Legyetek (mindig) jók?

A gyermek fájdalmasan korán szembesül azzal, hogy nem lehet olyan, amilyen lenni tud...

Nem lehet átmenni a szomszédba fölnőni…

A nárcisztikus szülő a gyermekére mint önmaga meghosszabbítására, személyisége „kihelyezett tagozatára” tekint, nem veszi tudomásul önállóságát, úgy érzi, a másik viselkedése mindig minősítő módon vonatkozik őrá. Vagyis, ahogy a gyermek éppen tesz, viselkedik, az őt, az ő szülői kvalitásait, kapacitásait minősíti. Ha például az anya nem tudja kellő hatékonysággal és kellő gyorsasággal megnyugtatni a bőgő gyereket, akkor ő nem jó anya, még erre sem jó, s néhány ilyen alkalom után megtelik feszültséggel a kapcsolat. Az anya nem lesz ellazult a gyermeke társaságában, azon fog (nagyrészt tudattalanul) fáradozni, hogy egy bizonyos (számára) kényelmes érzelmi egyensúlyt sikerüljön megőrizni, semmin ne boruljon ki a gyerek, akit aggodalmaskodva monitoroz, és a kiborulás első jeleire rettegni kezd (a leértékelődés nagy mumus).

Hirdetés

Ehhez idővel alkalmazkodik a gyerek is, aki (szintén javarészt tudattalanul) fölméri, mennyit bír az anya. Illedelmesen nem készül ki az őt frusztráló helyzetekben sem, és kellően jól viselkedik ahhoz, hogy az anya ne távolítsa el őt érzelmileg – hiszen ha az anya nem elég hatékony a megnyugtatásban, akkor leértékelődik, visszavonul a gyerek elől, ami a gyerek számára fenyegető. Így tehát, hogy megőrizze anyja érzelmi elérhetőségét, úgy szabályozza önmagát, hogy bizonyos lelkiállapotok kimaradnak a kapcsolati repertoárból. A gyermek fájdalmasan korán szembesül azzal, hogy nem lehet olyan, amilyen lenni tud, mert vannak állapotai, amik nem elég, hogy kellemetlenek, de olyankor még el is távolodik tőle az anyja. A jó gyerek tehát nem borul ki, vagy ha ki is borul, „rendesen” viselkedik és – saját érzelmi folytonosságának a kárára – ügyel szépen édesanya törékeny lelki egyensúlyára...

A sok kapcsolati frusztrációt ellensúlyozandó nem ritka, hogy az ilyen anyák gyereke viszonylag korán elkezd kettős életet élni: lesz egy „háztartási használatra”, és egy valódi, a barátokkal, olyanokkal, ahol nem fenyegető az, ha őt „egészben” látják...

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2021. 5. számában olvasható

2021-05 lapszámban megtalálható