Trump négy éve a Fehér Házban Jarry dadaista drámáját utánozta – híven Oscar Wilde aforizmájához, aki szerint az élet utánozza a művészetet.

Közelebbről megvizsgálva Trump elnökségét, a mérleg korántsem egyértelműen negatív. A hatalomra került borderline személyiség hol szórakoztató, hol rémisztő hatalmi tébolya mögött egy határozott politikai arculat bontakozott ki, melynek szúrós tekintete elől aligha térhetünk ki. Trump megváltoztatta a Legfelsőbb Bíróság összetételét, ez pedig évtizedekre meghatározhatja az amerikai élet alapvető kérdéseit, elveheti a nőktől az abortusz jogát, meghagyhatja az amerikaiak korlátlan fegyverviselését, korlátozhatja a bevándorlást. Az elnök bátor külpolitikai húzásai közül maradandó hatású lesz az USA izraeli nagykövetségének Jeruzsálembe helyezése, az Izrael-ellenes arab államok frontjának megbontása, a demokraták orosz-fóbiájának megtörése, határozott és egyértelmű Kína-ellenessége.  Ami a belpolitikát illeti, a szkeptikus jóslatok ellenére az USA gazdasága 2016 és 2020 között szárnyalt, az adócsökkentés receptje, mint mindig, bevált. A munkanélküliség csökkent, a vállalkozások virultak.

Ha ez igy van, kérdés, hogy miért nem győzött Donald Trump? A választ láthatóan maga sem tudja. Nem érti, hogy miként szavaztak többen ellene, mint mellette, amikor ő csak a sikereit látja. Itt jön be a képbe a királlyá avanzsált Übü papa drámája, akinek bizarr viselkedése, halandzsa beszéde, követhetetlen szeszélyessége lehetetlenné tette, hogy bárki az udvarában – vagy azon kívül – komolyan vegye. Trumpot nem a demokraták színtelen jelöltje, hanem saját maga buktatta meg.

Mérei Ferenc a második világháború után pár évvel, Hitler frissen eltakarított diktatúrájának véres árnyékában egy zseniális kísérlettel arra a kérdésre kereste a választ, hogy miként lesz egy emberből vezető? Elég, ha a vezetésre vállalkozóban ott munkál a hatalom akarása, vagy a vezetettek akarata is szükséges ahhoz, hogy éppen ő, a jelentkező legyen a vezető? Mérei a kísérletet magyar óvodás gyermekekkel végezte, s még éppen volt elég ideje ahhoz, hogy a Vasfüggöny legördülése előtti utolsó pillanatban az eredmények alapján írt cikket Amerikába küldje, ahol az a Human Relations c. folyóirat 1949-es évfolyamának első számában meg is jelent. Mérei azt bizonyította be, hogy a vezetők hatalomra kerülése és hatalomban maradása két egymástól jellegzetesen különböző társadalomlélektani működés eredménye. A hatalomra kerülés akkor várható, ha a személy kaméleonként idomul a csoporthoz, melynek vezetője akar lenni, azt színleli, hogy ő egy a sokak közül, akiket szolgálni és vezetni akar. Aki nem ezt teszi, s erőszakosan saját magát helyezi előtérbe, azt nem választják meg. Trump a 2016-s kampányban sikeresen alkalmazta ezt a stratégiát, a nép fiának mutatta magát, aki nem tartozik a népet irritáló politikai osztályhoz, szemben ellenfelével, a riasztó törtetőként beállított Hillary Clintonnal. A mutatvány sikerét elősegítette a mindenki számára mindig és mindenhol elérhető kommunikációs hálózat adta lehetőségek ügyes kihasználása. A választók számára könnyen elérhető Twitter alkalmazás révén Trump rövid, frappáns, gyakori üzenetei közvetlenül, szűrés nélkül érték el a választókat, akik az elnökjelöltet szinte testközelben érezték, s így nem esett nehezükre benne önmaguk hasonmását látni.

Amilyen sikeres volt lélektanilag Trump menete 2016-ban az elnökségig, olyan sikertelen volt a négy évig tartó második szakasz, amikor az lett volna a feladat – mint Mérei kísérletében is láttuk –, hogy akaratának megfelelően átformálja a közeget, melynek vezetőjévé választották. Ha a 2020-as novemberi választások statisztikai adatait nézzük, akkor látható, hogy Trumpnak sikerült maximalizálnia a rá adott szavazatok számát, s ez látszólag ellentmond a sikertelen kormányzás tézisének. A baj csak az, hogy Biden még több szavazót volt képes mozgósítani. Übü elnök négyéves elnöksége alatt szelet vetett és vihart aratott, páratlan mértékben felkorbácsolva a választói indulatokat – maga mellett éppúgy, mint maga ellen.

