A Psychological Science in the Public Interestben ismertetett kutatás azonban azt sugallja, hogy a pszichopátia olyan személyiségzavar, amelyre egészen más dolgok jellemzők.

Pszichopatának általában olyan embereket cimkézünk, akiket nem szeretünk, nem értjük őket – és magát a gonoszt testesítik meg számunkra. Azonban egy friss kutatásban, amelyben a pszichológusok számos vizsgálat eredményeit tanulmányozták, ellentmondásos eredményekre bukkantak. Eddig azt gondolták ugyanis, hogy a pszichopátia egy elkülönülő személyiségzavar, azonban egyre több a bizonyíték, hogy sokkal inkább különböző személyiségvonások összeállásáról van szó. Egy olyan komplex, sokoldalú, hibrid személyiségképről, amelyre az eltérő mértékű gátlástalanság, a vakmerőség és a közönséges hitványság jellemző. A tudományos eredmények azt is sugallják, hogy a fiatalkorú és felnőtt bűnelkövetők pszichopatának címkézett csoportja sokkal inkább érzelmileg zavart, semmint érzelemmentes, empátiamentes – ahogy az a köztudatban is él –, s a szorongás és hangulatzavar tüneteit mutatja.

A másik sztereotípia: az emberek a pszichopatákról általában azt gondolják, hogy így születtek, pedig ez a kórkép nem csupán gének kérdése – kialakulásához számos környezeti tényező is hozzájárul. Sok pszichológus ezért abból indul ki, hogy ha valaki egyszer már pszichopata, az mindig pszichopata marad, és a pszichopátia teszt is ezt a szemléletet erősíti – azonban ezt az állítást jelenleg meglehetősen csekély tudományos bizonyíték támasztja alá. A legújabb empirikus kutatások sokkal inkább arra utalnak, hogy úgy a fiatalok, mint a felnőttek esetében is azoknál, akik régen magas pontszámot értek el a pszichopátia skálán, intenzív kezelés hatására jelentősen csökken az erőszakos és egyéb bűnözői magatartás.

A következő, a kórképről a köztudatban lévő legfontosabb mítosz, hogy a pszichopátia egyet jelent az erőszakkal. Skeem, a kutatócsoport vezetője rámutat, hogy a pszichopata egyének gyakran semmilyen erőszakos viselkedést nem tanúsítottak életük folyamán. Az sem világos, hogy a pszichopátia diagnózia jobban előrejósolná az erőszakos viselkedést, mint például a múltbeli erőszakos és egyéb bűnözői magatartás, vagy az általános antiszociális vonások.

A kutatók szerint ezek a fontos különbségek és ellentmondások mind a pszichológusok, mind a döntéshozók figyelmét elkerülik a büntetés-végrehajtás intézményeiben és a kriminálpszichológiában. A bűnelkövetőket alapvetően téves feltételezések és koncepciók alapján ítélik meg. Sok börtönben lévőt a Hare-féle PCL-R diagnosztikai pszichopátia skála alapján osztályoznak, megítélve a jövendőbeli erőszak elkövetésének a veszélyét. De ebben a skálában rengeteg olyan kérdés van, amely a múltbeli erőszakos cselekményekre vonatkozik, amelyeken már nem lehet változtatni – és ezek kikerülhetetlenül megnövelik az adott személyre jellemző veszélyességi rizikót. Egy amerikai kutatás szerint tehát ez a kriminálpszichológiában széleskörűen alkalmazott teszt nem tud számot vetni azzal, hogy az adott egyén esetleg megváltozott, így ezen teszt alapján sok olyan embert sem engednek ki a börtönből, akik egyébként a kezelés illetve a pszichológai rehabilitáció hatására valószínűleg már nem jelentenének veszélyt a társadalomra.

Robert Hare és az ő tesztjét előnyben részesítők, illetve Skeemék között óriási port felkavart vita robbant ki a teszt esetleges megreformálása kapcsán, amiről a Scientific American is részletesen beszámolt, és amely a mai napig is tart.