A gyermektől való elválást, az intézményesítést sokan sokféleképpen élik meg. Azt mindenképpen le kell szögeznünk, hogy minden ezzel kapcsolatos megélés érvényes, nincsenek jó vagy rossz érzések. Vannak szülők, akik izgatottan várják, hogy visszatérjenek a munka világába, és ily módon is produktívak legyenek, míg mások tartanak tőle, mi vár gyermekükre az óvodában. Az óvodakezdés miatti aggodalom teljesen természetes, hiszen gyermekünk eddig születése óta az otthon biztonságában nevelkedett, ahol természetes módon ő volt a család középpontjában, a nap minden órájában nyomon tudtuk követni, mit csinál, hogyan érzi magát, és csak egy karnyújtásnyira voltunk, ha segítségre volt szüksége.

Hároméves kor körül azonban eljön az idő, hogy bekerüljön egy új közegbe, ez pedig gyereknek, szülőnek egyaránt új terep, hiszen ilyen mértékű szeparációt eddig egyikük sem élt meg. Nem csak az elválásról van azonban szó, új szabályok, keretek, szituációk várnak a gyermekre, amelyekhez idővel alkalmazkodnia kell. Egy ekkora változás teljesen új alapokra helyezi a család életét, ami természetes módon bizonyos mértékű szorongással is együtt jár a felnőtt részéről.

Új időszámítás kezdődik – mindenkinek!

Ezt az időszakot a pszichológusok normatív krízisnek nevezik, hisz valóban egyfajta krízishelyzetről van szó, igaz, nem negatív értelemben. A gyerek intézménybe íratásával elkezdődik a szülőről való leválás természetes folyamata, melynek során mindenki új kihívásokkal, megoldandó nehézségekkel kerül szembe. Fontos tudatosítanunk magunkban, hogy ezek szükségszerű lépések ahhoz, hogy a gyermek a jövőben egészséges, önálló személlyé váljon, és sikeresen beilleszkedjen a társadalomba.

Egyfajta életszakaszváltás ez, érdemes az egész családot megvizsgálni annak tekintetében, hogy az egyes családtagok miként élik meg mindezt. A legtöbb esetben az édesanya (vagy az édesapa, amennyiben ő maradt otthon a kicsivel) is ekkor tér vissza a munka világába, ami szintén kihívás lehet az otthon töltött évek után. Megváltozik a jól megszokott szerepe, feladatköre, mindennapi teendője, és összességében az egész család napi rutinja. Érdemes ilyenkor megvizsgálni a saját érzéseinket, és megbeszélni azokat a párunkkal is. Hogyan érint bennünket a gyerektől való elválás gondolata? Milyen érzések kavarognak bennünk az új élethelyzet kapcsán? Mik az elvárásaink? Várjuk-e a munkába való visszatérést, vagy inkább tartunk tőle? Sokat segít a beszoktatás folyamatában, ha a szülők is tisztában vannak saját érzelmeikkel, küzdelmeikkel, és tudják, milyen változásokra kell számítaniuk az óvoda megkezdésével. 

Nem árt megvizsgálni azt sem, mi magunk hogyan emlékszünk vissza az óvodakezdésre, negatív vagy pozitív tapasztalataink vannak-e ezzel kapcsolatban. Így elkerülhetjük azt, hogy a saját, esetleg negatív tapasztalataink által táplált aggodalmunkat a gyerekünkre is kivetítsük. De lássuk részletesebben, milyen konkrét dolgokat tehetünk azért, hogy megkönnyítsük az óvodába való beszokást!

Hogyan segítsünk a gyerekünknek?

Készítsük fel az önállóságra! Mivel a gyermeknek az óvodában immár egyedül (legalábbis a szülők nélkül) kell szembenéznie bizonyos helyzetekkel, készítsük fel azokra a feladatokra, amelyeket az oviban is elvárnak majd tőle. Ilyen lehet például az önálló öltözködés. Hasznos lehet, ha az óvoda megkezdése előtt már rábízzuk, öltözzön fel egyedül otthon is. Kiválaszthatja például, hogy mit szeretne felvenni, ezzel azt az érzést is erősítjük benne, hogy képes hatással lenni a környezetére. Ide kapcsolódva megemlíthetjük az önbizalom erősítését is, amit valószínűleg már alkalmazunk, például amikor megdicsérjük, ha valamit ügyesen, jól csinált. Ezek a sikerélmények megerősítik benne azt az érzést, hogy képes bizonyos dolgokra, képes irányítani bizonyos helyzeteket, tudja kontrollálni a környezetét. 

Meséljük el, mi vár rá! Az óvoda megkezdése előtt nem árt, ha a gyerek tisztában van vele, mi változik. Fontos, hogy ne egyből az esetleges nehézségekkel kezdjük (az ráér majd akkor, ha már látjuk, hogy problémája adódott), és ne legyen erőltetett téma a családban. Az azonban nem árt, ha néha elolvasunk egy-két mesét ezzel kapcsolatban, de akár a személyes történeteinkkel is közelebb hozhatjuk hozzá a témát. Ha tudja, hogy anya és apa is járt oviba, amikor kicsik voltak, nekik is volt óvodai jelük, ők is bent aludtak az oviban, akkor az ő számára is természetesebb és kézzelfoghatóbb lesz, mi vár rá. Az is segíthet, ha már a nyári időszakban elkezdjük otthon is követni az óvoda rendjét (hasonló időben legyen a reggeli, a délutáni alvás stb.), így nem az óvodában kell átállnia egy teljesen eltérő napi rutinra.

Minimalizáljuk az újdonságokat! Segíthet, ha a gyermek már legalább kívülről megismerkedik a hellyel. Egy-egy séta alkalmával el lehet kanyarodni az óvoda épülete felé, meg lehet nézni közösen, hogy merre van, hogy néz ki, mik vannak az udvarban stb. Ha tudjuk, hogy melyik csoportba kerül, előzetesen felvehetjük a kapcsolatot néhány szülővel, így a gyerekek már akár egy játszóterezés alkalmával is megismerkedhetnek egymással. 

Vonjuk be a felkészülésbe! Az óvoda elkezdése együtt jár néhány konkrét teendővel is. Ilyen például az oviszsák megvétele, ahol maga választhatja ki, melyiket vinné szívesen az oviba, vagy megrajzolhatjuk előre a jelét, amit kiszínezhet. Az ilyen kis momentumok segítik, hogy az óvoda elkezdésének ténye a hétköznapok részévé váljon, így nem lesz váratlan vagy ismeretlen a szeptemberi kezdés.

Nem vagyunk tehát eszköztelenek, ha az óvodára való felkészítésről van szó. Olyan dolgok ezek, amelyeket észrevétlenül beépíthetünk a mindennapjainkba, megkönnyítve ezzel a szülőtől való elválást, az új közegbe történő beszokást. Ha azonban úgy érezzük, hogy extrém mértékű szorongást okoz a kérdés, amivel egyedül nem tudunk megbirkózni, vagy a gyermekünknek okoz fokozott nehézséget az új helyzet a beszoktatást követő sokadik hónap után is, akkor érdemes szakértő segítségét kérni.