„Mindig is azt mondtam, hogy ha nem a börtönökben tanulmányoznám a pszichopatákat, akkor biztos a tőzsdén tenném ugyanezt” (Dr. Robert D. Hare)

A pszichopatákról a klinikai tapasztalatok alapján felrajzolódó kép éncentrikus, érzéketlen és kíméletlen embereket ábrázol, akikből hiányoznak azok a tulajdonságok, amelyek képessé tehetnék őket harmonikus társas kapcsolatok kialakítására. Igazán veszélyessé attól válnak, hogy a bűntudat és a büntetéstől való félelem hiánya miatt nincs, ami gátat szabhatna kegyetlen tetteiknek, ha megszületik bennük az ártó szándék. Dr. Robert Hare frappáns hasonlatával élve a pszichopata személy olyan, mint egy sok lóerős autó, gyenge fékekkel.

Mit tudunk a pszichopátiáról? 

A jelenséget elsőként 1801-ben említette Philippe Pinel francia orvos delírium nélküli tébolynak nevezte el azon páciensek viselkedésmintázatát, akiket megfigyelései szerint a lelkiismeret-furdalás és az önkorlátozás teljes hiánya jellemzett. 1941-ben Hervey M. Cleckley A józan ész álarca című munkájában már stabil személyiségdiszpozícióként hivatkozott rá, amelyhez a jó intellektus és felületi báj mellett többek közt olyan tulajdonságok társulnak, mint a megbízhatatlanság, a bűntudat hiánya, az énközpontúság vagy az érzelmi reakciók sivársága.A pszichopátia zavarának jelenleg elfogadott karakterrajza dr. Robert Hare kanadai pszichológus nevéhez fűződik. A „társadalom ragadozóinak” hívja a pszichopatákat, akiket többek közt a bőbeszédűség, a grandiozitás, a patológiás hazudozás, mások manipulációja, az arrogancia, valamint az empátia és a bűntudat hiánya, az érzelmi szegénység, a felelősségvállalás, az unalomtűrés és a hosszú távú célok hiánya, a parazita életvitel, a lobbanékonyság és a felelőtlenség jellemez, s  a szegényes viselkedéskontroll mellett megfigyelhető náluk a rövid távú kapcsolatok iránti preferencia, a korai viselkedési problémák és a fiatalkori bűnözés is.  A jelenség kialakulása tekintetében különbséget tehetünk primer és szekunder pszichopátia közt: míg az elsőnél a zavar létrejötte egy bizonyos genotípushoz köthető, addig az utóbbi kialakulásában a genetikai tényezők mellett központi szerepet játszik a környezet is.

Őrület?

Bár sokan hajlamosak egyenlőségjelet tenni az elmebetegség és a pszichopátia közé, dr. Hare amellett érvel, hogy a pszichopaták nagyon is tudatában vannak annak, mit miért tesznek. Nem veszítik el kapcsolatukat a valósággal, nincsenek téveszméik vagy hallucinációik, képesek racionális döntéseket hozni, cselekedeteik tehát a hideg, számító racionalitás következményei, és „szabad választás” eredményei. Felfogják és megértik a társadalmi szabályokat, tisztában vannak tetteik potenciális következményeivel, ez a tudás azonban nem riasztja vissza őket a megvalósítástól. A pszichopata személyek tehát az elfogadott jogi, igazságügyi és pszichiátriai normák szerint megfelelnek az épelméjűség kritériumainak.

Nem minden pszichopata végzi börtönben

Tény, hogy a pszichopátia zavarával küzdők egy része olyan agresszív bűnelkövető lesz, akinek bűncselekményei erőszakosak és kegyetlenek. A téma szakértői azonban igyekeznek felhívni a figyelmet arra a jelenségre, hogy van a pszichopatáknak egy egészen más stratégiát folytató, ügyesen rejtőzködő csoportja is, akik elsősorban a szervezeti környezetet preferálják. Miért érdemes figyelmet szentelnünk a szervezeti pszichopátia jelenségének? A Globális gazdasági bűnözés (Global Economic Crime Survey) 2014-es jelentése szerint a gazdasági bűncselekmények a világon minden harmadik szervezetet érintenek, Paul Babiak és Robert Hare 2010-es vizsgálatának eredményei pedig azt mutatják, hogy a szervezetek vezetői (illetve a jelöltek) közt megközelítőleg 4 százalékos aránnyal bukkannak fel a pszichopátiás tendenciákat mutató személyek. Összehasonlításképp; az amerikai átlagnépesség esetében 1%, a vizsgált amerikai börtönpopulációban 15% a pszichopátia zavarának előfordulási gyakorisága.

