Fotó: Máté Péter

A parentifikáció fogalma az ön könyve nyomán valósággal berobbant a köztudatba. Hogyan helyezhető el a parentifikáció a pszichológia tudományában?

A parentifikáció a rendszerszemléletű pár- és családterápiás gondolkodásból született, de a vonatkozó terápiás szakirodalmak is csak szűken, alig pár sorban foglalkoznak a területtel, igazából nem is létezik önálló szakirodalma. Maga a kifejezés arra a jelenségre utal, amikor egy családon belül a gyerekre nem az életkorának megfelelő terhek, feladatok és felelősségek kerülnek. Jöhet ez egy nem rendben lévő anyától, aki érzelmileg éretlen vagy pszichés betegséggel küzd, de jöhet az apától is, és az sem ritka, hogy mindkét szülő áll a parentifikáció hátterében. Ezekben a helyzetekben a gyerek tudattalanul elkezd kiegyensúlyozni, és magára vállal olyan fizikai és lelki feladatokat, amelyeket egyik vagy másik szülő nem tud ellátni. De említhetném azt is, amikor a gyerek a szülő bánatára gyógyírt próbál találni, vagy a bánatát örömmé próbálja alakítani.

Van-e abban tendencia, hogy a parentifikáció inkább melyik szülőre vezethető vissza, illetve az apa-fiú vagy az anya-lány kapcsolatokra a jellemző?

Családon belül a mozgások nagyon változatosak lehetnek: az apa baráti, az anya barátnői státuszba emelheti az azonos nemű gyereket. Szintén gyakori, hogy az apa feleség-, míg az anya férjpótlék szerepbe helyezi az ellenkező nemű gyereket, de az is előfordul, hogy a szülő a gyereket maga fölé emeli, hogy az egyfajta támogató és megértő szülői szerepet vegyen magára: ilyenkor érzelmi megtartó erővel rendelkező felnőtté kell válnia.

Meg lehet-e határozni azt a felelősségszintet, amelyet egy gyerekre lehet helyezni, van-e ennek optimális mértéke?

Mindig a gyerek életkorának megfelelő legyen a neki szánt feladat, a felelősség. Mondok pár példát: teljesen rendben van, ha az 1 éves gyerek kidobja a pelenkát a szemetesbe, ha 2-3 évesen segít a tiszta zoknikat összepárosítani vagy egy kicsit nagyobb korban segít megteríteni.

Ha valaki szülőként azt veszi észre, hogy a saját gyerekét parentifikálja, akkor van-e visszaút, ki lehet ezt javítani?

Persze. A lényeg egyrészt, hogy másképp kezdjünk el viselkedni, másképp kezdjünk el kommunikálni. Ne fogalmazzunk meg állandóan elvárásokat, ne mindig csak kritikával illessük, hanem dicsérjük is a gyereket, adjunk pozitív visszajelzést, engedjük meg, hogy gyenge legyen. Másrészt pedig az életkorának megfelelően kezeljük, ne osszunk meg vele az életkorának nem megfelelő ügyeket: ne beszéljünk se munkahelyi, se magánéleti nehézségekről.

Egy jelentős várólistával dolgozó terapeuta hogyan egyeztette össze a terápiás munkáját a feltételezhetően szintén embert próbáló könyvírással?

Miben jó a parentifikált? Az egyik nagyon jó tulajdonságuk, hogy rendszerben gondolkoznak, én magam is – mint parentifikált – ilyen vagyok. Ráadásul nem szeretem halogatni a feladatokat, mert nagy belső feszültséget okoz, ha így teszek. Maga a könyvírás közel negyedévnyi megfeszített munka volt: nagyon nagy élményt, igazi flow-élményt jelentett.

A rendszerben való gondolkodás mellett a könyvben és az önnel készült podcastokban is sok jó tulajdonságot említ, amely a parentifikáltakra jellemző.

A parentifikáltak rengeteg jó tulajdonsággal rendelkeznek és ezek nagyon széles spektrumon mozognak. Gyakran nyitottak, sokoldalúak, sokszínűek, változatos életet élnek. Emellett jellemző, hogy nagyon pontosak, időben érkeznek. De említhetem a levelezést is: szeretnek információt – olykor talán túl sokat is –, valamint transzparenciát és biztonságot adni. A biztonságérzet megteremtése egyébként az egész működésükre jellemző: teljesen tudattalanul azt szeretnék, hogy akivel kapcsolódnak, az biztonságban érezze magát.

Álnaiv a kérdés: ennyi jó tulajdonsággal akkor mi a baj?

Mivel nem húzzák meg a saját határaikat, mindenkinek megpróbálnak megfelelni, túlhajszolják és ezzel egyidőben kiégetik saját magukat. Minden probléma megoldását magukra vállalják – a korai felnőtt szerepek miatt nagyon intelligensek és remek problémamegoldók. Párkapcsolatban pedig jellemző dinamika, hogy a másik fél helyett is dolgoznak, hiszen számukra fontosabb a mi, mint az én. Végül egyetlen személy marad, akihez egyáltalán nem tudnak kapcsolódni: ez pedig saját maguk.

***

Bibók Bea: Ellopott gyermekkor, Libri Kiadó, 2023, 298 o., 4.999 Ft

Bibók Bea Facebook oldala: https://www.facebook.com/szexualpszichologia.parterapia