnek új kapcsolatából kisfia született. Egy kép különösen megragadta a figyelmét: új párjával összebújó, kisfiát a karján tartó exe fülig érő szájjal néz bele a kamerába: „Szebb, mint valaha!” –állapította meg keserűen Barnabás. Fájdalmasan érintette, hogy volt felesége anya lett, egy másik férfinak szült gyereket. Eszébe jutottak a hajdani viták, amikor ő már szeretett volna gyereket, de a párja még várni akart, amíg karrierterveit meg nem valósítja. Napokig nem tudott szabadulni a fotón látottaktól, lehangolt és rosszkedvű volt. Úgy gondolta, már rég túl van első házasságának kudarca feletti szomorúságán: „Azt hittem, a válásom nem olyan, mint apám halála, aki már egy évtizede nem él, de ha eszembe jut, hiányzik, szomorú leszek miatta. Azt hittem, az első házasságommal kapcsolatos érzéseim végérvényesen elmúltak. Nem gondoltam, hogy még mindig tudok keseregni amiatt, hogy mellette nem válhattam apává. Ahogy a képet láttam, mindjárt az jutott eszembe, hogy a mi közös gyerekünket kellene a karjában tartania, és nem egy idegen férfiét. Most fogom magamban végleg eltemetni kettőnk nem létező gyerekét, nem gondoltam, hogy még fájhat nekem, hogy nincs közös gyerekünk.” Barnabás nem értette, miért viselte meg ennyire az exéről véletlenül tudomására jutott információ, napokig kételkedett abban, hogy lélektani értelemben valóban elvált volt párjától. Aztán egy könyv került a kezébe, amiben arról volt szó, hogy az életünk során elszenvedett traumák, veszteségek feldolgozása nem jelenti azt, hogy az átéltek miatti rossz érzések, nehéz gondolatok időnként ne kerülnének felszínre, mert „fáradtan időnként újra támadnak a rossz érzések, gondolatok”, mondta Barnabás emlékezete szerint idézve a könyv egy mondatát.

A válást követően vannak olyan tipikus helyzetek, amelyek felkavarhatják a volt partnerrel kapcsolatos érzéseket – még annak ellenére is, hogy aktuálisan kielégítő kapcsolatban él valaki. Ilyen szituáció például, ha a másiknak gyereke születik, vagy éppen újra válik. Barnabás – Esztertől eltérően – nem reménykedett hajdani házastársa visszatértében. Ő szomorúvá vált a facebookos fotó láttán. Annak az időszaknak a csalódása, keserűsége ébredt fel benne, amikor volt felesége elzárkózott a közös gyerekvállalás elől.

Eszter és Barnabás története rivaldafénybe állítja a válás okozta gyász nehézségét. Egy olyan személytől szakad el az egyén, aki tovább folytatja az életet, de már mással. A válási gyász során a VAN-ból el kell jutni a VOLT-ba – van, akiben ez már az együttélés során lezajlik –, a „van házastársam” helyzetből a „volt házastársam” tényéhez, és még valami máshoz is: annak belátásához, hogy az exférj, exfeleség életében már nincs többé szerepe. Híreket hallhat felőle, összefuthatnak véletlenül itt vagy ott, az is lehet, hogy közös gyerekük miatt rendszeresen találkoznak – de már nem abban a minőségben, mint együttélésük idején.