Trump nem tudott mit kezdeni az amerikai társadalomból hirtelen kipattant rossz lelkiismerettel, mely életre keltette a rabszolgatartó múlt árnyait, s a rabszolgák felszabadításáért 1861-65 között vívott véres polgárháborúban vesztes Dél hőseit a nyilvános terekről a szobortemetőbe száműzte. A jelképek csatamezején elszenvedett vereségek azonban eltörpültek a járványkezelés területén elkövetett hibákhoz képest. Trump össze-vissza beszélt, a halottak elől a maga teremtette alternatív valóságba menekült, ahol nincsenek vírusok, nincs járvány, csak az ellene szőtt összeesküvés.

A bukott elnök legnagyobb hibája az volt, hogy képtelen volt csapatot szervezni maga köré. Stábja folyamatosan változott, legközelebbi emberei ellene fordultak, rágalmazó sikerkönyveket írtak ellene, amikre nem tudott időben, meggyőzően reagálni. Legközelebbi tanácsadója a veje volt, aki kevésnek bizonyult a napi rendszerességgel kirobbanó botrányok, a kínos, Übü király viselkedésére hajazó jelenetek kezelésére. Trump elnöksége végóráiban mutatott viselkedése sűrítetten mutatja személyiségének árnyoldalait, amelyeknek bukását köszönheti. Gyerekes duzzogással ismételgeti, hogy ő nyert, ráadásul nem is kicsivel, hanem sokkal. A választásokat valójában nem Biden nyerte meg, hanem Trump veszítette el.

2021 januárjában tehát új elnök ül az elnöki székbe, de a problémák, melyek annak idején Trumpot a Fehér Házba repítették, nem változnak.  Jacques Attali, az egyik legélesebben látó európai gondolkodó 2006-ban azt mondta, hogy az USA 2020 és 2030 között elveszíti vezető szerepét a világban, s lejtőre kerül. A lejtő valójában szakadék, mely elnyeléssel fenyegeti nemcsak az USA-t, hanem az egész nyugati világot. Biden elnöknek és az EU vezetőinek fel kell ismerniük, amit Ferenc pápa 2019. december 21-én a Kúria bíborosai előtt tartott beszédében úgy fogalmazott meg, hogy amit most átélünk, az „nem pusztán változások korszaka, hanem korszakváltás”. Olyan időszakban vagyunk tehát, amikor a változások már nem lineárisak, hanem korszakosak; a változások olyan döntéseket jelentenek, amelyek gyorsan átalakítják azt, ahogy élünk, ahogy érintkezünk és kommunikálunk egymással, ahogy a gondolatot formáljuk, ahogy az emberi nemzedékek egymáshoz kapcsolódnak. A nyugati világ vezetőinek meg kell érteniük, hogy a nyakló nélküli gazdasági növekedés fenntarthatatlan, az önzés, a kapzsiság, a mohóság, a rövidlátó gondolkodás ellentmond az emberiség egyetemes értékeinek, tagadja az igazságosság és a teremtésvédelem értékeit.

Trump ideje alatt az amerikai társadalom végzetesen kettészakadt. Muzafer Sherif múlt század ötvenes éveiben végzett szociálpszichológiai kísérleteinek eredményei azt mutatták, hogy a megosztottság a közös célok hiányából, az együttműködésre való képtelenségből fakad, amin a kölcsönös függés felismerése, a közös előnyök ígérete segíthet. Szívós aprómunka ez, melynek alapját – Granovetter 1985-ös cikke szerint – a bizalom adta gyenge kötések ereje adja. 

A megválasztott elnök, Biden első beszédében békülékeny hangot ütött meg. Mintha csak a konfliktusmegoldás szociálpszichológiai tankönyveiből olvasott volna fel részleteket, Sherif szellemében meghirdette a „fölérendelt célokat” , melyek jegyében helyreállhat az amerikai társadalom megbomlott egysége.  Mi” és „ők”  helyett a mindenkit magába foglaló többes szám első személyt használva azt mondta: „Adjunk esélyt egymásnak. Ideje, hogy magunk mögött hagyjuk a durva retorikát, hallgassuk meg egymást újra. Ne az ellenségeinkként kezeljük az ellenfeleinket. Nem az ellenségeink, hanem amerikaiak. Ideje a sebek begyógyításának, a szisztematikus rasszizmus felszámolásának. Az első feladat a világjárvány kezelése lesz. A demokratáknak és a republikánusoknak véget kell vetniük egymás démonizálásának, és együtt kell működniük, függetlenül az emberek etnikumától, vallásától vagy identitásától. Helyre kell állítani Amerika lelkét!”

Bizalomra ad okot, ha megnézzük, kik szavaztak Bidenre. Azt látjuk, hogy éppen azok, akik számára a változás nem üres jelszó, hanem életük programja. Az új elnök nem fiatal, de választói markánsan a fiatalok közül kerültek ki. Ők azok, akik meghallják az új idők új dalait, s képesek lesznek kikényszeríteni a visszatérést az alapító atyák üzenetéhez, akik szerit az erő az egységben van.