Egy 2022-es kutatásban, Dona és munkatársai a poszméhek viselkedését figyelték meg, ahogy a kaptárukból élelemszerző útra indulnak, majd vissza. A két helyszín mellett azonban egy harmadik területre is ellátogathattak, itt több, fából készült golyót találtak. A kutatók kérdése egyszerű volt: megállnak-e a méhek, hogy játsszanak a labdákkal, vagy figyelmen kívül hagyják őket, és kizárólag a táplálékvadászatra összpontosítanak. A megfigyelés meglepő eredményt hozott: a méhek valóban leálltak egy kis játékra, és különösebb ok nélkül, csupán szórakozásból gurítgatni kezdték a golyókat.

De mi alapján is minősíthető egy állat viselkedése “játéknak”? A kutatók négy kritérium alapján határozták ezt meg: 1) a tevékenységnek önmagában is jutalmazónak kell lennie, és nem kapcsolódhat semmilyen túlélési stratégiához; 2) el kell térnie a megszokott, táplálékkal kapcsolatos viselkedésmintáktól; 3) nem egyszeri előfordulásról van szó, hanem a viselkedés újra és újra megtörténik; valamint 4) stresszmentes helyzetben lett kezdeményezve a viselkedés.

A poszméheknél megfigyelt viselkedés mindezen feltételeket kimerítette, ráadásul a méhek életkora és neme alapján is olyan különbségek mutatkoztak, melyek más fajok játéktevékenységére is jellemzőek - nevezetesen, hogy a játék gyakrabban fordult elő fiatalabb, valamint hím egyedeknél. A méhek tehát egyértelműen játszottak.

De miért is történik mindez? Miért játszanak a különböző fajok fiatalabb egyedei? Bár a kérdést mai napig heves szakmai viták lengik körül, az egyetlen dolog, amiben a viselkedéskutatók egyetértenek, hogy a játéknak nincs egy meghatározott, közvetlen célja - pusztán azért történik, mert élvezetet jelent. Mivel azonban a játék számos faj közös sajátossága, felmerül a kérdés, hogy létezik-e mégis valamilyen általánosabb cél, amit a játék szolgálhat?

Sokan úgy vélik, hogy a játék segít elsajátítani olyan készségeket, melyekre a későbbi életkorokban lesz szükségünk. Rengeteg féle játék létezik, melyek mindegyike más-más készség, funkció elsajátítását szolgálhatja. Az állatoknál (főleg hímeknél) leggyakrabban előforduló formája a “fizikai” játék, amely lehetőséget adhat az állatoknak a fizikai erejük növelésére, dominanciájuk gyakorlására. A tárgyi játék - mint például a golyók gurítgatása a méheknél - a mozgáskoordinációt, nagy- és finommotoros készségeket fejleszti. A fantáziajáték ugyanakkor egy kifejezetten emberi sajátosság, aminek jelei a késői kisgyermekkorban és az óvodáskor elején kezdenek el megmutatkozni. A fantázia kibontakozása, különböző szerepekbe való belebújás, ezáltal számos társas készség elsajátítása, mind-mind fontos mérföldkövei egy gyermek érzelmi és szociális fejlődésének.