Ki is az a vállalati pszichopata?

Babiak és Hare 2006-ban publikált Kígyók öltönyben: Amikor a pszichopaták dolgoznak című könyvükben ambiciózus, hatalom- és profitorientált, opportunizmusra hajlamos személyként ábrázolják a vállalati pszichopatát, aki saját céljai elérése érdekében gondolkodás nélkül képes kihasználni partnereit, tekintet nélkül arra, hogy a másik fél számára ez a lépés milyen érzelmi vagy financiális veszteséget jelenthet. Érzékelhető, milyen veszélyes módon fonódik össze benne a lelkiismeret, az empátia és a lojalitás hiánya, amely együttállás következtében végül megvalósíthatja a másik fél korlátlan, félelem- és bűntudatmentes „használatát”. 

A fehérgalléros bűnöző stratégiája

Lehengerlő modora, karizmatikus kisugárzása, a személyét körüllengő sárm és az a magabiztosság, amellyel az állásinterjúkon nem létező kompetenciáról és hamis referenciáról beszél, általában gördülékennyé teszi számára a választott szervezetbe való bejutást. Jó intellektusú, önbizalommal teli, talpraesett – és a szervezet szempontjából nélkülözhetetlen – munkatárs benyomását keltve férkőzik a számára „hasznos” vállalati személyek bizalmába, akik hosszú időn át hajlamosak ideális üzlettársnak, együttműködő partnernek és megbízható személynek látni őt, majd kiállni mellette a róla keringő pletykák és esetleges panaszok ellenére is.   Mindeközben a vállalati pszichopata óvatosan és tudatosan halad céljai felé, nem kímélve sem a szervezeti célokat, sem a számára „feláldozhatónak” tekintett munkatársakat. Módszerei elég kifinomultak ahhoz, hogy pusztító működésmódja sokáig észrevétlen tudjon maradni. Önös céljai elérése érdekében ugyanis a nyílt agresszió helyett az instrumentális agresszió eszközével él. Az általa igénybe vett megoldásmódok repertoárja igencsak gazdag: rosszindulatú pletykákat terjeszt másokról, visszatart információkat, manipulálja, megfélemlíti, zsarolja – és ha úgy alakul, gondolkodás nélkül kizsákmányolja gyanútlan társait. 

Romok, amelyeket maga mögött hagy

A szervezeti pszichopata viselkedése a munkavállalók és a szervezet számára egyaránt felbecsülhetetlen károkat okoz. A szervezet perspektívájából nézve egyértelműen pusztító hatású az a felelőtlenség és kockázatvállalás, ahogy a szervezeti ügyeket kezeli, valamint a hajlam, hogy a szervezeti célok elé helyezze saját érdekeit, és ha ezek úgy kívánják, gondolkodás nélkül meglopja saját szervezetét és gazdasági bűncselekményeket kövessen el. Viselkedése mérgező atmoszférát teremt, amelynek a kollégák isszák meg a levét; tehetségesen rátapint mások gyenge pontjaira, hazugságaival, rosszindulatúságával, manipulatív működésmódjával és kriticizmusával megpecsételi a közvetlen munkatársak mentális egészségét, ezzel összefüggésben negatív hatással van a munkahelyi elégedettségre és a produktivitásra is. Az empátia és bűntudat nélküli világban élő, önös érdekek által vezérelt fehérgalléros bűnöző számára mindez nem okoz különösebb fejfájást. Miért is okozna? Az általa követett stratégia többnyire nyereséges, a lebukás esélye viszonylag alacsony, de ha mégis lelepleződik, a felelősségre vonást általában enyhe szankció követi. Ezt megelőzendő, ha forrónak érzi lába alatt a talajt – vagy ha úgy ítéli meg, hogy már mindent megszerzett, amire szüksége volt –, nem jelent problémát számára, hogy egyik napról a másikra kilépjen a szervezetből, búcsúpillantást sem vetve a maga mögött hagyott, lángokban álló területre. 
 „A pszichopata társas ragadozó, aki elbűvöl és manipulál, és mivel nem törődik a következményekkel, nem hagy hátra mást, mint összetört szíveket, alaptalan elvárásokat és üres pénztárcákat. A lelkiismeret teljes hiánya miatt önző módon elveszi, amit akar és ami kell neki, megszegve minden társas szabályt és elvárást, mindezt ráadásul a bűntudat és sajnálat legapróbb jele nélkül” (Hare, 1993).